Ugyanis legutóbb csak ideiglenesen ért véget ez a történet. Vagy talán még úgy sem, hisz tulajdonképp március óta "futom a vesszőt" az Alfával, s hogy egy pillanat nyugodalmam se legyen, már odáig jutottunk, hogy ha épp nem lenne semmi baj, akkor csinálunk magunknak egyet.
Történt ugyanis, hogy a nagynyomású szivattyú cseréjét követően (az első hosszabb úton) fura csattogó hangra lettem figyelmes a motor felől - addig ugyanis csak helyben, rövid távokon járkáltam az autóval, a hang pedig csak melegen jött elő. Kicsit arra hasonlított, mintha valami kifújna, vagy finoman kattogna. A forrása szintén nehezen volt behatárolható, s a blokk is annyira elvezette a hangot, hogy aknán állva többen letették az esküt, hogy szerintük a 330 000km-t futott hajtókarcsapágyak adták meg magukat a végre ismét ereje teljében levő befecskendező rendszernek.
Ezen a ponton úrrá lett rajtam a pánik, mely több rossz időben és rosszul meghozott döntésbe, s újfent némi "feleslegesen" kicserélt alkatrészt eredményező kapkodásba torkollot. Elkezdtem másik autót is keresni, hogy legyen egy "B"-terv a közelgő nyaralásra, ha tényleg beütne a krach, az Alfa pedig egy garnitúra új alapméretes hajtókarcsapágy, egy kanna olaj, és egy olajszűrő társaságában elkerült a szervizbe. Ha nagyobb lett volna a baj (főtengely is sérült) két lehetőségem marad: vagy motorcsere, vagy eladom motorhibásként, de mindkét esetben sürgősen kellett volna valami más. Itt kicsit több, mint egy nap alatt kicserélték a hajtókarcsapágyakat.
Nem mondom, hogy nem fért rá, de a hang sajnos maradt, s mint egy igazi laikus (szégyen szemre, mintha nyolc éve nem ebben a szegmensben dolgoznék), ismét előbb cselekedtem, mint összeraktam volna fejben az események láncolatát. Persze ezt követően sem a legnyilvánvalóbbal kezdtem, hanem levettem a szelepfedelet (igaz ez nem került pénzembe, s láttam, hogy ott kérem szépen mégsincs semmi látnivaló), s már a vákuumszivattyú leszerelésén agyaltam, mikor beugrott, hogy a nagynyomású szivattyú cseréjekor vezérműszíjat is cseréltek.
Nosza gyorsan lebontottam mindent, hogy lássam a jeleket, majd ambivalens módon idegbajjal kevert megnyugvás lett úrrá rajtam, mikor bebizonyosodott, hogy ezt a szopórollert az hajtotta körbe-körbe, hogy egy foggal el lett rakva a vezérlés.
Helyretétel óta minden a legnagyobb rendben, így remélem, hogy ennek az eseménydús, nyárbanyúló tavaszi folytatásos szappanoperának immáron végére értem, s nyugodtan hátradőlve konstatálhatom, hogy a feleslegesen cserélt tömérdek alkatrésznek hála a környéken tutira az én 156-osomban van a legjobb 330 000km-t futott 1.9 JTD... #nemőszintemosoly
Március elején - az "üzemanyagfolyásos" mizériát követő szombaton - nekiláttam a már szokásosnak nevezhető tavaszi teendőimnek. Kicseréltem a légszűrőbetétet, a pollenszűrőt, valamint kifertőtlenítettem és ellenőriztettem a gázmennyiséget a klímában (kellett bele 200 gramm, mert csak 300 jött le az 500 helyett).
Pár héttel később, a hónap végén emelőre került az autó. A terv az volt, hogy visszacserélem a nyári kerekeket, s kezelem a fenéklemez télen bekövetkezett - előzetesen apró kis felületi rozsdaként azonosított - elváltozását. Nem mondom, hogy az várt amire számítottam, hisz észrevettem, hogy a hátsó fékbetétek már kis híján vason vannak, s a fenéklemezen is (igaz nem ott ahol előzőleg vártam, hanem egy, a legelső alkalommal még más módszerrel javított helyen) találtam egy hüvelykujjnyi lukat.
A sajnos már szokásosnak mondható munkafolyamat következett - csiszolás, Brunox, tömítőmassza, fólia, tömítőmassza, alvázvédő - de azokon a helyeken ahol már így javítottam, egészen jól tartja magát. Továbbra sem vagyok rá büszke, de csak kis felületen, és a karosszéria merevségét nem befolyásoló helyeken alkalmaztam a módszert (küszöbök, tartóelemek, és a fenéklemez nagy része szerencsére épek), ott is leginkább csak amiatt, hogy ne ázzon alulról a beltér.
Végül április elején leműszakizott, és kapott hátra egy garnitúra Textar fékbetétet, valamint hogy teljes legyen a szerviz (az üzemanyagszűrőt szintén márciusban már cseréltem), lecserélték a motorolajat és az olajszűrőt is. Ez utóbbi maradt Bosch, de az olajban változás történt. Az évek óta használt Mobil helyett most az 5W-40-es Total Quartz 9000 Energy-re esett a választásom - eddig minden munkahelyemen Total kenőanyagokat használtunk, soha nem volt semmi panasz, így remélem az Alfának is megfelel.
Műszakilag most kimagaslóan jó állapotnak örvend a 156-os, futóműve egyelőre hangtalan és feszes (kopp-kopp), fékei szinte újak elöl hátul, s az ülésfűtést valamint a leszigetelt tetőablakot leszámítva minden hibátlanul működik benne. Anno csak átmeneti megoldásnak indult, de lassan új rekorder lehet belőle. Ma már több, mint két éve megvan, ami eddigi kilenc autóm közül csak az E36-osnak és Puntónak sikerült - utóbbinak is csak úgy, hogy a nyarakat leszámítva végig garázsban pihent, s mindig volt mellette egy "első számú" járművem is.
Gyerek mellett már nem csapong úgy az ember, de pont emiatt egyre nyilvánvalóbb az is, hogy kelleni fog valami praktikusabb, fiatalabb, kevesebb törődést igénylő járgány. Két évet még biztosan kaptam, hogy megálmodjam a helyes irányt, ugyanakkor a rajongás biztosan megmarad az öreg Sportwagon irányába...
Holnap lesz két éve, hogy Veszprémben megvettem a 156-ost. Akkor 293 000-nél, most 328 000km-nél mutat kicsivel kevesebbet az órája, ami 35 000 megtett kilométert jelent. Ez kicsit kevesebb, mint amennyit átlagosan menni szoktam, de így kisgyerek mellett azért nem ülök folyton az autóban.
Ezalatt teljesen rácáfolt minden olasz autós sztereotípiára (a fenéklemez is csak leginkább a beázó tetőablak és a nem törődöm előző tulajdonos kombinációja miatt olyan amilyen), semmivel sem rosszabb egyik előző autómnál sem, pedig ő már a kilencedik a sorban. Ami eddig előfordult, az inkább csak a kopó fogyó alkatrészek cseréje, valamint apróbb, a korral járó bosszantó apróságok. Ez utóbbiak közé sorolom a pénteki esetünket is, mikor hazaérve a parkolóban egyszerűen leállt a motor. Meg is lepődtem, hogy lefulladtam volna, de indítózásra csak az önindító szorgos tekerése volt a válasz, a motor nem indult be. A harmadik kísérlet közben gázolajszag csapta meg az orromat. Motorháztető felnyit, gázolajszag még erősebb, majd ahogy közelebb hajoltam majdnem be is estem a motortérbe, mert cipőm talpa megcsúszott az akkor már elég termetes üzemanyagtócsában.
A forrását is elég hamar sikerült megtalálnom, hisz az üzemanyagszűrőtől a nagynyomású szivattyúra tartó csőnek szabadon lifegett a szivattyú felőli vége. Gyorsan visszadugtam, így már újra indítható volt az autó, odébb tudtam vele állni. Bíztam benne, hogy csak egy új bilincs kell a régi helyett, de sajnos maga cső sem volt már a helyzet magaslatán, s hirtelen nem is találtam helyette megfelelő cseredarabot. Végül egy új bilinccsel visszatettem a régit - gondolván a hiba már megvan, s majd reggel kicserélem a csövet is - de hazafelé erősebb gyorsításra egyszer megállt, többször pedig hibalámpát gyújtott, és visszavette a teljesítményt.
