Mutasd

>> Tuning és extra2024-01-05

Az ARKANGYAL egy elég érdekes felszereltségű autó. Minden szempontból full alap, de nagy navi van benne.
Mivel én kizárólag hardrock-ot és heavy metal-t hallgatok, sohasem hallgattam rádiót, mindig CD-ről a zenéimet. Viszont már egy jó ideje a fejegységem szarakodott, volt, hogy egyik nap lejátszott egy számot, msnap kiírta, hogy CD error, vagy éppen átugrotta az adott számot, amit előző nap még lejátszott, volt, hogy eredeti műsoros CD-re kiírta az error-t. Sokszor csak úgy volt hajlandó együtt működni, hogy kocsi leállít, gyújtás le, fejegység kikapcsol, majd minden újraindít. Ráadásul ez a fejegység még nem is Blue&Me volt, hanem a régebbi.
Elegem lett.
Beruháztam egy Pioneer SPH-DA230DAB fejegységre. Eredetileg a 160-as típust akartam megvenni, de mindenki azt mondta, hogy az full alap...kb Dacia Duster-be való. Viszont a 230-as típus meg nem kapható Magyarországon, csak az utódja, ami meg 200ezer felett van.
Szerencsére van egy kollégám a németországi társvállalatunknál, aki volt olyan kedves, hogy megvette nekem kint Németországban és beküldte postával úgy, hogy még épp bekerült a karácsonyfa alá. Ráadásul kint annyiba került, mint itthon a alap verzió.
A többi szükséges cuccot (ld. alább) a www.autodvd.hu cégtől rendeltem:
- Ant. Adapt. ZRS-SA-1 antenna szeparátor din dugó-iso aljzat [8544]
- Rád.ker CT23AR10 (D) Alfa Romeo 159, Brera, Spider [39269097]
- Ant. Adapt. ZRS-AA-1 antenna dugó egyenes [8544]
- Kormányadapter CTMULTILEAD.2 chinahu lead [85444290]
- ISO ZRS-ISO-ISO [8544]
A KORMÁNYTÁVVEZÉRLŐ ADAPTER, CAN-BUS (CTSAR002.2) kellett volna még, de Shadin barátom azt mondta, hogy ne vegyek, mert van neki régről egy darab elfekvőben.
Most az új évben tudtuk összehozni, hogy Shadin is ráért és én is, úgyhogy elgurultam hozzá jan.3-án Százhalombattára és beszereltük.
Mondjuk amivel szopni lehetett, azzal szoptunk is.
- a gyári keret 4kiszedéséhez ki kellett szedni a teljes középkonzolt, mert négy csavar csak hátulról hozzáférhető
- a műanyag belső keretből 2 milimétert csiszolni kellett, hogy beférjen a fejegység
- az univerzális (159-specifikus) beépítőkeret csavarjai elsőre nem akartak passzolni a fejegységen lévő lyukakba
- a kormányvezérlő csatlakozó beállításához kétfajta leírás van, az egyiken a 7-es kapcsoló ON a másik szerint OFF állásban kell legyen...kellet pár izzasztó óra, mire rájöttünk, hogy emiatt nem akar működni (az én kocsimban ON állásba kellett rakni)
- végül a beépített mikrofonnal nem akart működni, úgyhogy kénytelenek voltunk a PIO saját mikrofonját használni.
Lényeg, hogy összeállt a cucc, de elment vele gyakorlatilag vagy 6 óra.
Úgy lett bekötve, hogy amikor leállítom a kocsit, akkor ne kapcsoljon ki, mert én autó takarítás közben imádom bömböltetni a zenét.
A mikrofon vezetékét az anyósülés felőli elülső oszlopban ma a szervíz sorná vezette el a szerelőm, mi azzal már nem akartunk kínlódni. Tudom, a vezető oldalon szokás, de egyszerűbb volt nekünk berakni a kesztyűtartóba, a szerelőm pedig onnan vezette tovább. Vezetékhossz volt bőven.
Az USB csatlakozót is mi csak kivezettük a kesztyűtartóba, a szerelőm pedig az anyósülés oldalán a kárpit mögött szépen bevezette a középkonzol és a váltó burkolata közötti résbe. Egy USB-foglalat profibb lenne, de nem akartam egyelőre semmit szétfurkálni. Egyelőre így lesz. (Btw azért kell az USB csati, mert a kurva iPhone esetében a CarPlay csak vezetékes kapcsolattal működik)

