Mutasd

>> Szerviz2018-11-03

Régen jelentkeztem már, de újra itt vagyok. Első körben lecseréltem a hátsó ablaktörlőn a gumit. Csodálatos, szépen is töröl, de csak esőben lehetett használni, mert valamiért az ablakmosó folyadék nem jutott el hátra. Átnéztem elől a kis csöveket, ott nem láttam, hogy mellé fújna. Lezárt csomagtér ajtónál észrevettem, hogy folyik a hátsó lökhárítón a folyadék... ezek szerint eljut hátra, csak nem a fújókához. Leszedtem a borítást, hátha ott van a cső leugorva róla, de nem ott minden rendben. Észrevettem, hogy ahol bemegy maga a cső ott a dugónál van folyás, leszedtem, és a képen látható dolog fogadott. Eltört a két csövet összefogó kis műanyag. Ezt pótoltam egy darabka rész csővel, és már minden rendben van! :)

 
>> Szerviz2018-08-13

Elkezdett nyöszörögni a kocsi hátulja, én, mint annyira hozzá nem értő, azt hittem, hogy biztos szilent lesz. Aztán kicsit olvasgattam, meg láttam, hogy fura a kerék dőlése, és így csapágyra tippeltem. Mentem is a szerelő bácsihoz, és megerősített, hogy ez bizony csapágy. Kicserélte mindkettőt nagy szenvedések árán, mert szépen be volt rohadva. Mikor mentem a kocsiért mondta, hogy kicsit már kezd az alja kirohadni, úgyhogy a következő megmozdulás a karosszériás lesz, amin annyira nem is lepődtem meg, mivel csak 19 éves már...

 
>> Egyéb2018-07-08

Nagyon jó lenne, ha elérhető lenne a 4/4 :D Tegnap út közben ért el, aztán persze a képet nem én csináltam!

 
>> Szerviz2018-07-07

Reggel elindultam Nyíregyházára bontókat vadászni, hogy esetleg találok valahol egy magasság állító motort, mivel nekem a balos nem ment... A harmadik helyen kaptam egy 145 komplett lámpát 5.000-ért. Na mondom irány haza, közben egy gyors kocsimosás, aztán szerelés. Szétszedtem a lámpát kiszedtem a motort, na mondom megpróbálom összerakni, mert sikerült ebayről rendelni ilyen foncsor tartó műanyagokat, ha jó lesz, akkor ez megy vissza bele... Sajnos nem passzolt bele csak az egyik. Le a kocsihoz lámpa ki, motor ki, új motor be, és láss csodát meg se nyikkan... Kábelek átnézése, így szemre semmi. Kis lámpás kütyü a szomszédtól, hát igen, nincs benne áram. Kábel lebont, el volt szakadva a test. Gyors javítás és lőn működik az állító motor. Most így bejártam a fél várost, kiadtam a pénzt, és még van egy "rossz" lámpám is, de azt még meg fogom csinálni!

 
>> Szerviz2018-07-05

Egy hét, és egy nap szenvedés után végre hazatért a "nagyvérű" ! Kapott bal elől egy új lengőkart és gömbfejet, és a szerelő (Akihez eddig jártam a már családi Fabiaval kb csak azt javította, amit elmondtam,h tapasztalok, ezzel ellentétben a mostani azért átnézi a kocsit, ha elviszem hozzá. Ez nekem jól esik, és meg is lepődtem kicsit. :) ) észrevette, hogy jobb oldalt nem tökéletes a kormányösszekötő, így cserélte azt is. Gyorsításnál így már nem húzza el az elejét, és amikor balra kanyarodok nem kopog semmi.

 
>> Tuning és extra2018-06-04

Kicsit fakultnak, és csúnyácskának találtam a pajzs fekete műanyag részét, ezért úgy döntöttem, hogy felfrissítem egy kicsit. Üröm az örömben, hogy sajnos a maszkoló szalag leszedte a karbon fóliáról az írást, de ezt orvosolni fogom, és rendelek egy újat! :D

 
>> Tuning és extra2018-05-31

Beraktam előre az összes ledet, amit vásároltam. Igaz a tompítottakkal volt szenvedés bőven, mert a lefogatók nem akarták átérni. De egy fél órás faragás, és egy órás szerelés után bent van minden! :D Aztán majd este kiderül, hogy mit fogok velük látni!

 
>> Szerviz2018-05-23

Már az autó megvételénél tudtam, hogy a jobbos féltengely csukló cserés, ez készen is lett a mai napra. Plusz bal oldalt kicserélte még nekem grátiszba a porvédőt szintúgy a féltengely csuklón. Remélem bírni fogják egy ideig.

>> Tuning és extra2018-05-14

Mikor hozzám került a gép, az első jel teljesen le volt kopva (első kép) , a hátsó pedig nagy részben! Így hát eldöntöttem, hogy valamit kezdek vele. GT Ɨ|ѯ cartárs jóvoltából hozzájutottam két karbon fóliás matricához, amiket felragasztottam, és még kapott egy kis pluszt is! :)