Nyilván a "hivatalos"-nál kissé jobban utálod az AAA-t - hiszen, ha jól emléxem talán épp' miattuk is zártad be a boltot anno... Látod, a sors igazságot szolgáltat, talán már nem sokáig lesznek Mo.-on.
Jómagam így visszagondolva nagyon szerettem a munkám csinálni ott, Andy-val sem alkottunk rossz párost egy rövid ideig.
Úgy tűnik, kitérő volt csupán az életemben, de nagyon nem bántam meg. Jó társaság, jó üzletek ( amikre az ember nagyon büszke tud ám lenni, még ha a "giga" profitból csak jutalékot is kap ).
Jelenleg felső vezetőként ténykedem ismét a közigazgatásban, de már hiányzik valahol a feeling.... Sokat tanulhattam a multinacionális szektorról is. Most már még jobban tudom pl., hogy az egész közig. szektor VÁLTOZÁSOKÉRT ÜVÖLT, a jelenlegi zsákutca helyett. De ez már nagyon OFF téma.
tipoatti2009-01-17 18:25:59 // 43488
Satti2009-01-17 18:18:41 // 43487
Ja, tényleg, emléxem, mikor 2007-ben árultam a 166-ot, ami legalább ide került, jó kezekbe, akkor is felhívtak, ahogy gondolom másokat is szoktak, hogy megvásárolnák az autót, de mondtam a tyúknak, hogy annyi pénzt sosem tudnának érte adni, amennyiért odaadnám, és nekik csak akkor adnám el esetleg, ha nagyjából az éhhalál szélén állnék és soha az életben többet ne hívja a számom!! :-)
Satti2009-01-17 18:13:07 // 43486
A "nagy" AAA az egy nagy féreg cég, de elhullottak nálunk is, ott volt a szomszédban, és elég sok vevőt elvettünk tőlűk, kevesebb mint másfél év alatt elvéreztek Szegeden is, ráadásul a legtöbben akik ott dolgoztak dlettáns barmok voltak, 1.2 kivétellel, de ha annyira qrvajól nyomták volna, akkor most is müködnének. Hozzánk is jöttek soxor autókért, de ritkán jött össze az üzlet, mert mi nem adtuk oda vicc áron az autókat, ha annyiért vitték, ami nekünk jó, akkor megkaphatták, de csak úgy, mint bárki más.
Andy2009-01-17 18:00:18 // 43485
Csatlakoznék a véleményedhez. Mi csak tudjuk, igaz?
Egyébként rámenősség és vastag arcbőr kérdése az egész. Én is halottam igen olcsó 166 ról tavaly április elején. Nagyon megérte, de nem üzleti célra.
De hogy mindenki értse. Atti és Én együtt melóztunk egy nagy AAAauto kereskedésben.
Bármit meglehet venni bármilyen szar áron, csak kicsit játszani kell az emberekkel.
Pl: E 500 merga új modell 2002-ből. Hibátlan karcmentes magyar. 4,5 millióért.
Az ember úgy jött hogy 6 a legalja. 1 óra kemény szopatás és otthagyta.
De nem azért mert szar volt, hanem mert eladhatatlan piaci vagy tax áron.
Úgy hogy senkinek nem kell megsértődni ha egy nepper nem mond piaci árat. Főleg manapság.

Satti2009-01-17 17:02:45 // 43484
Legfeljebb akkor, ha az alvázszám és a motorszám nem sérült, mert egyébként az első vizsgánál már bukta van, ezek a dolgok már nem úgy müködnek, mint régebben.
Don Gombóc2009-01-17 16:59:13 // 43483
Nem csak szerinted. :) A full extra felszereltség kiégett. :) De viszont jól hangzik. Ha van magyar papírja, az ér valamit mert arra lehet építeni egy lopott vagy behozott autót. :)
Don Gombóc2009-01-17 16:55:20 // 43482
Azt írja 2,0 TB. :) Pedig ez Twin spark. Na ez is képzett nepper, de valószínűleg ennek is gumicsizma volt a jele az oviban.
Cro1662009-01-17 16:35:08 // 43481
Nah akkor szerencséd, hogy nem volt nekem szimpatikus a főnök, mert ha jobban megnézem a zöldet, akkor ma nincs egy ilyen szép és jó autód:)) jó sokáig árulták..még asszem mobile.de -n is hirdette..nah mind1..ez már a múlt:)
W.2009-01-17 16:06:02 // 43480
Ez meg szerintem egyszerűen hülye!! Full extra, kicsit kiégve...
grande bandi2009-01-17 15:02:10 // 43479
Ez se tudja mit arul
de beszamitani 600000-ert jo volt a szarolaszt ,mert tobbet nem igen szamoltak ra.
de beszamitani 600000-ert jo volt a szarolaszt ,mert tobbet nem igen szamoltak ra.
