Mutasd

>> Esemény2013-10-07

Jelentem életemben először én is ott voltam, a sors minden próbálkozása ellenére:D Odaúton, a pályán elnéztük a 67es utat, kicsit kerültünk, ez mentett meg. Visszafele a 67eshez Balatonlellén az akksi és a generátor feladta a harcot, szerencse, h előző este voltam alkatrészekért és volt nálam egy másik generátor, akksit meg a 200 méterre levő éppen bezáró fiat szervízben tudtam venni. A boglári tescoba indultam, a fiat szervíz kapuit épp zárták:) A generátor cserét a helyi lidl parkolóban kb fél óra alatt kiviteleztem.
Leértünk kaposújlakra, nyomtuk annak rendje és módja szerint:) Amikor már csak páran voltunk, kaptam egy kavicsot a hűtőmbe, amit végül a kaposvári tesco parkolóban sikerült annyira megtákolni, h ne kelljen vontassuk, a reptéren annyira raktuk össze, h a tescoig el tudjunk menni, mondván, h ott van világítás és megcsináljuk:) Mondjuk az érzékenyen érintett, amikor este 11kor, a negyedik kiszerelés után visszakerült a hűtő a helyére és belül is elkezdett hugyozni:)
Megcsináltuk, azóta egy csepp vizet sem eresztett el a rohadék...
Minden probléma ellenére nagyon jól éreztük magunkat, úgy gondolom, h megérte ott lenni, minden szívással együtt. Az érdekes a dologban, h eddig elég sok helyen voltunk Öreglánnyal, de sehol, egy úton sem produkált semmi hibajelenséget. Szerintem bosszút állt azért, mert jogosítvány híján átengedtem az irányítást.
Hatalmas köszönettel tartozok pb_nek, mivel együtt szívtunk a hűtővel, végig kitartott mellettünk, illetve Zé.-nek, a telefonos segítségért és a majdani új hűtőmért, bár erről lehet, h most értesül, valamint Zolika"xúnyog"155nek, a bíztatásért, bár elég gyengén teljesített:)