Mutasd

>> Esemény2015-09-11

Voltunk egy spontán pár napos nyaraláson Visegrádon. Hát persze hogy szuper volt, gyönyörű az a környék. Autós szempontból pedig lehet találni jó kis hegyi szakaszokat, nem véletlenül (persze a látvány miatt is) Dobogókőre is felszaladtunk. Ez a vas pedig ide való. Kellett neki a sok sok programozás, de most nagyon szerpentin vadász. A gázreakció, a nyomaték, a könnyű visszaváltások...minden stimmel. Dühödten csörtet fölfele, igazi élményautó így.
Aztán visszafelé pedig elő tudja adni a hangtalan családbarát limuzint is. 2000 alatt tartva a fordulatot, szépen elgurulgat, közben cseppet sem lassú, a gyerekek meg békésen alszanak.

Volt viszont egy parám.. már 1-2 hónapja figyelem, hogy az autópályás útjaim után hiányzik az olajból. Rá fogtam, hogy nagy melegben hajtva biztos normális, hogy 3 decit becsípett. Aztán kevésbé hajtva meg csak alig, de fogyott. Vagy a turbónál enné?

Aztán Visegrádon ez is kiderült. Haza indulás előtt, amikor pakoltam a cuccokat a csomagtartóba feltűnt, mintha folt lenne alatta. Először csak legyintettem, biztos ott volt. Aztán már csak megnéztem. Jól tettem, mert az enyémből csöpögött. Elsőre látszott, hogy az olajszűrőtől jön, és alul már mindent összeolajozott. Na a következő adag csomaggal együtt hoztam egy marék szállodai szalvétát. és neki feküdtem.
Az olajszűrő volt lelazulva. Sose jártam még így, elég necces. Simán tudtam kézzel lefelé tekerni a szűrőt, épp csak valamennyit szorított a tömítés. Egy kis rázkódás+az olajnyomás szerintem letolta volna hamarosan a helyéről.

Kézzel meghúztam ahogy bírtam, aztán olajszint ellenőrzés. Itthon pont a fogyás miatt felöntöttem max-ra, úgyhogy nem kellett olajért rohangálnom, olyan 3/4 körül állt a szint a nívón. Amúgy eddig szoktam tölteni, úgyhogy így haza is jöttünk. Hazáig nem fogyott olaj. Végre...