2008-05-31

145-146 találkozó Szolnokon

Ezúttal Szolnokon tartották csúcstalálkozójukat a 145-146 tulajdonosok.
Események >> 2008  

A tavalyi Jászberényi tali jó hangulatán felbuzdulva, gondoltunk egy merészet (Youri+Tibor): Szervezzünk találkozót! Az ötlet osztatlan sikert aratott a típust birtoklók körében, így nekiálltunk szervezkedni.



A reggeli találka helyszínén legalább 500 fok várta az idõben érkezõket - Axl Trans + Szfinx - és a késõket is (beleértve engem is, akit az autómosóban feltartottak...). De gondoltuk semmi gáz, addig is eltöltöttük az idõt egy kis beszélgetéssel. Szépen lassan azért befutott mindenki, és elindultunk bevásárolni a későinek ígérkező marhapörihez. Miután ez megvolt, egy kis konvojozással megérkeztünk a bázisra.

Egy órányi gátlásos pislogás után kezdett oldódni a hangulat, miközben a bográcsban már készült az ebéd. Időközben nyíltak az első sörök, fogyott a kisfröccs és persze az üdítő is. Fél 7 tájékán "ebédhez" szólítottuk az éhes jónépet. Tiborral félve néztük az első reakciókat, de semmi okunk nem volt a félelemre, mert hirtelen csend lett, csak a műanyag étkészlet "csörgését" lehetett hallani. Azt hiszem ennél jobb kritika nem is kellett volna MESTERSZAKÁCSUNKNAK Somának (Soma 156 SW). Pazar lakomát dobott össze, persze a szakértő figyelmem mellett! :) 



Miután mindenki elégedetten vakarta a teli pociját, kezdődhetett az estére való feltankolás. Volt akinek ez pöppet jobban sikerült mint az átlag, de ez talán elnézhető egy baráti társaságban. Utána volt zene, tánc, bohóckodás, tájfun erejű hurrikán, ének, éjjel 1 körüli ágycipelés a séfnek aki időközben úgy döntött hogy megszámolja a terület összes fűszálját :)) Aztán szép lassan mindenki eltette magát holnapra.

Reggel átbeszéltük az este történéseit, röhögtünk egymás képein és videóin. Búcsúzás előtt pedig nagy egyetértésben megegyeztünk: nem ez volt az utolsó összeröffenése a bandának, ami időközben egy igen jól összecsiszolt társaság lett!
Köszönjük mindenkinek a részvételt!

Jövõre veletek ugyanitt (még lehet, hogy idén...)!!!

Kapcsolódó galériák: