Mutasd

>> Szerviz2009-11-28

160.466 km

Olajcsere (Selenia WD 40)
Olajszűrő, levegőszűrő, gázolajszűrő
Szervófolyadék cseréje (GI/A)
Váltóolaj csere (Technyx)
Hűtővíz csere (zöld Paraflu)

Az egész akció 50000 Ft volt.

15 ezres volt az új felső turbócső, amit végre sikerült kicserélni. Picit hiányozni fog a sikító fütyülés, de így az igazi. Ráadásul a lyukon egy rakás olaj csurgott a váltóra, így ott is takarítottunk egyet - akku ki házzal együtt. Ha már akku, letisztítottuk a sarukat, elég rondán oxidálodott.

Az izzók közül a jobb helyzetjelző volt soron (H6), szerencsére még egy volt otthon.

Futómű ügyben az alsó lengőkarok hátsó szilentje már nagyon az élete vége felé jár és ami meglepett, hogy a felső lengőkarok jó állapotban vannak, viszont a stabrúd már elmozdul hosszanti irányban és nyekkenik is - fordítva tippeltem.

Ami még tavasszal esedékes lesz, az egy új hűtő - ehhez már elég picit hozzáérni és morzsolódik szét.

Összességében az autó állapota jónak találtatott, amit hazafele bizonyított is, teljesen olyan érzésem volt, mint amikor megvettem - úgy látszik a lyukas cső jópár lovat elvett a teljesítményből. Ezek most visszatértek a gazdihoz és nagyon vaddisznósat autóztunk. TD autóhoz képest érces és élvezhető hang, 140-ig ingaként felpörgő sebesség és hármasban 2 és 3 ezres fordulat között nyakbiccentő gyorsulás. Az élményautózást csak a téli gumik rontották el, túl meleg és nedves volt az idő ezekre a gumikra: nyaklottak és csúsztak jobbra-balra.