Verseny a városban

2022-10-11  Pietro69
A budapesti Népliget már a két világháború között is otthont adott egy grand prix-futamnak, a 60-as években pedig túraautók versenyeztek a parkban. Végigjártuk a versenypálya nyomvonalát!
Magazin >> A vírus mögött  

Szilvásy Péter (Pietro69) írása az Alfa Amorénak:

30 éve élek az olasz autók bűvöletében, igaziban, modellben, könyvekben, újságokban. Nagyon régen vettem a bolhapiacon egy 60-as években megjelent, még fekete-fehér Autó-Motort, a borítóján Alfa GTAm-ek csatáznak a népligeti túraautó bajnokságon. Máig egyik kedvenc fotóm.

Sok évvel később, úgy gondoltam kicsit utánanézek a népligeti autóversenyeknek. Valószínűleg sokatoknak nem fogok újdonságokat mesélni a témában, de ha pár embernek igen, az már megéri! :) 


A pálya egyik szakasza a Giulietta volánja mögül

Röppenjünk vissza az időben közel 90 évet. 1935-ben állapodott meg a Magyar Királyi Autóklub és a nemzetközi futamokat szervező bizottság, hogy Budapesten is rendeznek Grand Prix-t (azaz Nagydíjat, ez a mai Forma-1 őse). Így került be a Népigetben futó kb 5 kilométeres aszfaltcsík az 1936-os szezon versenynaptárába.


A verseny egyik reklámja

A futamot  - a pálya kicsit elhúzódó felújítása miatt - a szezon közepén, 1936 júniusában rendezték meg. A szezon 30 futamából ez volt a 14. Ma már elképzelhetetlen, hogy a 30 futamból csak négyen osztottak pontokat, a többi „örömautózás” volt (a népligeti is).


A népligeti verseny rajtja

Az 5 kilométeres pályán 50 körös versenyt tartottak, amelyen összesen 11 autó állt rajthoz. Képviselte magát az Alfa Romeo, a Mercedes, az Autounion (mai Audi), sőt egy magyar versenyző, Hartmann László is elindult egy Maseratival. A futam nekünk, alfásoknak kedvezett, ahogy akkoriban sokszor. Hiába volt a sok millió birodalmi márka rálocsolva a Mercikre, sorban elvéreztek. Ennek és az isteni tehetségének köszönhetően a futamot Tazio Nuvolari nyerte, elmaradhatatlan sárga kötött pulóverében és gyönyörű 12 hengeres Alfájában (Tipo C12-36) , melyet a szintén isteni tehetséggel megáldott , magyar származású Vittorio Jano vezetésével frissen fejlesztett az Alfa.


A pálya nyomvonala 1936-ban

Emlékezzünk meg Hartmann Lászlóról is, aki a hét célba érkező versenyzőből a hetedik lett, ami azért szép teljesítmény, mert egy, a mezőny autóinál lényegesebben gyengébb géppel szállt versenybe.

A korai F1 futam után ugorjunk kerek 30 évet az időben. 1966 ban ismét feldübörögtek a motorok a Népligetben, ennek apropója a Nemzetközi Túraautó Bajnokság (mai TCR) megrendezése volt. A szabályok szerint, az nyeri a futamot, aki az 5,1 km hosszú pályán, 4 óra alatt a legtöbb kört tudja megtenni.


Az 1966-os pálya nyomvonala

1966 szeptemberében álltak itt először rajthoz a korszak túraautói, a cikk elején említett Alfa Romeo GTAm –ek, a szintén komoly sportsikereket elérő Abarth 500-600 asok, Fordok (Cortina, Mustang), NSU-k, Steyr Puch-ok, stb. Ezt a futamot hosszú ideig az olasz Andrea de Adamich (F1-es pilóta is volt, többek között a Ferrarinál és a McLarennél is) vezette az egyik GTAm-mel, de hátsó kerék problémája miatt idő előtt be kellett fejeznie a versenyt. 


Enrico Pinto autója

Szerencsére a márkánk becsülete nem csorbult, a futamot a szintén alfás Enrico Pinto nyerte, aki Daytonától a Targa Florio-ig, több versenyágban is kipróbálta magát.

1967 júniusában újra sok ezer lóerő és néző lepte el a népligeti pályát. Az előző évhez hasonló mezőny orrát megint az Alfák fújták ki. Most De Adamich rongyolt át elsőnek a célvonalon, az ebben az évben megadott 3 óra alatt a legtöbb kilométert (326 km) autózva, az egyenesekben (mint pl a Vajda Péter utca) 200-zal száguldva.


Andrea de Adamich

1969 májusában rendeztek itt ismét Túraautó Bajnokságot. Elég erős volt a BMW jelenléte a futamon, komoly küzdemet folytatva az Alfákkal. Bár a bajor márka képviselőinek jelentős része műszaki okok miatt kiesett, a versenyt sajnos ebben az évben mégsem az Alfa Romeo nyerte, hanem nevető harmadikként egy holland Porsche 911-es.

1970 ben rajtoltak el utoljára a túraautók a Népligetben. A "Cuore Sportivo" több GTA-val ott "dobogott" a rajtnál. Az olaszok mellett holland, belga (egy szőke hölgy Christina Becker képviseletében) sofőrök is rúgták a gázt. A futamot végül a holland Toine Hezemans húzta be rajt-cél győzelemmel.


Toine Hezemans megnyeri a futamot

A 80-as évek közepén, amikor megállapodott a magyar kormány, Ecclestone-nal, hogy nálunk is rendezzenek - a szocialsta országok közt elsőként - Forma-1-es futamot, egy pillanatra felmerűlt a népligeti helyszín, de aztán, több okból (környezetvédelem, biztonág, stb) elvetették.

A Vajda Péter utca eleje, egykor és most


Az egyik kanyar

Egyébként a népligeti versenypálya vonala szinte teljesen megmaradt, bár jelentős része ma már csak gyalog (vagy bringával, rollerrel) járható be, de azért bizsergetően izgalmas volt a ma is autózható Vajda Péter utcán végiggurulni, ami a korábbi rajt/cél és a csapatok boxainak helyszine volt.

Szent hely, ami sok alfás győzelmet látott.

Írta:
Pietro69
Kapcsolódó topic:
Forma-1

Az utolsó 3 hozzászólás:

Zsolt1552024-04-18 10:03:15 // 114577
👍👍👍👍👍
Kazes☻2024-04-18 08:52:31 // 114576
Az nem lenne rossz... V6, vagy akár V8... de az azért már biztos nem lesz. Marad a múzeum. 😕
Kazes☻2024-04-18 08:48:52 // 114575
Erről eddig még nem is olvastam, de akkor ez egyelőre ok. 🙂