Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

A füstöt harapni lehetett. Ködbe vesző alakok, a mélyből bizsergő ütemes lüktetés és a káosz.
A távolodás a mellettem elnyúló hangfaltól, csak egy gyenge próbálkozás volt a külvilág kizárására. Vonaglottam és szenvedtem, amíg nekitámaszkodva a falnak, a saroktól nem túl messze rágyújtottam. A srác, aki jött velem szembe rendkívül elegánsnak tűnt. Tényleg igazán elegáns volt. Széles mosollyal ölelte meg a mellettem álló nőt, akire eddig nem is figyeltem, annyira el voltam foglalva saját szerencsétlenségemmel.
Az ölelés utolsó pillanatáig nem vette le rólam a szemét. Úgy mosolygott rám, mintha mindent de igazán mindent tudna rólam. Meztelen voltam előtte. Törékeny és szégyenlős.
Sietve indultak kifelé. Éreztem az óriási megkönnyebbülést, megváltás volt a távozásuk.
Csupán még annyi történt hogy visszanézett, ugyanúgy, mosollyal az arcán.
Akkor összeomlottam

Az előadások halálos unalmát megtörni igazán csak a másról gondolkodással lehet. A koncentráció teljes hiánya folyamatosan kerget a gondolatok erdejébe, mélyebbre és még mélyebbre. Van úgy, hogy az óra mutatója a létező leglassabban kúszik, minden eltelt percért komoly árat kell fizetni. A füzetem minden sarkát telerajzoltam már, a telefon híváslistáját háromszor pörgettem végig, már kívülről tudtam aznap ki mikor hívott. Tudtam hányan ültünk a teremben, tudtam hány neon ég. Már azt is tudtam mi a neve a lánynak, akivel ha találkozott a pillantásunk kihúzta magát; láttam ahogyan a melle emelkedik a felsője alatt, láttam rajt a feszültséget vagy talán a vágyat. Ki akart törni.
Amikor kimondta a szünet szót, kérdően nézett rám, miközben ügyetlenül szórtam bele a cuccaimat a táskámba.
A folyosón még futottam is