RomeoOne - főkép
>> SzervizAlfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2019-05-10

Az idei olajcsere ideje is eljött. Most kicsit több km-t sikerült a kocsiba beletekerni egy év alatt, kb. 17000-et. Még januárban elmentem Csörihez, hogy ránézzen az autóra és megbeszéljük, hogy miket kell majd cserélni. A mai időpont is már jó egy hónappal ezelőtt le volt foglalva. Végül a következő beavatkozások lettek elvégezve:

-Olaj-, olajszűrő-, üzemanyagszűrő-, levegőszűrő- és pollenszűrő-csere;

-Preventív módon EGR szelep hűtő fedél csere;

-Főtengely ékszíjtárcsa csere (kicsi könnyezés volt, motortér takarítás után is mindig megjelent egy kis olaj a motorburkolaton. De kb. ez is preventív volt. A gumigyűrű benne már nagyon ergya volt);

-Első lengőkar hátsó szilentek cseréje (nem volt nagyon vészes, de azért már nem nézett ki jól, így nem autóztam ki belőle az utolsó csepp km-t is, inkább csere);

-Klímagáz lefejtés és feltöltés + klíma fertőtlenítés (Bő 3 éve van nálam, azóta nem volt a klímához nyúlva, de előtte sem. Baja nem volt, hűtött rendesen, szóval ez is preventív jelleggel történt. Amúgy 50 g gáz hiányzott belőle, most 460 g-al feltöltve rendesen);

-Fékolaj csere (ez is 2 éve volt utoljára).

Remélhetőleg egy évre újra le van tudva a szerviz látogatás

>> SzervizAlfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2017-07-19

Eltelt 15 ezer km az előző olajcsere óta, így bejelentkeztem Csörihez a következőre (kb. 226600 km). Beszéltük az előző alkalommal, hogy a hátsó féktárcsák is csere érettek (gyári betétek és Jurid tárcsák kerültek be), valamint télen néha lefagyott a kézifék, meg elég gyengén is fogott, így azt is felvettük a listára. Továbbá a bal hátsó dobbetét is szét volt szakadva, a hátsó lökhárító/műanyag elemet nem is igazán fogta/merevítette. Gondoltam, cseréljük párban, így abból is lett két új.
Ja, 2x felvillant a "víz az üzemanyag szűrőben" felirat az utóbbi fél évben. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de úgy döntöttem, hogy akkor cseréljük azt is, hiába volt az előző olajcserénél is cserélve.
Aztán, amikor kész lett minden, eszembe jutott, hogy én fékolajat is cseréltetni akartam. Ezt már úgy említettem Csörinek, hogy majd akkor legközelebb, de azt mondta, hogy csináljuk meg még gyorsan, belefér. Úgyhogy az is új most.
Aztán jött a számla. Amikor meghallottam, hogy mennyibe kerültek a gyári dobbetétek, akkor már tudtam, hogy nem annyi lesz a végösszeg, mint amire kalkuláltam :D
De, ahogy egy tanult barátom mondta, akinek majomra van pénze, annak banánra is legyen. :D