2011-05-28

AlfaCity11ght - Egy esős AlfaCity

Napsütésre és hőségre számítottunk, koktélpulttal, babzsákokkal és fűben heverészve élvezhető programokkal készültünk, ehelyett egy hatalmas, szinte egész napos esőt kaptunk a nyakunkba.
Események >> 2011  

Egy csomó program nem úgy alakult az eső miatt, ahogy terveztük. Hiába rendeltünk mászófalat a gyerekeknek, vizifocit a felnőtteknek, ezeket nem tudtuk használni. A sok eső viszont behajtotta az embereket a falak közé, így most talán azok is végignézték a fantasztikus erődrendszert, akik a korábbi években a sok program miatt nem tudták.

A 2010-es, születésnappal egybekötött AlfaCity után próbáltuk kicsit lazábbra venni a rendezvényt, kevesebb kötött programmal, és a nyárias időre számítva sok lazulós részletet is terveztünk. Az eső pont ezeknek tett keresztbe... De az alfásokat nem tántoríthatja el se zápor, se zivatar, így a többség megpróbálta kihozni a maximumot!

Wolf Kati a videoklipjéből ismert tűzpiros Giuliettával érkezett, és egyből szétszedték a rajongói, mindenki közös képet és aláírást akart. Egy kicsit kegyes lett az idő is, alábbhagyott az eső, és abban a fél órában, amikor Kati énekelt és ugrált a színpadon, éppenhogy csak szemerkélt.

A helyzet sajnos nem lett jobb ezt követően, ekkor már a színpadra is befújta a szél az esőt, így a zenekarok fellépése csúszott. Lejebb kellett engedni a színpad fedését, illetve egy ponyvát is fel kellett tenni oldalra, hogy ne essen be annyira az eső, mert különben tönkretette volna a hangszereket. A csúszás miatt a Shut Up! sajnos már nem tudott lépni, viszont a Garázsmenet és az Indeed becsületesen eljátszotta a műsorát, annak ellenére is, hogy csak páran hallgatták őket. Sajnos délután 4 felé már tényleg hazaűzte a többséget a cudar idő.
 
 
 
Persze, Murphy dolgozott rendesen, hiszen 5 óra után, mikorra a többség már hazament, elállt az eső... Arról nem is beszélve, hogy az előző nap, és másnap is gyönyörű napsütés volt. Tulajdonképpen a tavalyi rendezvény időjárásának ellentettje volt ez a nap, akkor két esős nap között volt egy 30+ celsius fokos AlfaCity, most pedig két napsütésés között egy esős... Így jártunk!
 
A kiállítóink, szponzoraink rendíthetetlenek voltak, 1-2 kivétellel nem bontottak sátrat idő előtt, és kitartottak a végéig, nekik is nagy tisztelet jár ezért! Persze jó is, hogy sok sátor/pavilon volt, hiszen így volt hová bebújni a néha csúnyán szakadó eső elől.
 
 
Az oldtimer-youngtimer kiállításunk idén is erősödött, idén az Alfarium csapata vállalta magára ezt a feladatot, és sikerült összeszedniük jónéhány ritkaságot. A fekete Montreal egyértelműen a találkozó sztárja volt, de a zöld Bertone GTV és a Maserati Indy is sokak szívét megdobogtatta.
 
 
Áztunk, fáztunk, de Alfáztunk - írta Ric$ a fórumban, és milyen igaza van... Ezen a találkozón ismét bebizonyosodott, hogy mennyire összetartó csapat az alfásoké! Persze a napsütés minden találkozót sokkal jobbá tud tenni, de a csapat az első!
 
AlfaCityben többen is bebizonyították, hogy nem csak a nap csillogása, hanem az esőcseppek is jól tudnak mutatni az Alfákon. Ha más nem, legalább ezek a képek feledtetik velünk, mennyire kiszúrt velünk ezen a napon az időjárás...
 
Legközelebb készülünk egy jó nagy sátorral is, amely alá simán befér majd 2-300 ember is... persze, remélhetőleg nem lesz rá szükség, legfeljebb a nap ellen használjuk majd!
 
Mivel az eső miatt elmaradt a rendezvényünk végére tervezett játék, a szponzoraink által felajánlott nyereményeket online fogjuk kisorsolni: hamarosan AlfaCity-játékkal jelentkezünk majd! Rövidesen kisorsoljuk az elővételes-jegyvásárlási akciónk nyerteseit is!

A Blikk TV riportja AlfaCityből:

Kapcsolódó galériák: