Szeretném egy alapvetéssel kezdeni, ami talán nyilvánvaló egyesek számára, talán mindenki számára, de néha azért nem árt ismételten rávilágítani.
Az Alfa Amore egy internetes közösség. Internetes. Ez azt jelenti, hogy bármi ami velünk kapcsolatban történik, az online történik. A találkozók ebből a szempontból a kivétel, ahol az online kapcsolatok élővé válnak. Viszont amíg nem találkozunk, addig online kommunikálunk. Ti, mi, mindenki aki tag. Például, az AlfaCity-vel kapcsolatos kommunikáció két részből áll: mi információkat közlünk, Ti pedig ezek alapján informálódtok, megtudhattok szinte mindent a találkozóról. Úgy érzem, hogy az első részt maradéktalanul (najó, 95%-osan) teljesítettük. Rengeteg, rengeteg szöveget írtunk, igyekeztünk mindent elmagyarázni, mindehová kitenni minden infót, folyamatosan válaszoltunk a kérdésekre és probléma-felvetésekre, hírlevelet küldtünk…
Hogy miért írom le ezt? Azért, mert ennek az információ közlésnek egy jó nagy része pusztába kiálltott szóvá vált… Hiába küldünk hírlevelet, ha nem olvassátok el. Hiába csinálunk microsite-ot, ha már csak kiváncsiságból se néztek körül. Kérlek, ne értsetek félre, természetesen közületek nagyon sokan (a jól felfogott saját érdekükben) elolvastak mindent, és meg is tudtak mindent - amit meg nem, arra rákérdeztek. És ez így jó. Ami nem jó, hogy azok az emberek jó része, akiknek utólag problémája volt, ezt nem tették meg. Például valaki azért nem tudott jegyet venni magának előre, mert valami technikai málőr miatt nem tudott belépni az alfacity.hu-ra. Ez sajnálatos, azonban ha nem szól nekünk, akkor április 12.-én, szombaton túl sokat nem tudunk rajta segíteni. Nem szólt, nem tudtunk rajta segíteni, követelte vissza a jegy árát, visszakapta, ő csalódott, mi idegesek lettünk. Jó volt ez bárkinek is? Nem. Mi, ugye, nem tudjuk kitalálni hogy kinél mi nem működik (sajnos a web az ilyen). Ellenben, ha írt volna egy e-mailt vagy egy hozzászólást a topikba, valószínűleg el se jutunk idáig.
Tehát olvasás, és online kommunikáció. Nektek is kell olvasni és kommunikálni, igazán nem kerül semmibe (csak egy kis időt igényel), viszont gyors, egyértelmű, stb. Ennyi proaktivitást a jövőben is mindenkitől szeretnék kérni, mert ennélkül nem megy.
Noakkor. Terveim szerint kisebb minisorozatot indítok AlfaCity-vel kapcsolatban. Rögtön egy egoista bejegyzésel kezdek. Nézzétek el nekem, de ha már összegyűjtöttem a képeket, ne vesszenek kárba... :)
A lényeg hogy Zolikáék a megszokott színvonalon szépen meggyógyítgatták, GabCsiék pedig a megszokott minőségben nyáriasították a kerekeket. Ezúttal túl sokat nem akarok mondani, majd Teddy képei beszélnek helyettem...
Az elmúlt hetekben gyakran felkerestem. Körbejártam, ellenőriztem hogy nem érintették-e illetlen kezek - szerencsére hagyták csendesen porosodni. Néha be is indítottam, a hat henger mindannyiszor elégedett morgással kelt életre. Azonban a kényszerpihenő nem tett jót neki. A kuplungpedál teljesen elengedte magát, a végére már sebességbe se lehetett rakni. És egy kisebb olajfolt is megjelent a motor alatt...
Ideje volt hát, hogy eljutassam valahogy a szervízbe. Felkészültem a vontatásra; de hát az sose jó móka - még műkődő motorral sem.
Letöröltem az ablakokat, beültem, indítottam, hagytam kicsit melegedeni. Tettem egy próbát a váltóval is, és... egy kisebb reccsenéssel bevette a kettest! Hát akkor nem vontatunk; nem nagy a távolság, a forgalom se nagy, kettesben vígan elmegyek odáig. El is indultunk. Ahogy melegedett a motor és a váltó, visszajöttek a fokozatok, szépen sorban lett hármasom, négyesem... A kuplungpedál majd' nyolc centis holtjátéka persze nem csökkent, de a szerkezet tökéletesen, reccsenésmentesen tett a dolgát. Számomra ez elég érthetetlen, de... végülis, mindegy.
