Mutasd

>> Esemény2014-07-17

Az idei AlfaCity remekül sikerült. Idén is hőség fogadott minket, kissé meglepő parkolási renddel (rendszertelenséggel) de új és az erődnél jóval mozgalmasabb helyszínnel és programokkal. Idén nem konvojoztunk mert Köveskálon voltunk már napok óta és onnan jöttünk át az AC-ra, Zsunior infojának köszönhetően szép tiszta autóval.
Jó volt újra találkozni a régi ismerősökkel, bár sokakat így is elkerültünk.
A cirkusz külön öröm volt, mert amíg a gyerekek és a párom nézték az előadást nyertem másfél óra bónusz szabadidőt a zavartalan nézelődésre, beszélgetésre, fotózásra.
Ezúton is köszönet a szervezőknek a rengeteg munkáért aminek köszönhetően ennyien jól tudtuk érezni magunkat :)
Csatolok néhány képet bár idén nem voltam túl szorgalmas.

 
>> Szerviz2013-07-26

Eljött az idő, lecseréltettem az első lengőkarokat (mind a négyet) és a két kutyacsontot, emellett cseresorba került a két első lengéscsillapító, a kormány szélső gömbfej és egy axiál csukló valamint a gumiharangok a kormányműnél mindkét oldalon. A stabilizátor rúd szilentjeinek cseréje most elmaradt, ahhoz kicsit lakatolni kellene előbb mert a bölcső szélső csavarjainál elfordul a lemez :(
Ezt majd inkább a törött alsógyűrűjű jobb első rugóval és a lambda szonda cserével együtt valamikor ősszel :)
Szerelés után megvolt a futóműbeállítás is és megkapta a Darázs az Ell-től kapott motorvédő burkolatot is a régi szakadt helyére.
Külön öröm, hogy így megszabadult az autó a rég burkolatot tartó dróttól ami mint kiderült dörzsölgette eddig a vízcsövet menet közben.
A futómű sokkal jobb lett, nincs kopogás, nyöszörgés és a kanyarokban is full stabil, nincs sem le-fel sem oldalra hintázás.
Mellékesként kicserélték az első fékek betétjeit mert a bal oldalinál félig levált már a ferrodol, elengedte a ragasztó. Nyárra remélhetőleg ennyi :)

 
>> Szerviz2013-07-22

Miután időnként a frászt hoztam környezetemre a durrogásokkal eljött az ideje a légmennyiségmérő cseréjének, amit Ell-nek hála olcsón megúsztam és most van egy durrogás (és torpanás) mentes autóm :)
A hét második felében megy majd a Darázs lengőkar, lengéscsillapító, stb. cserére végre.

 
>> Esemény2013-06-15

Dömpiék vezetésével rendben megérkeztünk, ezúton is köszönöm fáradozását hogy összehozta ezt a konvojt :)
Jó buli volt, igaz majdnem megfőttünk, de inkább ez mint a szakadó eső. Mondjuk mosatni így is felesleges volt mert mire beértünk a hátsó úton, finom por borította a gépeket :)
Mindenki nagyon kedves volt, külön köszönet az Elaforg csapatának akik boldoggá tették a fiamat, retroéknál olyan palacsintát ettünk amilyenről úgy gondoltam ilyet csak nagymamák tudnak sütni, Nikiék a tűző napon állva is egész nap mosolyogtak a Shopban, az Autoklub részeg szemüvegei is ütöttek, zeneileg meg most NaTo volt a jobb, a többit inkább képekben :)

>> Esemény2013-06-14

Tegnap este még lecsiszoltam a díszcsíkot, aztán ma körbemaszkoltam és helyreállítottam a tegnap sérült részt. Tűrhető lett. Lehetne szebb is de most idő szűkében a gyorsabb megoldást választottam. Így legalább valahogy ki fogunk nézni holnap az AC-n :)