Kriszo2009-01-17 14:36:38 // 43478
Grando2009-01-17 11:53:04 // 43477
Áhhhááá! Akkor innen új a szél! Te hülyítetted be Arnót? :DDD ;)))))
(Persze ettől még stimmelhet a dolog, fingom sincs ;)) )
(Persze ettől még stimmelhet a dolog, fingom sincs ;)) )
BeczA2009-01-17 11:50:33 // 43476
Én úgy hallottam ,és láttam a bontott rudamon, hogy el tud kopni a rúd... emiatt szokták cserélni....
Grando2009-01-17 11:50:20 // 43475
Ez lehet az ok. És ki tudja? Még az is előfordulhat, hogy fog egy madarat. :DDD
tipoatti2009-01-17 11:46:17 // 43474
Az igazság az, hogy ennek a pofátlan árnak a jelentése: "nem érdekel a típus sem ma, sem holnap és soha az életben sem cserére, sem sehogy". Nyilván marketing okokból nem fogja egy multi azt mondani, hogy "köszi, hogy jöttél, de ilyet soha nem veszünk", inkább mond egy fos árat - mondván, mi megpróbáltunk a kedves ügyféllel üzletet kötni...
Kriszo2009-01-17 10:52:23 // 43473
Hát igen ez a 8kilo tényleg pofátlanság.....
Azt a kurva....
Egyébként sztem előbb utóbb úgyis elviszi valaki mert hibátlan a vas ne is stresszeld magad emiatt!
Azt a kurva....
Egyébként sztem előbb utóbb úgyis elviszi valaki mert hibátlan a vas ne is stresszeld magad emiatt!
Kriszo2009-01-17 10:45:00 // 43472
Ezek is nagy parasztok énis voltam itt akkor..Iszonyat nagy tirpák az ember....Jobb is ha nem mész tényleg..
Kriszo2009-01-17 10:41:51 // 43471
Így igaz!Futóműve viszont nagyon jó állapotban van meg motorikusan is fasza.Kasztnit szép apránként javítgatom ahogy a pénztárca engedi:P
Erhard 242 (Pure Energy)2009-01-17 09:18:11 // 43470
már bocs de a kereskedők semmilyen autót nem számítanak be jó áron nekem az a meglátásom :)) talán ha mákja van az emberfiának akkor új autóba lehet jól beszámíttatni a régit no de ki akar újat venni? :))
Satti2009-01-17 08:58:12 // 43469
Értékesítő főmunkatárs vagyok vazze, a lelkem tiszta, a gondolataim egyenesek! :-)
Ja és ez nem vicc! :-)
Ja és ez nem vicc! :-)
Grando2009-01-17 08:58:11 // 43468
Na de a dobozkával adna az ember az 1.9-es megbízhatóságának (élettartamának) is, nem? Mégiscsak folyamatosan nagyobb nyomással üzemel olyankor a cucc. ;))
Don Gombóc2009-01-17 08:52:58 // 43467
Mindent elhiszünk, csak neppernek nem. :))))))))))
Te még Kimi alól is eladnád a versenyautót, és szegény azt hinné hogy jól járt. Persze adnál mellé egy üveg vodkát, akkor még mosolyogna is. :)
Te még Kimi alól is eladnád a versenyautót, és szegény azt hinné hogy jól járt. Persze adnál mellé egy üveg vodkát, akkor még mosolyogna is. :)
Satti2009-01-17 08:46:57 // 43466
Akitől beszámítottam, az is jól járt, mert elég nagy engedményt kapott az új autó árából, így papíron 1.1 millában jött be a kis autó. Az állapota a Seicentonak nagíon penge volt, korrekt tulajtól került be, téli-nyári gumikkal, összes kulcs, szervízkönyv, 62 ezer km-el, teljesen gyári festésű volt, az állapotfelmérésen tul.képpen nem volt rajta hiba.
Don Gombóc2009-01-17 08:28:55 // 43465
Ja és a jts-t felejtsd el. Akkor inkább már dízelt. Sőt ha kimondottan családi verdának kell akkor kombit, és 1,9 nyolc szelepes kis dízelt vennék inkább. Max arra egy powerboxot. De azok a legmegbízhatóbbak talán.