Ilyenkor ha leállítottam, nehezen is indult, többször rá kellett adni a gyújtást, hogy felnyomja a tankszivattyú a rendszert. Szombat reggel találtam a garázsban egy megfelelő csődarabot, melynek most mindkét végét AWAB bilinccsel rögzítettem, de az első intenzív gyorsításnál - igaz már csak 3000-es fordulat fölött (előtte bőven 2500-nál is csinálta) - újra hibalámpa volt az autó válasza. Reméltem, hogy nem komoly a baj, s csak valahova levegő került, melyben a diagnosztika is megerősített, ugyanis a P0191-es hibakód utalhat alacsony üzemanyagnyomásra (a szenzor hibáját első körben kizártam, hisz annak eddig sem volt semmi baja). Aztán ha már úgyis itt matattam, volt kollégám tanácsára kicseréltem az üzemanyagszűrőt is egy újra - ez utóbbit az összes szükséges szervizanyaggal együtt már rég megvettem a 330 000km-es szervizhez - azon a hátralevő kétezer kilométeren már nem múlik semmi. Ezt követően helyreállt a rend, hála Istennek újra minden a régi, az autó tökéletesen üzemel.
Aztán ha már volt lehetőségem, alaposabban is ránéztem az aljára, hogy így a tél végéhez közeledve mennyire viselte meg a sós latyak a fenéklemezt, de egy kisebb tenyérnyi helyet leszámítva, ahol kezd átütni a rozsda meglepően állta a sarat az Alfa.
Megkocogtattam, itt még fém van, első blikkre nem akar átszakadni sehol, így műszaki előtt kicsit megtisztítom drótkoronggal, kicsiszolom ahol kell, s kap ide egy friss réteg tömítőt és alvázvédőt. Abszolút meg vagyok elégedve vele, hogy így bírta a telet a kaszni. Ez csak megerősített abban, hogy van még közös jövőnk az Alfával...
Nem akartam külön posztot írni emiatt, de ha nem jön közbe semmi váratlan esemény, akkor valamikor április környékén kellene billentyűzetet ragadjak, ami miatt kicsit torzulna az időrendiség és a tér idő kontinuum a blogon, így egyszerűbb ha pár sorban összefoglalom a történéseket.
Már karácsony előtt feltűnt, hogy laposabb a jobb első kerekem, így első körben rápumpáltam, s vártam, hogy újra leenged-e, s ha igen, mennyi idő alatt teszi mindezt. Január első hetében szúrt szemet, hogy ismét leengedett, s szerencsémre úgy is állt a kerék, hogy észrevettem a bordák közt megbúvó rozsdás szöget. Lassú defekt volt, így ismét rápumpáltam, majd pár napra rá kijavíttattam a hibát.
Visszaszerelés előtt felcsiszolták a felni peremét, s merítőkádban ellenőrizték a szivárgást, de most abszolút nem enged. Aztán (csak mert még eszemben van, pedig ilyen apróságokat nem szoktam a blogba leírni) örülhetnek a "szarolaszozók", túl vagyunk egy nagyon komoly elektromos meghibásodáson is - igen, kiégett a jobb első H7-es tompított izzó. Szerencsére még akadt elfekvőben a garázsban, így pikk-pakk ki is cseréltem (ezen még nem kell sem a lökhárítót levenni, sem a lámpákat kivenni)...
Aztán kedden reggel volt kollégám elvitte, majd vissza is hozta az autót, csak közben kicserélték a két belső stabszilentet. Kár volt eddig húznom a dolgot, tényleg ezek csinálták a fesztivált, azóta egy apró zörej sincs a futómű felől, így apránként összeérett az is. Most legszívesebben ki se szállnék belőle, annyira jó, hogy végre csendben teszi a dolgát. Szeretném hinni, hogy ez most egy darabig így is marad...
...mármint abba a bizonyos ürülékbe, azt a bizonyos rögzítőelemet. És az igazat megvallva ez is csak féligazság. Mert mi a helyzet a "szarolasszal"? Tulajdonképp semmi - augusztus eleje óta poszt sem született, s akkor sem azért ragadtam billentyűzetet, mert baja volt - hisz sokak számára biztos meglepő, de amolyan "tanken fahren" jelleggel, szinte hiba nélkül üzemel az Alfa.
Azért csak szinte, mert vásárlás óta másodízben produkált egy "valódi elromlást" (számomra a TMK, a kopó fogyó alkatrészek, valamint a már vásárláskor is ismert hibák nem tartoznak ide). Ahogy egyre korábban sötétedett, feltűnt, hogy baromira nem akarnak figyelni rám, amikor tolatok ki valahonnan, ami működő tolatólámpák nélkül, nem is volt elvárható. Mivel az izzók, és a biztosíték jó volt, nem maradt más hátra, mint ezerpárszáz forintért venni egy új tolatólámpa kapcsolót, amit relatíve könnyedén ki is cseréltem. A kábelcsatlakozó sem volt a helyzet magaslatán, azt kollégám javította meg.
