Blog >> szerviz >> utazás

>> EseménySeriff // Alfa 159 SW 2.0 JTDM // 2018-05-03

Már egy éve nálam van, bejelentkeztem olajcserére. Mire végül a próbálkozásaim sorából csere alkalom is lett, belement ~12ezer km az előző olajba. Kicsit bosszantott, mert 10 ezret akartam, de hibátlanul teljesített a kocsi, főleg pályán mentem vele, így ennyi bele kell, hogy férjen. Ezalatt nem fogyott szinte semmi a minőségi löttyből, egy egységgel mutatott kevesebbet a vége felé a visszajelző, ennek örülök. Meg annak is, hogy már-már unalmasan megbízható a kocsi, egy tompított izzót kellett cserélni az 1 év alatt, illetve ahogy korábban írtam elfogyasztotta a gyári önindítót, ezt cseréltük. ű

Most (is) cseréltettem légszűrőt, pollenszűrőt és gázolajszűrőt is, így a tuti. A D.Z. műhely pecsételt a szervizkönyvbe, egész fura érzés, hogy végig vezetett szervizkönyvű kocsim van.

Kértem Zét, hogy nézzen rá a fékekre (még gyári a tárcsa így ~76 ezernél), de azt mondta még sok van bennük. Meglepő, de nem bánom. Elég erős a motorfék, így nem sokat nyomkodom a pedált, no meg nem kínzom városban meg kis távokon, arra ott a Mini :)

Megjártuk most a hosszú hétvégén Bledet, csodálatos a tó, a kocsi ment szépen, suhantunk végig, néha a német autópályán elég gyorsan is, de a fogyi nem ment 7 fölé így megpakolva sem.

Az utcán parkolás nyomaitól eltekintve hibátlan "kis" vas.

>> EseményKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-04

Tegnap (0503) megjártuk Bécset, tök jó volt meg minden, de még mindig az Alfánk nélkül tettük meg az utat. "Unaloműzésképpen" megszámoltam az osztrák alfákat. Kereken 70-et láttam. Volt 75-ös, 147-es, 156-os, 159-es, 166-os, GT, és Brera is, más típussal nem találkoztunk. Ezek közül itt van pár kép.

Most beszéltem telefonon Zolival (18:18); nem indul az autónk, pedig már készen lenne.. Holnap megnézi két autószerelő srác. Már csak ez hiányzott.. Remélem nincs nagy baja.