Don Gombóc2009-01-17 08:25:14 // 43464
Én meg sem próbálom egyelőre lecserélni, tudom hogy jó, azt amit meg kell csinálni azt megcsinálom. De azért egy vele egyidős Passatból vagy más német kocsiból aki eddig beleült, az csak nézett nagyot. Csodálkoztak hogy milyen stabil és nem zörög benne a sok germán műanyag. Abban viszont igazuk van, hogy nincs benne pohártartó. Ez azért gáz. :)))
tipoatti2009-01-17 08:23:47 // 43463
166-159 cseréről mindig András bácsi (Bandi) esete jut eszembe... biztos, hogy jól döntenél? Azon kívül term., hogy sokkal fiatalabbra upgrade-elnél.
W.2009-01-17 08:16:44 // 43462
Nyilván! Ezért nem is sürgetek semmit, és ha tavaszig nem megy el, akkor átfényeztetem és megmarad, azt kész..:))
W.2009-01-17 08:15:29 // 43461
Pontosan ezért írtam le ezt! Az az idióta nem volt tisztában szerintem azzal, hogy ha egy kicsit is korrekt ( és nem az általam elképzelt ) árat mond, akkor most eladhatta volna azt a 159-est, ami szerintem még jó pár hónapig ott fog állni nála!
Don Gombóc2009-01-17 06:52:55 // 43460
Nem röhögünk. :)
Nepperek monnyanak le!!!!!! Még a márkakereskedősök is. :)
De azért szegény Seicento amit tax áron adtál el és mélyen alatta vettél be még így is profitot hozott a gazdádnak, a másik autó eladási ára meg pláne. Persze aki megvette így is jól járt vele ha tényleg jó állapotban volt, mert városi kisautók között az egyik legjobb, és gazdaságos a fent tartása, sőt igen megbízható kis kocsi. Pedig Olasz. :)))

Don Gombóc2009-01-17 06:46:02 // 43459
Annyit még, hogy ennyi pénzt bontásra ítélve is ki lehet belőle árulni. Simán.
Firemanus2009-01-16 21:56:57 // 43458
Alfát még Alfára sem cserélnek,főleg nem Off-ra.
Vagy ha mégis,akkor olyan vicces összeget mondanak,amit nem fogadsz el.
Az a méreg ebbe,hogy leszarják az ember fejét és mindenkit hülyének néznek.
Használt.hu oldalon a legolcsóbb 166 kerül 1.100.000-1.200.000Ft-ba.
Erre odamondja egy nagyon szép darabra,hogy 700.000-800.000Ft.
Nem téged fikázlak,ne értsd félre,de ez igazi Magyar mentalitás.
Egyébként ugyan így átbasznak ebben az országban az élet más területein is.
Tudod te ezt magadtól is,csak most kikívánkozott belőllem.

tipoatti2009-01-16 21:42:00 // 43457
Ma hívot egy volt kollegám :egy 2001-es, szép, gondozott, ragyogó műszaki állapotú distinctive 147 pezsgőmetál színben - 950K-ért. Ennyiért meg tudták venni. Ennyit az eladási árakról... Ha valakinek nagyon kell a pénz, úgyis elad bármit. Farkastörvény...
tipoatti2009-01-16 21:38:27 // 43456
Ez a jellemző a 166-ra mindenhol. Mondom, gyak. csak a JTD-re méltatnak egy-egy pillantást talán, majd mondanak egy szintén fos (felvásárlási) árat. Nem a piaci lehetőségei miatt szerettem bele ebbe a típusba én sem.
tipoatti2009-01-16 21:34:57 // 43455
Na ezt mingyá' gondoltuk... :))
Satti2009-01-16 21:24:38 // 43454
Sajnos a 166 mostmár nem egyszerű eladás, Alfából legkönyebben a 147-et lehet talán eladni, majd a 156-ot, 145/146-ot.
Tommi2009-01-16 21:15:34 // 43453
Bocsánat, hogy belekotyogok a "nagyok" dolgába, de mi is próbálkoztunk kereskedőkkel, mikor cseréltük a 156-ot a 147-re. A reális piaci ára 1,4 MFt volt (ennyiért vitték el), a kereskedők meg 1,1-ért akarták bevenni szinte mindenhol. Pénteken kitettem a használtautóra 1,499-ért, arra nem volt kapás. Vasárnap este átírtam 1,399-re, másnap reggel hívtak, délután megnézték és egy hét múlva elvitte az ember. Szépen leírtam mindent, hogy nem volt törve, a km az tényleg annyi, Szamosinál volt szervízelve, stb... Első kérdés az volt, hogy tényleg minden igaz-e, amit leírtam a hirdetésben :) Mondom tudom, hogy nem ez a divat, de ez nekünk nem "csak egy autó" volt, hanem családtag és vigyáztunk rá Hétfőn délután mire jött érte az arc, utánanézett rendőrségen/biztosítónál és látta, hogy rendben van. Néha szoktam látni itt Bp-en és vigyáznak rá, mindig szép tiszta és rendben van, jó helyre került :)
Firemanus2009-01-16 21:10:27 // 43452
Megkérdeztem pár kereskedőt én is,de nekem még ajánlatot se adtak.