Összességében én magam semmit sem tudtam hozzátenni a beszereléshez, de Shadin barátom profin megoldotta az egészet, kente-vágta, hogy melyik vezeték micsoda, amit meg nem, azt tudta, hogy hol nézzen utána az ePER-ben. Nekem kínai volt az egész.

Szóval ezúton is HÁLÁS KÖSZÖNET SHADIN-nak !!! Nélküle ez a projekt nem valósulhatott volna meg.

Amúgy bazi jól szól, könnyen kezelhető a kijelzője, szóval örülök, hogy végül megléptem ezt a dolgot.

Megjegyzés: ha valaki nagy navis gyári fejegységet akar cserélni bármire is, vigyázzon, mert nagyon nem mindegy milyen beépítő keretet vesz. A 159 nagy navis fejegység kivágása a középkonzolon ugyanis nem a standard 2DIN méret, hanem néhány miliméterrel nagyobb!

 
>> Szerviz2024-01-05

Semmi extra, csak a szokásos januári kisszervíz:
- motorolaj: SELENIA SAE WR PE (Pure Energy) 5W-30 ACEA C2 FIAT 9.55535-S1
- olajszűrő: Hengst
- fékolaj: TUTELA TOP 4 Contractual Technical reference Nr. F001.A93 FIAT 9.55597 (71 ezer km van benne, és 70-ezrenként cserélni kell)
- levegőszűrő
Most a szűrőcserénél derült ki, hogy a levegőszűrő ház alja el van törve. Nem tud falschot szívni, de nem tömít rendesen víz ellen. Holnap hozok bontóból komplett házat, az amint lesz ideje a szerelőmnek, azonnal cserélve lesz.

A külső hőmérsékletérzékelőm néha megbolondul (volt, hogy nyáron a 30+ kánikulában kiírta, hogy jegesedhet az út, mert -5 fok van :) ). Kerestem bontóból, de mind szar. Venni fogok gyárit, de az sajna 20-25k Ft.
Az első fékbetéteim és a tárcsát is cserélni akartam, a szerelő szerint még van benne kb. 10ezer km, de nem várok annyit, tavasszal csere lesz. Azért nem lett most kicserélve, mert most év elején még hiányosak a készeletek az alkatrészkereskedésekben, én pedig nem azt akarok venni, ami van, hanem azt amit tényleg szeretnék, valamint ár-érték arányban megfelelő.
Most Zimmermann tárcsa van fent Ferodo betétekkel. Ha cserélem, akkor ezekre gondoltam:
- ATE powerdisc
- FEBI Bilstein
- EBC turbo grooved
- TRW DF
- Rotinger high performance
- Brembo xtra line
Mindenképp mart-lyuggatott tárcsát szeretnék.
Ami még tavasszal vár az az, hogy kiszedjük a 3 hűtőt és átmossuk. Szerintem a 15 év alatt rengeteg kosz felgyülemlett már közöttük. Akkor tartunk egy állapotfelmérést is, és ami cserés, azt cseréljük is.
Szóval amint kitavaszodik:
- első fékek
- hűtők
- hőmérsékletszenzor

Együtt volt a szervíz a feleségem 147-esével, a kettő együtt került 175ezerbe, ebből a 159-es 65ezerbe került.