Az egész autón lehetett érezni az állás hatását: a karosszéria helyezkedett: a lengéscsillapítók tiltakoztak, mint amikor reggel, ébredés után recsegnek az ember ízületei. De ahogy haladtunk a szervíz felé, a zajok csökkentek, és a kocsi kezdte visszanyerni régi formáját.
Az utolsó két kilométeren már újra önmaga volt. A motor járása is egyre simább lett, és... esküszöm, nagyon nagyon óvatosan kezeltem a pedált, hiszen ki tudja hogy a szíjjak, olaj, turbó hogy érzik magukat a hirtelen indulás hatására, de... de az autó éreztette, hogy ő már kész, szaladna újra, nyomjam csak le a gázpedált... kibírtam, nem engedtem a kísértésnek. Lesz még elég alkalom.
Összeírtam a listát, miket kell átnézni vagy javítani rajta. Hááát.. hát. Nem rövid. Remélem hogy ha ezen is túl leszünk, a költségek és az esetleges problémák nem fogják beárnyékolni az iránta újraéledő szeretemet.
Pont fél éve van nálam.
Hátbasszus, a tegnapi este...
Ott kezdődött a dolog, hogy találkozóm volt a Ráday utcában. Mire visszaértem az autóhoz, nyitva találtam, és a vezető oldali ajtózárammal se csukni, se nyitni nem lehett a kocsit. Belenéztem, zene megvan, minden megvan. Namondom, lehet csak a zár adta meg magát (harmadszorra is), de még az se vészes, mert a kp.zár működik, kocsi zárható a jobb oldalról. Hazamentem, felcaplattam a lakásba. Hűbazmeg, papírok voltak az autóban! Leszaladok, kesztyűtartót kinyitom... papírok, minden a helyén. Kivéve kedvenc ledes zseblámpámat. Elvitték a szemetek... pedig rohadt jó lámpa volt.
Úgy döntöttem, hogy bár a papírokat nem vitték el, de hátha megnézték, és imigyen nem annyira jó ötlet tovább parkolni a ház előtt, hátha visszatérnek és próbálkoznak tovább. Felhívtam jóbarátomat (akivel korábban megbeszéltük, hogy elteszem nála az autót télire), és mondtam neki, hirtelen aktuális lett a dolog és hogy most kéne a garázsnyitó. Persze, semmi gond, menjek érte.
Elindultam. Üllői úton hatalmas baleset, három autó egymásba gabalyodva, keresztül se tudok menni. Visszafordulok, máshol keresztezem akkor... ott meg egy merci tekeredettt fel egy oszlopra... na mondom, hülyék napja van ma is, jó lesz vigyázni.
A Határ úton egy opel bénázott előttem folyamatosan, 30 és 40 közötti sebességgel: ahogy felgyorsult 40 köré, satufék vissza 30ra. Sebaj, ráfordultunk a Soroksárira, kényelmesen otthagyom, semmi durvulás vagy ilyesmi, csak elmentem mellette. Abban a pillanatban padlógáz, jön utánam, nem enged sávot váltani, tol le. Na most ha van valami amit utálok, az az, hogy ha a centikre követnek csúszós úton. De mondom nem érdekel. Mit tesz isten, jött végig mögöttem, amíg megérkeztem, és nahát, ugyanott parkol. Szépen letettem a kocsit ahogy megérkeztem (kb. tök üres a parkoló), opeles idősebb nő beáll elém, letekeri az ablakot és közli, hogy a helyén állok, álljak odébb leszekszíves. A következő tizenöt másodpercben egy bonyolut körmondatot fogalmaztam meg, amiben a legbarátságosabb szókapcsolat a "sz*revő g*c*láda" volt. Nő ijedt fejjel bekussol, de persze a lényeget nem értette (ti. tanuljon meg vezetni, de inkább ne is üljön kocsiba). Elkezd manőverezni, centikre a gtvtől (ismétlem, tök üres parkoló). Mondtam neki hogy hagyja abba, mert komoly baja lesz. Felcsörögtem barátomhoz, kulcsért fel, majd vissza. Még mindig manőverezik. Beszállok, persze nem tudok tőle kiállni. Na, észrevette magát, odébtakarodott. Hihetetlen, milyen emberek vannak...
