Mutasd

>> Esemény2014-09-28

Baráti okokból jelenésünk volt Erdélyben egy esküvőn. Zilahon. Ezzel két probléma volt. Az egyik, hogy Zilah és környéke még nem az a szépség, amire az ember Erdély hallatán vágyik, a másik, hogy egész Erdélyt át kell szelni, hogy szép részhez jussunk. 5 napunk volt, így Zilah után (bár máshova is szívesen mentünk volna) Brassót és környékét, a Fogarasokat jártuk be. No, az már az a környék, amit Erdély hallatán gondolunk. Minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt. :-)
A gyerekek vidéki nagyszülőkhöz való lepasszolásával együtt kétezer km-t mentünk, az átlagfogyasztás 7,2L-re jött ki.
Hogy bírta az autó?
Rövid válasz: hazajöttünk.
Hosszú válasz: A táv felétől kezdtek fogyni a lovak, az itthoni szakaszon már az autópálya-tempó tartása is kezdett problémát okozni. Miután hazaértünk, s mindent elrendeztem, kíváncsian autókáztam el Zolihoz. A hirtelen diagnózis a lambda szondát gyanúsította, de másnap kiderült, hogy mi az valójában. A kicserélt benzinpumpa és a tank közötti új benzincső szívatott, konkrétan fos volt, nem látta el a feladatát. Mivel új alkatrész volt hibás, így a javítás nem került pénzembe, csak Erdély közepén nem örültem a teljesítményvesztésnek. Azonban a lényeg, hogy saját lábon sikerült mindent teljesíteni.