Blog >> index

>> SzervizKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-11-15

Ez a nap is eljött.. (1115). Végre sikerült összehoznunk egy találkozót Gerissimo-éknál, ami így is csodával határos, hisz éppen nagy munkában vannak, de ennek ellenére fogadott, úgyhogy ismételten hálával tartozom neki, de ígérem már nem zaklatom, csak ha végeztek:)
Befejeztük a xenont.., végre nem fog párásodni a búra belülről, mert a helyére került az átlyukasztszott és a xenonhoz tartozó gumi tömítéssel ellátott fedél. Felkerült a csomagtérbe a kalaptartó alá a hiányzó kárpit is. Erre május óta -azaz fél éve!- várok, mert senki nem tudott abban segíteni -minta darab hiányában- hogy milyen patentok kellenek hozzá. Gergőék ezzel szemben igen. Lecseréltük a bal hátsó külső műanyag kilincset is, amit egy előző postban már említettem. Új (bal hátsó) ablakemelő szerkezet került beépítésre ugyanebbe az ajtóba, mert 3 hónapja elromlott és azóta mindig lecsúszott az ablak, minden parkolóban (és útközben is) kézzel kellett feltornáznom, hogy ne legyen tolvajok áldozata az autó:) Szerencsére egyszer sem felejtettem úgy, ami nagy szó, de mostantól erre már nem kell figyelnem. Sikerült kicserélni a bal első ajtón lévő, 4 gombos ablakemelő vezérlő két hátsó gombját. Gergő ebben is korrekt volt, mert mondta, hogy használtan ilyet nem talált, az új az nagyon drága, viszont egy két-ablakot mozgató vezérlőből kivett nekem két gombot és így 1/6 árból meg lett javítva végre ez a része is az autónak. Sőt, az egyik gombban a világítás volt rossz, az is cserélve lett. A bal hátsó ajtó a leírtak alapján és amúgy is elég beteges volt, ki lettek cserélve a kárpit rögzítő elemek is, mert nem igazán állt rajta szépen a belső bőr borítás (a képet lásd az előző postok egyikében), már jobb, de az egyik helyen, az új patent -és új ellendarab- ellenére sem akar a helyén maradni. Erre még kell vmi megoldást találnunk. A belső gomb, amivel belülről lehet az ajtót zárni, bután eltűnt, mikor a központi zár be lett zárva, ezért ezen is csavartunk kifelé, mostmár szépen illeszkedik a többihez. Az oldalindex izzókat is kicseréltem a nem régen vásárolt narancssárga darabokra. Illetve a kesztyűtartóban is ki volt égve már egy ideje a belső világítás, ez is cserére került. Mostmár ezek is újak. Apróságok, de örömet okoznak, mikor újra működnek:) A ködlámpa vezetéke is rögzítve lett a végleges helyére, úgyhogy mostmár csak a patkó alakú hiányzó alkatrészre, majd a beszerelésre várnak a lámpák.
Szép munka. Örülök, hogy ennyit haladtunk ma.

[Költségeim: bh ablakemelő 15000Ft, el.abl.emelő gombok 3000Ft/db + munkadíj.]

>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-10-17

A mai napon (1017) ismét meglátogattam Gerissimo-ék szervizét, ahol sikerült -egyelőre félig meddig- beeszkábálni az új mécseseket az első lámpákba. Nehezen ment, mert amivel rögzíteni kell az izzót, a kettőből az egyik oldalanként nem akart a helyére pattanni. Hosszas próbálkozás után feladtuk, mert már későre járt és így is fogja az izzót, úgyhogy nagy gond nem lehet. Legközelebb folytatjuk. Fantasztikusan jól világítanak a 6000K-s 50W-os gyertyák. Hazafelé már egész jól láttam:):) Akinek még nincs, tiszta szívből tudom ajánlani. Hihetetlen a különbség.

Beszerelésre került a már lassan egy éve hiányzó "szívászaj csökkentő" vagy levegőbeömlő cső is. Azért csak most, mert hosszas telefonbeszélgetések után sem tudták különböző autóalkatrész boltokban és márkaszalonokban megmondani, hogy mi is hiányzik nekem onnan. Odáig eljutott majdnem mindegyik, hogy miről van szó, de hogy melyik kell a két választási lehetőség közül (I.: még egy szűrőház+cső, II.: hosszú műa.cső:) azt egyik sem tudta megmondani. Pedig mint kiderült, teljesen mindegy, csak két alternatíva létezik. Az egyik olcsóbb, a másik drágább. Volt olyan, aki mindkettőt rám akarta sózni, mert a két rendszer egy, szerinte. Nem mondom melyik volt. De szerencsére Gerissimo-ék ennél sokkal jobban értettek a dologhoz, és az előző alkalommal, mikor náluk jártam, meg is rendeltük, ami most beszerelésre került, az első képen látható ideiglenes förmedvény helyett:) Az új (gyári) cső az 5. ill. a 8. képen látható.