Megyek tankolni, amúgy is üres a tank. Beállok kúthoz, de naná hogy nem működik a kútfej. Odébbállok, az végre jó. Jön ki csávó, tud-e segíteni. Mondom levegő kéne a gumikba. Hát azt nem tud adni. Akkot húzzál vissza melegedni, özzeg. Bent a csaj az előttem vásárló pasasnak öt perces előadást rittyentett a hamis húszezresekről. Tök érdekes, tényleg, de nem lehetne máskor?
Szerencsére innentől már normalizálódtak a körülmények. Beugrottam a híres-nevezetes pinás mosóba, ahogy szokták, szépen lepucolták a kocsit kívül-belül. Ja, nem. Mégse normalizálódtak a körülmények, ugyanis amikor törölték le az autót, furán mozgott a csomagtartón a jelvény... odamentem, megfogtam, kezembe maradt. Jelvényestül-tokostul, zárbetét meg landolt a csomagtartóban. Szóval ezt is piszkálták. Remek. Szerencsére csukni továbbra is lehet, tehát bedobtam a jelvényt, mosmá'tökmindegy felkiáltással.
Visszagurultam a garázshoz. Szépen leparkoltam, mindent bezártam, kiszedtem belőle. Az autó most ott pihen, és ott is marad, amig nem jön a jobb idő. Remélem, a minket kísértő átok is elmúlik addig.
A zseblámpa pedig hozzon világosságot új tulajdonosának sötét elméjébe.
Heinrich az ebédszünetben úgy döntött, kicsit kiszellőzteti a fejét. A cég kertjében sétálgatott, közben gonderhelten motyogott maga elé. "Tervezz nekünk valami szépet!", mondták. "oldd meg a feladatot", tették hozzá. "Még jó hogy megoldom", gondolta, "ez a szakmám. Profi vagyok benne. De ezzel az olasz rémálommal... hát, nem tudom, mit tehetnék". Pedig ő is olasz volt. Legalábbis származása szerint. Nagyszülei közép-Olaszországból vándoroltak ki, először Svájcban, majd végül Németországban telepedtek le. Ő már itt született. Olasz gyökereiből csak annyi maradt meg, hogy szülei néha tréfásan Enriconak hívták. Felniket és és egyéb kiegészítőket tervezett, szerette ezt csinálni. Kollégái mindig az mondták neki, hogy kiütközik az olasz vér, és ezért annyira tehetséges. Ezen csak nevetett, igazi németnek tartotta magát. De most... itt van ez a GTV.
"Ilyen elb*szott egy formát", fortyogott tovább "Oldalról nézve egy buta ékalak. Elölről meg... meg mint egy jólakott óvodás, azokkal az ostoba kis lámpákkal... mit lehet egy ilyennel kezdeni?" És neki egy felnit kellene hozzá tervezni. Ami lehetőleg majd más autókon is jól mutat, persze. A sokküllőset már próbálta, naná, ez alap. De ennek a kocsinak ez sem állt jól. Az olaszok már elhasználták a körök-a-körben ötletet, az tetszett is neki, de ő mást akart. Hiába akarta azonban, nem jutott eszébe semmi.
Este meglátogatta édasanyját. Beszélgettek, és elmesélte neki, hogy micsoda gondban van. Választ nem várt, de azért jól esett kiönteni a szívét. "Az egy olasz autó, ugye fiam?", "Igen anya", "Akkor gondolkodj úgy, mint egy olasz", "Igen anya", "Hiszen te is olasz vagy, Enrico", "Jaj anya, ne kezd már ezt megint", "Jójó... Emlékszel - bár még nagyon kicsi voltál - amikor Olaszországba kirándultunk, ahol dédanyád is született, Siénában, és megnéztük azt a lóversenyt? Dédi Leocorno kerületben élt, és szívügyének tekintette a versenyt. Emlékszem, amikor..." Heinrich csak hallgatta a családi mesét, és közben elszenderült. Lovakról álmodott, lobogó zászlókról, porszagról, őrjöngő tömegről... Hirtelen riadt fel. Anyja már lefeküdt aludni, de előtt még gondosan betakargatta. Ahogy az alvástól kábán körbenézett, megpillantott a könyvespolcon egy olaszországi bédekkert. Levette, belelapozott.
Siena. A Palio. Több mint 400 éves lóverseny, amit minden évben megtartanak a Piazza del Campón, a Torre del Mangia árnyékában. Tíz ló és lovas. Három kör. Alig két perc. És utána egy év dicsőség a nyertesnek. A brutális versenyen nem ritka a lovak és a zsokék sérülése. Hiába szórják fel homokkal a Piazzát, az ősöreg köveken gyakran elcsúszik a lovak patája, és ilyenkor... "Hmmm. Paták..." - most már teljesen éber volt.
Gyorsan ceruzát és papírt keresett. "Először a kör. Nézzük a patákat, ezek lesznek a lyukak... mindegyik köré rajzolok egy finom bemélyedést, ezek lesznek a patkók... Tíz darab kell, ez nem kérdés, minden lónak egy-egy. A küllők izmoszerűen domborodni fognak, ez kiemeli a formákat..." Nézegette amit lerajzolt. Alakul. "Egy kicsit talán túl lágy. Valahogy brutálisabbnak kéne lennie... Csavarok! Csavarok kellenek rá. Minden patához kettő: egy jelképezi a lovast, egy a kerületet". Tudta hogy végre sikerült: ez a felni jól fog mutatni azon az átkozott GTV-n is. "Holnap vennem kell egy virágot anyának, hogy megköszönjem! És biztos vagyok benne," mosolygott magában "hogy Herr Zender örülni fog."
Az ablakmosó szerkezet az autósok számára egy gyakran használt, és a biztonság szempontjából fontos része a gépjárműnek. Ugyanez igaz a GTV-kre is, viszont több szempontból is nagyon mókásra sikerült ez a rész.
Először is. A tartály hátul van, a csomagtartóban (aminek a nyitógombja meg a kesztyűtartóban, de ez egy másik történet). A tartály maga a csomagtartó borítása mögött van, tehát még véletlenül se látszik hogy van-e benne folyadék és ha igen, mennyi. Csak a kupakja áll ki, de olyan hülye szögben, hogy garantáltan melléöntöd. Ez a megoldás vidám perceket szerezhet, ha egy benzinkutas felajánlja a segítségét. Kicsit kerestetheted vele a motortérben, majd miután megtaláltátok hátul, és nagy nehezen beleszenvedte a lét, ordibálhatsz vele hogy miért öntötte mellé a felét.
Másodsorban a az ablakörlő. Nincs külön fúvóka, hanem közvetlenül a karokba vezeti a vizet. Nagyon figyelmes megoldás, hogy ha meghúzod a bajuszkapcsolót, addig nem mozdul a lapát amíg hátulról el nem jutott a víz előre. Szóval ezért piros pont. Másik nagy előnye, hogy nem tudod vele a mögötted/melletted álló/haladó kocsikat/embereket megfürdetni - egy csepp sem vész kárba. Második piros pont.
Végül pedig az ablaktörlőnek négy állása van:
- kikapcsolt állapotban bent a motorháztető mögé bújva (légellenállás miatt is jó * );
- ha törlés közben szünetet tart, akkor innen kicsit kiemelkedve (hogy lásd, még dolgozni fog);
- a törlés csúcspontján egészen a szélvédő széléig kiér;
- viszont az utolsó törlés után (ha kikapcsoltad) már nem megy ez a szélvédő szélig, hanem csak egy kicsit visszább, és bennehagy a látóteredben egy szép csíkot... és kezdheted elölről az egész procedurát.
A zsenialitás és a hanyagság eme bájos keveréke mindig jókedvre derít.
* najó, nem, de azért jól hangzik, nemigaz?
A '90-es évek elején élt Olaszországban egy fess fiatalember, nevezzük mondjuk Alessandronak. Öltözködése és stílusa minden bizonnyal kifogástalan volt. De - ahogy ez az életben már csak lenni szokott -, életszínvonalának fentartásához pénzre volt szüksége. Szülei tudták ezt, ezért középiskola után beiratták a Politecnico di Torino-ba, azon belül a Dipartimento di Elettronica szakra, "a mérnök az jó szakma!" felkiáltással. Alessandro barátunk az egyetemen se törődött sokat tanulmányaival, de mivel - mint az említettem - szimpatikus, megnyerő fiatalember volt, minden vizsgán átvergődte magát.
Diploma után hamarosan talált is magának állást: az Alfa Romeo elektromos tervezői részlegének egyik mérnöke lett. Munkája nem érdekelte különösebben, az autók formátervezésért viszont annál jobban rajongott - naná, hiszen az itt készülő modellek ihletője minden esetben egy-egy bájosabb asszisztensnő szép orcája, vagy csinos feneke volt.