Olyan hirdetésekre érdeklődtem,ahol írta az auto beszámítást.De mikor rátértünk a témára azt mondja:-Miről lenne szó?
-Alfa 166 2.0Ts.
-Á...az sajnos nem érdekel.
Mondjuk még mindig jobb,mintha azt mondta volna hogy 500.000Huf.

Firemanus2009-01-16 20:44:57 // 43451
Aszonta a szerelő,hogy megmérte,oszt szar.
Szerezni kéne,hogy ez kiderüljön,de ha akkor se lesz jó,akkor neki "sárga virág".
Szerezni kéne,hogy ez kiderüljön,de ha akkor se lesz jó,akkor neki "sárga virág".
Satti2009-01-16 20:30:20 // 43449
Ebben a pillanatban is tudok több olyan autót is, amibe azonnal beszámolom 1.3-ba! :-))
Grando2009-01-16 20:24:32 // 43448
Na ja. Mondjuk a "finoman" és a "burkoltan" kifejezések nem jutottak eszembe. :DDD ;))))
tipoatti2009-01-16 20:23:03 // 43447
Most igazam van, vagy igazam van? A szádból vettem ki a szót, ugye? ;D
tipoatti2009-01-16 20:22:16 // 43446
Igen, megadhatta volna az esetleges ügyfélnek járó tiszteletet. Ez a MINIMUM. Nagyon le lehet oltani valakit kultúrált, intelligens stílusban is. Nem is értem, egy ilyen cég hogyan engedheti ezt meg magának...
tipoatti2009-01-16 20:19:35 // 43444
Az jó eladás volt!
tipoatti2009-01-16 20:18:35 // 43443
Satti, most őszintén, tudom, hogy cartársi udvariasság, meg Alfa-rajongás - de ne találjuk ki, hogy a Hovány adna érte 1,3-at... Te is tudod jól, hogy mindegyik "multi" és más kereskedők is pont szarnak az extrákra, a megjelenés sem éppen a fő szempont. Gyors eladás-olcsó vétel-"menő" típus-nagy profit. Ez a lényeg, semmi más, főleg egy giga-autós cégnél. Nagyon-nagyon bírom a stílusod, ahogy finoman, burkoltan tudod "futtatni" magad bárhol - bármikor... :))))) Respect! ;)
Grando2009-01-16 20:18:11 // 43442
Gondolom az 1.6-osokat viszik így. Azokat meg merik venni. :DDD
Satti2009-01-16 20:17:11 // 43441
Elvileg bármit be lehet számítani a józan ész keretein belűl, csak a nagyon speciálisat nem. Annyit szoktam mondani, amikor én tárgyalok vkivel, hogy mondja el, mi az elképzelése, mert az mindenkinek van elméletileg, így rögtön kiderül, hogy mennyi az annyi.
Cro1662009-01-16 20:12:29 // 43440
biztos..nem vagyok képben annyira ezekben az árakban..mindenesetre azt mondják, annyit ér,amennyit adnak érte...meg amíg van lószar van veréb is meg ilyenek:))
mindenesetre..visszatérve az eredeti problémához, kevésbé bántó , ha azt mondja:elnézést uram, a mai magyarországi viszonyok között nem tudunk egy ilyen paraméterekkel rendelkező autót beszámítani. és kész. de inkább megtette azt az ajánlatot amit max az fogadna el,akinek kenyérre kell a pénz, és kp-t szeretne.

Satti2009-01-16 20:12:29 // 43439
Nálunk is volt egy '98-as 1.6 TS 156-os, kifejezetten jó állapotú, jó futóművel, semmi vez.mód gond, Mo.-i, volt, nagyon gyorsan elkelt 1.050.00.- ért, többen is voltak rá.
Online tag
0
Vendég0
553
Fórum
Friss topicok
- Alfa reklám
- Alfa történelem, híres ...
- Oldtimer, youngtimer
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Giulia
- Spider
- Coffee - Minden ami kávé
- Virtuális Romeo
- 4C
- Retrovízió - A '70-es, ...
Tagok
Új tagjaink
- benebp
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki