Mutasd

>> Tuning és extra2008-07-28

Amióta az autó tulajdonomba került, azóta keresem a megoldást, hogy a -szereintem túltervezett- hátsó kipufogódobot valahogyan lecserélhessem!És lám, a sok várakozás, nézelődés, és a dolog ismerősök fülébe ültetése után végre megszületett a jóval diszkrétebb, és elrejtetteb megoldás, amit egy jóismerősömnek köszönhetek!
Eme kedves ismerősöm egy enyhén ital, és dohányszagú éjszakán vetette fel, hogy a garázsában pihen egy komplett kipufrendszer, amely egy régebbi, azóta már eladott autója alatt melegítette környezetünk, mostanában amúgy is túlfűtött levegőjét.
A nehezen átvészelt éjszaka után el is indultam szemrevételezni azt a bizonyos hajlított lemez, és csőegyveleget, amely-mint már azóta kiderült- alkalmazhatónak lett teremtve szürke lovamra.
A nehéznek igérkező alkudozás után, amely gyors megegyezést hozott, mivel nem adhattam!!! a rendszerért pénzt-itt meg is köszönném eme nemes gesztust:)-, haza is szállították!
Majd két nap elteltével, mely alatt sikerült is összeszerveznem a hegesztő ismerősöket, és a szabadnapomat, nekiugrottunk a kellemesen méregetős munkának, mivel a csövek, és az alváz enyhe összeférhetetlensége miatt akadt saccolnivaló, melyet azért sikeresen megoldottunk.
Itt elmondanám, hogy az "autóépítő csapattal" igazán elégedett voltam, mind szakmai, mind hangulati szinten!!!!!Jóhangulatunknak köszönhetően a CO-val hegesztő srácnak, aki mellé két pajzsot is tettem,-nehogy ne legyen kéznél-,sikerült a szemvédő alkalmatosság nélkül tornáztatnia szemhélymozgató izmait, melynek hatása révén, az ő szeme nem, de egy másik résztvevőé sikeresen táppénzesre gyulladt!:)A lánggal "cinelő mester:)" meg erősen COPLAND-es beütésű napszemüvegben varrta be a bevarrnivalót!(Később vendégként is az egységben!:))
Szóval, száz szónak is egy a vége:sikerült!:)
Az új kipuff közvetlen utóhatását már éreztette:jól mutat, és szépen durozsol!A közvetett hatásokat párszáz km-es fogyasztásmérő sűrűbb figyelése után megtudom!:)