Főnőkei elől is sikeresen titkolta hogy szinte semmit nem ért az elektronikához, viszont lelkedése annál jobban imponált nekik. Ezért hamarosan egy részleg élén találta magát: '92 körül ő lett az új GTV elektromos rendszerének felelős tervezője.
Alessandro persze nem törődött sokat a feladatával, sokkal szívesebben nézegette, ahogy az agyagszobrászok keze alatt lassan eléri végleges formáját a GTV. Néha be kellett számolnia a vezetőség előtt, hogyan is áll a részlege; persze a vezetők is gyakran szunyókáltak ezeken a megbeszéléseken, tehát soha nem bukott le.
Hát valahogy így történhetett, hogy a világ egyik legszexibb autója a világ egyik legösszebarmoltabb és legostobább elektromos rendszerével került piacra.
Alessandro. Barátom. Enged meg nekem, így tizenakárhány év távlatából.
Ajókurvaanyád.
Asszem szerencsém volt. Elég gyorsan sikerült korrigálni az előző postban leírt hibát.
Eldöcögtem Zolikáékhoz. Újravágták a meneteket a kerékagyban, szerencsére úgy tűnik, a bénázásunk nem okozott nagyobb kárt. Bónuszként nyúltam tőle egy 5×98-as pótkereket is, cserébe ott hagytam az enyémet (ami nem volt jó a kocsira). Egy kis reklám: Zolikáékat amúgy nagyon bírom, eddig mindent jól-gyorsan-olcsón megoldottak nekem... manapság ritka az ilyen. Szóval piros pont nekik. :)
Oké. Következő probléma: kéne egy nyári gumi, vagy kettő, vagy négy téli. Némi vacilálásután a négy téli mellett döntöttem. Kerestem mindenfelé, aztán rájöttem, hogy az Amorén is lehet olyan aki tud segíteni... és tényleg: rátaláltam GabCsi cartársra. Hihetetlen hogy milyen jó áron, gyorsan és flottul elintézett mindent! Úgyhogy neki (és az egész GumiBombának) egy nagy piros pont. :)
(Jó, tudom, mostanában kicsit köszöngetős postokat írok, de mit csináljak: tényleg sokan segítenek, és eddig kopp-kopp-kopp szerencsém volt. Szóval hálás vagyok, na.)
A végeredmény: a négy felni görgőzve, az új (jó, nem új, hanem 95%-os) téligumik felszerelve, centrírozva.
Szépen csordogáltam hazafelé a Kossuth Lajos utcán, fordulnék jobbra a Kiskörútra, amikor is PUFF, kiesik elém egy ember feje. Csövesbácsi úgy döntött, hogy kényelmesen nekidől a korlátnak, csakhogy az nem volt ott... satufék, kormányt elrántottam, szerencsére nem mentem gyorsan, de... 30 centin múlt hogy nem húztam agydarabkákból és vérból álló csíkot az aszfaltra.
Befordultam, és húzódtam félre, gondoltam megállok és odébküldöm az öreget mielőtt komoly baja lesz (persze egy-két kurvaanyáddal megspékelve). Csahogy hát ugye. Kicsit "sokkotkaptamvazze", a félreállásnál nem figyeltem a padkára, és az meg szépen kiszakította a J1 gumit. Szépvoltmiki.
A GTV-ben lévő pótkerék vmi fura eseménysorozat folytán 4×98-as lyukosztású, miközben a kerékagy 5×98-as. Mondjuk ez tudtam, úgyhogy rögtön telefon BeeGee-nek, "te, kéne a pótkerék a GT-ből". Gábor jött is, applikáljunk. Igenám, de a tojástartós felnikhez való csavarok túl hosszúak voltak a pótkerék lemezfelnijéhez... nem nagyon voltunk képben, úgyhogy szépen tönkre is tettünk két menetet az erőlködés közben. Na, ez volt a tanulópénz. :)
Telefonálgatás, Teddy szerezte sorban innen a számokat, végül Robi és Wickey mint egy Alfás Sárga Angyal (vörös bőrülésekkel :) ) a bulijukat megszakítva, valahonnan a térkép széléről hoztak nekem négy csavart. Srácok, nagyon nagy köszönet, és fogadjátok örök hálámat!