 
>> Szerviz2023-01-07

Csak a szokásos éves (kétéves) témák:
- olajcsere
- olajszűrő
- üzemanygszűrő
- levegőszűrő
- pollenszűrő
- váltóolaj (nincs ugyan megadva csereperiódus a gépkönyvben, de 91 835 km-t mentem az utolsó csere óta, szóval szerintem ráfért a csere)

Amin ledöbbentem, hogy a két Alfára (a 147-en is hasonló dolgok lettek cserélve) összesen 170ezret fizettem. Brutálisan felmentek az árak.
Hol lesz ennek a vége???

 
>> Szerviz2022-11-25

Májusban volt egy kuplungpedál javítás (két oldalt valami műanyag persely biz-baszt kellett cserélni, utána júniusban a kiegyenlítő tartály lett cserélve (a gumicső csatlakozó pöcse tört le a tartályról), majd egy vízcsövet is cserélni kellett (idővel elöregednek), most a műszaki előtt pedig a tolatólámpa kapcsolóját kellett kicserélni a váltónál.
Amúgy simán vette a műszaki vizsgát.

 
>> Tuning és extra2022-06-12

A fóliázás meg is lett 1,5 hét alatt, szintén a bőrözés, de a spoilert a fóliás karosszériása nem vállalta el, pedig először igent mondott. Szóval a küszöbspoiler-re kellett keressek más karosszériást. Ugye több gond is volt:
1) az egyik bontott spoilert nem jól szedheték le az alanyról, szétvélt a belső része és a külső, a bontós pedig szarul ragasztotta össze. Ezt újra kellett ragasztani.
2) az ARKANGYAL-on korábban nem volt TI küszöb, ki kellett fúrni a lyukakat
3) nekem kellett megrendelni a csavarokat és a patenteket. Ebben Droberto segített.
Az eredmény szerintem önmagáért beszél :)
Gyakorlatilag kaptam egy új kocsit.

- tető karbon
- kaszni fehér
- TI-küszöb karbon
- tükrök antracit
- oldalcsík antracit+olasz tri-color
- géptetőn antracit színnel az olasz "carabinieri" autók dekormotívuma
- kilincsház fóliázva
- első lökös belül antracit+karbon
- belső bőrök cserélve és olyan szürke cérnával varrva, mint a középkonzol

Én nem tudok betelni vele :)

U.I. a műhelyben készült fotókon van olyan, amin a feirat 156...elsőre a fóliás fordítva tette fel a 9-est, de másnap visszavittem és javította :) ... jól van, na, BMW-s a srác :)

 
>> Tuning és extra2022-06-12

Yani segítségével Cegléden találtam fóliást is és bőröst is.
Ez azért volt jó, mert Abonyban lakom (18 km Ceglédtől) és Cegléden dolgozunk a feleségemmel, ráadásul egyazon cégnél. Ergo, ha leteszem a kocsit, az asszony (Signore Dömpi) hoz-visz.

A fóliás amúgy fényező is. Először fényezésre kértem ajánlatot. Maga a fényezés, ugyanarra av Grigio (szürke-ezüst) színre nem lett volna sokkal drágább, de még jött volna hozzá a karosszéria munka (mindent le kell szedni: tökröket, kilincseket, lökhárítókat stb). Szóval 500k. Maradt a fóliázás...ahol már nem volt szín-kötöttség, úgyhogy beindult a fantáziám.
Persze nem akartam túlzásba vinni - "a kevesebb néha több".
Sikerült a bőrössel is leegyeztetni, hogy akkor csinálja a bőrmunkát, amikor a fóliásnál áll a kocsi.
Ennek megfelelően, szétszedett belsővel vittem a kocsit a fóliáshoz.
Persze ha már fóliázunk, úgy döntöttem pótlom egy régi álmom, úgyhogy szereztem bontóból TI-küszöbspoilert.

 
>> Tuning és extra2022-06-12

Eljött a tavasz, és nem voltam elégedett az autómmal.