 
>> Esemény2013-06-13

Jól sikerült a mai nap, először felkerült végre az autó neve a hátsó szélvédőre, majd elugrottam menteni egy barátunkat és addig küzdöttem hogy szembe tudjak vele állni bikázáshoz, amíg nekikoccantam a jobb hátuljával egy betonoszlopnak. Még akkor sem láttam mikor a kocc után néztem körül értelmesen, mert kitakarta az autó jobb hátsó oszlopa :(
Nagy baj nincs, nem tört, nem horpadt "csak" a lökhárító fényezése annyi így két nappal AC előtt. Addig remélem rendbe tudom szedni :)

 
>> Egyéb2013-06-08

Végre volt némi időm, így kicseréltem az ablakmosó spricniket. Nem volt egyszerű mert a két ablaktörlő kar rá volt gyógyulva a kúpra, de a wd40 csodákra képes néha :)
Egyúttal rendbe tettem a levélfogó rácsokat is
Klassz hogy így két hónap után végre le tudom mosni a szélvédőt menet közben, bár eddig a mindennapi eső azért sokat segített :)

 
>> Esemény2013-05-23

Márciusban rátaláltam az én zöld darazsamra. Kezdeti örömömet kissé rongálta amikor rájöttem, hogy az autó úgy volt beállítva, hogy épp eladható legyen. A próbaúton kopogott kissé, de az előző tulaj megmutatta az új stabpálca szilenteket mondván ezeket kell majd beszerelni. Amúgy minden más rendben lévőnek tűnt ekkor, ráadásul beleszerettem az autóba így megvettem.
Elvittem átvizsgálásra szakszervízbe, ahol némi alánézés után megkérdezték nem akarom-e visszavinni az eladónak, majd hosszú listát kaptam a cserélendő elemekről, az összes fékcsőtől a komplett első féken, a lengőkarokon és a lengéscsillapítókon át az ablaktörlő motorig. Mondtam, végig gondolom.
Aztán egy hét múlva miközben a gumis a csúnyán elöregedett Continentalok helyére szerelte fel a beszerzett új nyári köpenyeket, nekiálltam fényszóró izzót cserélni.
Kissé megrökönyödtem amikor az egyébként újszerű lámpatestben összetekert gumilapokat találtam, ezekkel volt betámasztva az izzó :-)
Amikor a másik oldalit is szétszedtem és ugyanez volt a helyzet, mert mindkét lámpatestnél hiányoznak a foglalatot lefeszítő rugók, na akkor már csúnyán káromkodtam és szidtam az előző tulajt összes felmenőivel együtt. Ez a lámpa megoldás a pitiánerség csúcsa.
Aztán elvittem a gépet Petihez aki alaposan átnézte, majd diktált egy listányi alkatrészt amihez a lámpa esetből kiindulva gyorsan hozzátettük a vezérlés cseréjét is nehogy baj legyen. Meg új gyertyákat mert mint kiderült az egyik henger hol ment, hol nem mint a mesében. Az első lengőkarok esetében (4-ből 3) egyetértett a nem túl alapos szakszervízzel, ugyanígy a szétrepedezett fékcsövekkel kapcsolatban is, Viszont csodálkozott miért akarta a szakszervíz lecseréltetni velem az amúgy 80 százalékos első féktárcsáimat és betéteimet, amikor elégnek bizonyult egy kétezer forintos féknyereg felújító szett a bal oldalra. No comment.
A lamdba szondák ellenőrzésekor kiderült az első hiányzik a katalizátorral együtt.
Mostanra túl vagyok a vezérműszíj szett + vízpumpa, a hosszbordás ékszíj és a gyertyák cseréjén, plusz olaj és szűrők cseréjén, mind a négy fékcső cseréjén, egy féknyereg felújításon és az lmm tisztításán. Külön köszönet Zsoltinak a Hegyaljától az igen jó áron kapott gyári platinum gyertyaszettért :)
Az első lengőkarok, lengéscsillapítók, gömbfej és a stab pálca szilentek cseréje majd valamikor nyáron.
A Darázs most szépen megy, alapjáraton olyan halk a motorja hogy a párom lámpánál állva megkérdezte miért állítottam le. Húz is rendesen, érdi emelkedőn négy személlyel, ötösben klímával is szépen gyorsult. Ja igen, klíma: azért egy tizenöt éves autóban gyári automata kétzónás klíma, na ez az Alfa Romeo :)