Mutasd

>> Szerviz2023-02-22

Reborn, azaz újjászületés.
Egy születést 9 hónap várandósság előz meg az ember esetében.
És mivel én gyakran bánok emberként a GT-vel ( szoktam hozzá beszélgetni, simogatom, és persze előfordul, hogy rámordulok, de bántani soha nem bántom.) hát természetesen kivártam a várandóságot a vajódás végéig és íme meg született (újra) a gépsas.
Egy éve kezdtem gondolkodni, h mi legyen a sorsa. Egyik lehetőségként jött, h eladom, amilyen állapotban van, aztán hozzápótlok és veszek másikat.
A másik - hogy mivel szeretem, tetszik is, egyébként jo is, akkor miért is ne újulhatna meg.
Sok olyan filmet, videót nézek, ahol nem csak rendbe raknak korosabb autókat, de van, h szó szerint haló poraiból támasztják fel.
Hát az enyém nem volt ily rossz állapotban, de két baleseti érintettség (egyikért én voltam felelős) és a használat bizony meglátszott rajta a kora mellett.
Végül a második változat indult be 9 hónappal ezelőtt: lakatolás a törés+küszöbök, aztán alváz és üregvédelem, majd telifény és hát mellette a szokásos kis szervíz (motor, váltó olaj, szűrők, váltókulisza, és az apróságok, ajtóhatárolótól az ablakemelőn át a tetőkárpitig, amit el lehet képzelni. Ja, és a futómű, mert a jó kis magyar utaknak köszönhetően alig volt valami ami nem kopogott lötyögött,lógott, nyikorgott.
De elkészült, megszületett. Már munkába állt, bár még lesz egy utópolírozás. Boldogság van.