Hogy miért? A fotók magukért beszélnek, de azért pár szösszenet: lyuk a váltószoknyán, lemállott bőr a kormányon, helyén szigetelőszallag, tönkrement dekorcsík, pár apró rozsda itt-ott

Cserélni akartam. Valahogy rámjött az 5-perc.
Fel is hívtam Erhard-ot, mit tud segíteni. Küldött pár linket gyönyörű Stelviókról, amik gyönyörű állapotban, kevés méterrel Németországban várják, hogy behozzák őket és egyikük az enyém legyen...de alsó hangon 11 Misiért.
...Elgondolkodtam...
- a gyerekeim továbbtanulására gyűjtött pénzt nem cseszem el a saját álmaimra
- az örökölt házat nem adom el, hogy kocsit vegyek (a három gyerek közül biztosan kell valamelyiknek) - mellesleg, ahogy mennek fel az építőanyag árak és növekednek a követelmények (pl. 2025-től új házba már kötelező a napelem vagy a hőszivattyú), tartok tőle, hogy a mi generációnk az utolsó, akinek saját háza van, a gyerekeink már csak bérelni fognak tudni, úgyhogy ingatlant nem cserélünk kocsira
- hitelt meg nem! Nem vagyok hajlandó a következő 5-7 évemben a hiteltörlesztésre keresni és összehúzni a derékszíjat. Minek az új kocsi, ha nem tudok vele menni sehova? Ráadásul kitört a háború a szomszédban, a fene tudja mi lesz még...

Szóval, úgy döntöttem, az ARKANGYAL marad, de rendbekpjuk!!!

folyt. köv.

 
>> Szerviz2021-02-04

Olajcsere
Olajszűrő
Gázoljszűrő
Levegőszűrő
Hosszbordásszíj
Termosztát

 
>> Szerviz2020-01-26

Semmi különös, csak az éves oljcsere (12e km-t futott), valamint az 1. henger izzítógyertyája szorult cserére.

 
>> Szerviz2019-11-09

Ma felkerültek a téli kerekek, immár vadi új gumikkal. Két téli szezon után ugyanis mostmár megváltam a Liquid-től a felnikkel együtt vásárolt Honkook garnitúrától.
Mivel a nyári Uniroyal Rainsport 3 nagyon bevált (imádom) és már tavaly télire is feleségem 147-esére is az Uniroyal téli gumiját vettem, most a sajátomra is ez a márka került: Uniroyal MS plus 77 225/50 R17" T DOT2719
Profilmélység 9,5 mm
Ár-érték arányban szerintem kitűnő vásár volt, 36k Ft volt darabja szereléssel együtt. És hát 2019 27. havi...azért ez sem mindegy.
Ami gáz, és szívom is a fogam miatta, hogy tavasszal ki lettek cserélve elöl a lengőkarok. Meg is beszéltük a szerelő barátommal, hogy napokon belül majd megy vissza még futóműállításra, de teljesen kiment a fejemből.
Meg is lett az eredménye.
Mostanra a két első guminak totál megette az belsejét. Egy 1 cm-ez csíkban eltűnt a minta. Tavasszal vehetek előre 2 db új gumit, pedig még egy nyári szezon lett volna benne.
Annyiból mondjuk jó, hogy így 2021 tavaszán nem egyszerre 4 db-ot kell vennem (250 ezerért), hanem majd megint csak kettőt. Így kevésbé lesz kasszagyilkos a dolog.
És akkor a számok:

Nyári gurulók:
Uniroyal Rainsport 3 235/40 R19" 96Y XL DOT0818 DOT5017
feltéve 231 803 km, leszedve 240 364 km, futott táv: 8561 km

MÁS: tegnap, vagy ma elhagytam a bal első oldalsó indexem búráját :(
Jövő hét kedden futóműállítás, írtam a szerelő barátomnak, Csabinak, hogy rendeljen egy indexet és cserélje ki. Gondolom búra külön csak bontóban...azért meg nem éri meg 100 km-ert autóznom.