Mutasd

>> Szerviz2020-06-17

A hétvégén velem is ugyanaz történt ami Shadinnal a Tbi vel megtett első munkanapján.
Soltvadkertre menet a képen látható, a turbó vízhűtéséről a tartályba visszatérő csőcsatlakozás megadta magát. (kép)
Mivel anno építettem vízszint visszajelzőt az autóba és az működött is, így szinte azonnal félreálltam. Felnyitottam a motorháztetőt és láttam, hogy a motortér hátulja csurom víz.
Én tudtam Zoli esetéről, nézegettem is a csatlakozót, de úgy ítéltem meg, hogy jó az még.
Megvártam míg lehűlt minden. A gyorscsatlakozó tömlő félöli csonkja tört le.
A gumitömlőről egy csavarhúzóval lepattintottam a gyári bilincset, belülről kipiszkáltam a csonk elért, szétporladt darabjait. A gyoscsatlakozó csövön maradt részét viszonylag könnyen le tudtam venni. A gumicsövet feltoltam a fém csőre, majd a bilincset a csövön lévő perem mögé összekapcsoltam. Belement 2-2,5l víz. De az autó ment tovább, nem hagyott ott.
Mi a konklúzió:
Ez Shadin szavait idézve egy időzített bomba minden Tbi-nél. Lehet cserélni, de az is el fogja dobni magát. A gimicső direkt csövön történő rögzítése nagy eséllyel megoldja a problémát. A vízszintjelző beépítése pedig megmentheti a motort a károsodástól.

 
>> Tuning és extra2018-04-23

Nem mintha a 159 nem lenne elég merev, de azért már régen foglalkoztat a gondolat, hogy tenni kellene bele előre egy toronymerevítőt. Nézegettem a neten is, de 50 ezer forintot nem adnék érte, így saját magam álltam neki megcsinálni. A hegesztéseken kívül a méretezést, az összes vágást és a felület csiszolását is én csináltam.

 
>> Tuning és extra2018-03-05

- Nem gagyi, eloxált alumínium.
- Giulia QVdesign.
- Nem komplett gomb, csak egy lemez, amit ragasztással tudunk rögzíteni.
Link, ahonnan beszerezhető

 
>> Szerviz2017-03-27

Már ilyen "megrágott" antennával vettem az autót. Eddig máshol voltak a prioritások, de most jó egy év után sort kerítettem a cserére. Nem tudom, hogy van-e utángyártott, de a gyári is 2980Ft, így azt kapott.

 
>> Egyéb2017-03-25

A 159-es felírat 3-ös számán a krómréteg felhólyagosodott. Külön nem kapható, csak egyben a három szám, így rendeltem egyet. A régit leszedtem, a felületet megtisztítottam az újat felragasztottam. Nem nagy mutatvány, mert egy tapadó átlátszó fólia van a fényes oldalon, így az egymáshoz viszonyított pozíció fix.

 
>> Autóápolás2017-03-18

Mivel két egyforma méretű és mintájú alufelni garnitúrám van, így a nyárinak használtat felújítottam. Már régen terveztem, hogy antracit szürke színűre fényeztetem, ennek most jött el az ideje. A felniket egy fényező ismerősömmel csináltattam, aki már korábban is dolgozott nekem. A festék színkódja: VV658B Titanio-metallic lett, fedőrétegként pedig lakkozva lett.

 
>> Tuning és extra2017-03-12

A 2.0-ba sikeresen építettem be szintjelzőt. Sajnos a TBi kiegyenlítő tartálya nem olyan kialakítású mint a dízeleké, ezért más megoldást kellett keresni
Az AliExpressen találtam kapacitív szintérzékelőt., Bekötése nem bonyolult. 4 vezetékből a barna +, a kék a -, sárga a kimenet, a feketén pedig " programozni" lehet, milyen szintű legyen a kimenet.
Mivel most sem akartam külön vezetéket az utastérbe behúzni, ezért a korábban jól bevált fékfolyadék szintjelző kapcsolójának párhuzamosítása mellett döntöttem. Az egyszerűség és az esetleges problémák elkerülése érdekében a galvanikus leválasztást preferálom, ezért egy ismétlő relé bekötése vált szükségessé. A próbák során derült, ki, hogy az elektronika nem tudja közvetlenül a relét meghúzatni, ezért egy NPN tranzisztoron keresztül kell azt működtetni.
Az összes alkatrészt egy műanyag dobozba építettem be, a csatlakozáshoz Molex csatlakozókat használtam.
Mivel 10 mA a fogyasztása, ( a relé csak akkor húz, ha kevés a folyadék), ezért direktben az akkuról kap tápfeszültséget. Az érzékelőt a tartályra egyszerűen felragasztottam.

 
>> Tuning és extra2016-12-03

Szerencsére Erhard úgy gondolta nincs szüksége a továbbiakban a Novitec boxra, így átvettem tőle.
A bekötése nem bonyolult. A hozzá adott kábelköteget az autó két szenzora és a fojtószelep csatlakozói és ahhoz vezető kábelek közé kell bekötni. A vezérlőelektronika dobozát az ECU akkumulátor felőli oldalára, egy rozsdamentes profilra fogattam fel.

 
>> Egyéb2016-05-09

A könyöklőn sajnos megjelentek a használatból eredő kopások, így cserén kezdtem gondolkodni. Mivel a fekete sportüléseken piros színű a hímzés, adta magát a lehetőség, hogy a többi bőralkatrészt is hasonló design szerint készíttessem el. A váltó szoknyát már korábban cseréltem, mert ki volt szakadva.
Annak szétszedése a következő: A szoknya hátsó oldalán a takaróelem alá kell nyúlni, és finoman felfelé húzva a rögzítő patentek kipattannak. A szoknya gomb alatti részén a patentot és a tépőzárat kioldva a váltókarról kibújtatható, Ez után a két csatlakozó le kell húzni és kivehető az autóból. A szoknya keretről történő eltávolítása nekem elég problémás volt. A szoknya vissza van hajtva egy belső peremre, majd egy peremmel van arra rászorítva, amit oldalankét két műanyag karom biztosít.
Ezeket kellene úgy kipattintani, hogy ne törjenek le. Ez volt a harmadik 159 váltószoknya amit szétszedtem, de eddig egyszer sem sikerült ezt az akadályt megugranom. A csere értelemszerűen fordítva történik. A letört karmokat rövid csavarokkal pótoltam, amelyek a perem és a keret közé tekertem be.
A kézifék szoknya egy egy keretre van ráfeszítve, ezt kell kipattintani. és a patent oldása után azzal együtt eltávolítható. Elég a két oldalát és a tetejét kipattintani, mert alul csak egy megvezető rész van.
A könyöklőt két csavar rögzíti és csak a felső rekesszel együtt lehet kivenni.
A váltógombot a kupak alatti csavar rögzíti. A kupakot vékony csavarhúzóval a bőr és a kupak között lehet óvatosan kifeszíteni. két kis körömnek kell kipattannia.

 
>> Szerviz2016-05-04

Már egy ideje elég idegesítő nyikorgás volt hallható az autó jobb elejéről. Lógni semmi nem lóg, azt többször több helyen is megnéztük. Sikerült megállapítani, hogy a felső lengőkar szilentjei nyikorognak. Ma kicseréltük TRW került bele. Végre ismét csend honol, kormány tekerés közben.