A Giulietta 2020-as árai

2020-06-12  Alfa Amore
6,3 milliótól indul a legolcsóbb, és 8,8 milliónál kezdődik a legdrágább Giulietta 2020-ban.
Hírek >> 2020  

Várhatóan utolsó évéhez érkezett a 2010 óta kapható Alfa Romeo Giulietta, amelynek most, június közepén frissült a magyarországi árlistája. Az autó háromféle motorral, és öt helyett már csak négy felszereltségi szinttel rendelhető. 

Csakúgy, mint 2019-ben, idén is egy 120 lóerős turbós benzinmotort, valamint egy 120 vagy egy 170 lóerős dízel motort választhatunk a legkisebb Alfa Romeo erőforrásának, viszont a benzines modell továbbra is csak kéziváltóval kapható. Az Alfa Romeo kínálatában a MiTo megszűnésével már csak a Giulietta érhető el egyébként kéziváltóval.

A legolcsóbb Giulietta (1,4 TB 120 LE) 6.319.000 forintba kerül, míg a csúcsmodell, a 170 lóerős 2 literes dízel, TCT váltóval 8.869.000 forinttól indul. A korábbi árak 6.119.000, illetve 8.669.000 forint voltak, azaz az új modellek 200 ezer forinttal drágultak, vélhetően a nem annyira kedvező euro/forint árfolyam miatt is.



A modellciklus végére érő Giulietta még mindig jó vételnek számít, kiforrott konstrukciójú autó, amely hasonló tudású kategóriatársai mellett egészen versenyképes árral rendelkezik. 

Viszonyításként a kategóriatársak legolcsóbb modelljei (a teljesség igénye nélkül): 
Seat Ibiza Reference 1.0 TSI: 5.673.000 forint
Ford Focus 1.0 L Ecoboots 125 Le: 7.190.000 forint
Volkswagen Golf VIII 1,5 L 130 Le: 7.589.000 forint
BMW 1 118i: 8.028.000 forint

A Giulietta árlista szerint a felszereltségek nevei: Giulietta, Sprint, Ti és Veloce (nincs már Super, Sport, Executive felszereltség).

A Veloce elnevezésű csúcsmodell majdnem 9 millió forintért bi-xenon fényszórókat, 18-as felniket, nagyobb méretű Brembo féknyergeket, sárga szegélyű lökhárítót, sárga varrású üléseket és kormánykereket, váltót és kézifékkart is tartamlaz. A TCT váltó mellé pedig a kormányon is ott vannak a sportos váltófülek.

Egyéb extrák árai:

Napfénytető: 400.000 forint
Elektromos ülések memóriával: 475.000 forint
Bose hifi: 230.000 forint
Veloce változathoz fekete bőr/alcantara ülések piros varrással: 500.000 forint
Alpine rádiórendszer telefontükrözéssel: 50.000 forint

Ez utóbbi Alpine rendszert részletesebben is bemutatjuk alábbi videónkban:MODELL 

 

Írta:
Alfa Amore
Kapcsolódó topic:
Giulietta

Az utolsó 3 hozzászólás:

Kazes☻2021-07-31 22:51:38 // 12689
Na, de ez egy csoda! :D
WarbiRunner (Gyuri)2021-07-31 21:59:34 // 12688
Vettem volna, de drága volt XD
Kazes☻2021-07-31 20:58:12 // 12687
Na, szééép... minek is neked Alfa... vettél vóna inkább valami minibuszt! XD