Fény gyúlt az éjszakában, azóta újra tökéletesen működik minden. Lassan már egy éve, hogy szereztem két új első lengéscsillapítót (tudom nem egy top márka, de amennyit fizettem érte annyit bőven megért), hozzájuk tartozó toronyszilenteket, valamint két első TRW stabpálcát, mert pár csendesebb hónapot követően valami mindig megszólal az első futóműben.
Lassan már kezdem megszokni - így tulajdonképp türelemre is tanít az Alfa, hisz a régi énem már rég agyfaszt kapott volna ettől - hogy többet használom finoman kopogó futóművel, mint néma csendben. Mivel már szinte minden volt legalább egyszer cserélve az első futóműben, s csak a lengéscsillapítókhoz nem nyúltunk eddig, azt gondoltam, hogy ezek kopoghatnak hőmérséklet függvényében hol jobban, hol kevésbé.
A héten le tudtam tenni az autót egy napra, így ki is lettek cserélve - s bár csökkentek a zajok - de nem hozta a várt eredményt. Csütörtökön a kerékcsere alkalmával (ismét az autóval kapott négy komplett kerék került fel a 2015-ös Nokianokkal) egy kis segítséggel kicseréltem a stabpálcákat is, de nem volt semmi baja a régieknek sem. Sebaj, ismét újak ezek is.
Szerelgettük kicsit itt, kicsit ott, de a probléma gyökere valahol máshol lehet - arra gondolok, hogy a belső stabszilentek kezdik újfent megadni magukat (vagy maga a rúd kopott már meg annyira a több, mint 300 ezer kilométer alatt, hogy hamar kinyúlósodik rajta az új szilent) de azok egyelőre még biztosan maradnak. Ha nem muszáj, akkor a tavasszal esedékes műszaki vizsgáig már nem áll szándékomban hozzányúlni. Elzörög ez még így a télen, aztán majd úgyis meglátjuk...
Tudom, hogy nem volt egy szépségdíjas darab, millió karc, és leverődés borította eddig is a testét, amiket olcsó ecseteléssel fedtem el annyira, hogy nyolc-tíz méter távolságból, kicsit hunyorítva vállalhatónak tűnjön az összkép. Ma munkából hazaérve megálltam a szokásos helyen a parklóban, s az esti bevásárlásra indulva már ez a kép fogadott.
Mostantól már nem csak szimplán agyonecsetelt, hanem egy agyonecsetelt és deformálódott hátsó lökhárító, meglehetősen korlátolt mértékben boldog tulajdonosa vagyok.
Tisztában vagyok az autóm állapotával, így valószínűleg semmit nem parádéztam volna a dolgon, hisz egy kék sárgával, vagy egy "deákkal" sem lettem volna sokkal előrébb, de legalább annyi gerinc lett volna benne, hogy egy fecnin odaírja, hogy bocs, én mentem neki. Mert ahhoz hogy ez így meghorpadjon, még legbalfékebb autós antitálentumnak is éreznie kellett a kontaktot. Az viszont már biztos, hogy az autó külsejét illető terveim mennek a süllyesztőbe, hisz ha nem ilyen lett volna már amúgy is a kiindulási állapot, és egy hibátlan autón okoz ilyesfajta sérülés Mr. F@aszfej, már tuti idegbajt kaptam volna...
Így, hogy elértük a 320 000 km-t, esedékessé vált az aktuális szerviz. Már rég beszereztem a szükséges alkatrészeket, így csak az időpontja volt kérdéses. Maradtam a már bevált márkáknál, így Bosch olajszűrő, és 5W-40-es Mobil Super 3000 olaj került a motorba egy új Febi leeresztőcsavar társaságában.
Az én fejemben kialakult karbantartási programja az autónak a tavaszi levegő, és pollenszűrő, valamint minden megtett 10 000 km után olaj, olajszűrő, és gázolajszűrő csere. Ez utóbbit biztos van aki feleslegesnek tartja, de nem egy nagy összeg, a cseréje sem tart 15 percnél tovább, s ismerve a magyar gázolaj nem létező minőségét inkább így, mint ritkábban. Természetesen ebből is Bosch-t kapott.
Aztán ha már csápon volt az autó, ismét elfújtam egy flakon alvázvédőt ügyelve a kényesebb pontokra, hisz idén kezdeti terveimmel ellentétben biztos nem fogok odaérni a lakatoshoz, így ki kéne bírja jelentősebb romlás nélkül a jövő tavasszal esedékes műszaki vizsgáig.
Bár mindig a tél a kérdéses, de egyáltalán nem romlott az állapota a legutóbbi beavatkozás óta.