Ezen kívül még leszedtük azokat a nagyon csúnya sárga indexeket is és kapott helyette kristály design-t:) Egyelőre sárga izzókkal, de ezeket szándékomban áll krómra cserélni, hogy az se legyen sárga.. :)

[Költségeim: egy xenon szett (új + 1 év gari), egy pár króm oldalvillogó búra (új) + izzók, egy levegőbeömlő cső (gyári, új) és egy ablakmosó motor (gyári, nem új) + munkadíj]

>> Tuning és extraTedi // Alfa 145 2.0 QV // 2008-03-30

Andreas Zapatinas, amikor megtervezte az autót két dolgot csinált rosszul. Az egyik a felnik megrajzolása volt, a másik, hogy nem keret nélküli ajtókat tervezett a 145-höz. Előbbin lehet segíteni, utóbbin nem.
Márpedig a 145-ös szerény véleményem szerint 17-es, sokküllős felnivel néz ki a legjobban. Ez kétféle felnire szűkíti le a poteciális jelölteket, az egyik az OZ Superleggera, a másik az Alessio Monza. Legyen a Monza!
És lett. 17-es méretben, 205/40 ZR17-es gumikkal, a gyári 20 millis ültetés és a fehér oldalindex csak javítanak a helyzeten.
Egyszerűen tökéletes lett. Ritka, nagyon jó állapotú, egyedi. Nincsen párja. Nem lehet belekötni. És imádom.
Képek az autóm galériájában.

Előzmény: 2 éve már egyszer megesett, hogy az indexreléből kattogás helyett csak zümmögés jött és természetesen villogás sem volt. Fújkáltam szerencsétlent mindenfélével , valamelyik akár használhatott is, mivel egy hét múlva visszaállt a rend...

Ez év elején - gyakorlatilag a műszaki vizsga után rögtön :-) - megint előállt a probléma, csak ezúttal igen rövid zümmögő periódus után már rögtön nem volt irányjelzőm, csak a vészvillogó működött... :-( Jöttek megint a csodaszerek, de semmi eredmény, mindössze egyszer egy órácskára sikerült valamiért visszanyernie a régi állapotát. Miután lassan egy hónapja irányjelző nélkül közlekedtem és mivel többen is állították, hogy bizony mehet tönkre ilyen felemásan a relé, elhatároztam egy új (vagy legalábbis működöképes) villogtató beszerzését.
Boltban nem kaptam, a FIAT-nál sem volt rendelhető, és sajna az itteni cartársaknak sem volt fölösleges :-( Elmentem hát Cs. Józsihoz (előző tulaj és szerelő), hátha van neki... ... Nem volt természetesen, ellenben ajánlott egy miskolci bontót, ahol biztosan szedtek szét nuova 33-ast.
Emellett megjegyezte - ezt akkor totál baromságnak tartottam - hogy esetleg a vészvillogó kapcsoló is okozhatja a hibajelenséget.

Pár nap múlva eljutottam a bontóba, és - bár előzőleg telefonban gyors sikert ígértek -közel egy órás keresgéléssel sikerült csak nagy nehezen rálelnünk egy teljesen megegyező relére.
Próba: - és ugyanaz! :-( 'zisten az 'zanyjába : lehet hogy tényleg nem is a relé???
Egy éppen arra turkáló szerelő is ebben erősített meg: a ritkán használt vészvillogó-kapcsoló oxidációja miatt akadozhat az "indexellátás" - ami hihetően hangzott, feltéve ha az ember felhagy a józan ész diktálta "miközeavészvillogókapcsolónakazindexhez" értetlenkedéssel... :-)
Még gyorsan megvitattuk, hogy könnyen orvosolható a probléma - már ha sikerül kiszedni a kapcsolót egyben a műszarfalból - aztán rohantam is, mert ugyancsak késésben voltam.

A bontóból kihajtás után egy hirtelen ötlettől vezérelve gyors egymásutánban vagy tizenöt-húszszor ki -és bekapcsoltam a vészvillogót és láss csodát : visszanyertem az indexem!!!. (Volt ugyan még 1-2 alkalom, hogy megint eltűnt, de a fenti módszer mindig segített.) Tegnapelőtt pedig végre sikerült gyorsan és épségben kiszednem a vészvillogó-kapcsolót - ebben kapóra jött, hogy 6 éve a rádió helyén egy lyuk tátong :-D - majd egy kis kezelés után (érintkezők csiszolása + WD40 "für alle falle") már alkalmilag sem felejti el az irányjelző a kötelességét !

(a fentieken analógiájára várom is a tippeket, vajon milyen - látszólag "semmiköze" - alkatrész okozhatja az ablaktörlő-fokozataim lassú, de fokozatos pusztulását... )

>> Tuning és extraystuc // Alfa 146 ti Super Produzione // 2005-06-17

Króm oldal indexet rendeltem.