Autó adatlap

  • Típus:146 2.0 TD
     Mindent erről a típusról
     Tagok, akik birtokolják a típust
  • Évjárat:1997
  • Színe:Zöld
  • Jellemzők:
    2013. decemberben vettem 244444km állással. A karosszérián voltak sérülések, illetve - 20 éves autó lévén - korrózió is megjelent a jobb első ajtó alján. Az alja viszont 2017 nyarán lett kilakatolva és becsülettel alvázvédőzve. A beltér erősen használt, kissé zörög, de már én is így vettem. Sajnos a válságos, 2010 körüli időszakban előttem munkásautóként is használták és ennek nyomait még mindig magán viseli. A futómű meg se rezzen, kezdettől fogva a jól ismert szerelőnk javítja (sosem tákolom). Nem minden működik rajta már sajnos. Pl a hátsó ködlámpa már nem jó, ahogy az első fényszórók magasságállítása sem, az abs sem, de ezek a hiányosságok már a vásárláskor is megvoltak. Azonban a legfogcsikorgatóbb hidegben is szépen indul, kedvezően fogyaszt, megbízhatóan elvisz mindenhova és haza is hoz. Kellemes tapasztalat minden szempontból az autó, főleg a beltéri, egyedi megoldásaiva.
  • Extrák:
    Első ablakok elektromosak, szervókormány.
  • Egyéb:
    Szerencsére nem utolsó forintjaimból tartom fenn az autót, így ha valami kopó alkatrészt cserélni kell benne, akkor csakis szerelő végzi (több, mint 3 éve ugyanaz az ember, aki már korábban is szervizelte az előző autóinkat), új alkatrészekkel. Mindig melegítem első indítás után, csakis prémium, szintetikus olajat használok bele, 10.000 km-enként cserélve. Számtalan helyre jutottam el ezzel az autóval (2013. decembere óta 82.000 km-t autóztam vele), szóval sok-sok kedves emlék fűz hozzá.

Fotóalbum