A Genfi Autószalonról jelentjük: - Alfa 4C Spider - mindennek a

2015-03-09  Halesz
A sárga az új fekete! Az Alfa 4C Spider kanárisárga színben csalogatta az érdeklődőket és a leendő vevőket a Genfi Autószalonra. A kiállításon megpróbáltunk mindent kideríteni a 80 ezer eurós drágaságról.
Magazin >> Beszámoló  

Az Alfa Romeo annak ellenére tekintélyes méretű standdal villantott Genfben, hogy igazából a 4C nyitott változatát mutatta csak be igazi újdonságként. Pedig picit reménykedtünk, hogy meglepnek mindenkit, és előhúzzák a Giuliát is.

A standon központi helyen forog a kanárisárga 4C Spider, mellette egy másik Spider áll, csak gyöngyházfehérben, hátrább pedig a kupé, pirosban. Kicsit arrébb egy independent-színű MiTo QV, egy piros Giulietta QV, kicsit hátrébb pedig egy érdekes-világoskék Giulietta, a 2015-ben bemutatkozott Collezione felszereltséggel.

És ha már a nyitott tető a sláger az Alfánál: hoztak egy gyönyörű oldtimert is 1954-ből: egy 1900 Sport Spidert.

A sárga 4C Spider azonban elvitte miden figyelmünket. A legelső dolog az volt, hogy kiderítsük, hogy hova is kerül a targatető, ha "kabriózni" akarunk. Megtudtuk: a garázsba. Azaz otthon kell hagynunk, nem csináltak neki helyet az autóban. De nincs baj, ha eleredne az eső, kapunk az autóhoz egy összehajtható vászontetőt is, ami egy 4C-s táskában elfér hátul a motor mögötti kis csomagtartóban. 

Szerettük volna látni és persze lefotózni a keménytetőt és a ponyvát is, azonban a menedzser közölte, hogy az előbbit el se hozták, a ponyvát pedig nem tudja megmutatni, mert nem tudja hova tették el... Nem csalódtunk, igazán olaszosan üzemeltették a standot.

A genfi autószalon volt az első lehetőség Európában, hogy a komoly érdeklődők szándéknyilatkozatot töltsenek ki arról, hogy meg kívánják vásárolni az autót. Ez még nem jelent kötelezettséget a vásárlásra, ez alapján - 2-3 héten belül - csak egy ajánlat készül, amely birtokában a vevőjelölt eldöntheti, befizeti-e az első részletet (kb 30 százalék) a várhatóan egy-másfél éven belül elkészülő autójára.

A Spider ráadásul drágább is, mint zárt tetejű társa, 80 ezer euró (24,5 millió forint) az alapára. Azaz egy jól felszerelt Giulietta árával drágább a sima 4C-nél, ami 16,5 millió forintról indul. Erre jönnek az extrák, például a csak a Spiderhez rendelhető Akrapovic-kipufogórendszer, a bőrülések, a tolatóradar, a klíma, satöbbi, satöbbi.

A Spideren mutatkozott be az oldalsó légbeömlő, amiből meglepetésünkre csak az autó bal oldalára került: ez a sebességváltót hűti. Ez egy külön rendelhető opció, azoknak ajánlják, akik versenypályán használják 4C-jüket, de természetesen utcai használathoz is jól néz ki. Érdekes, hogy csak egyik oldalon van, de nekünk tetszik ez az aszimmetria.

Ami eddig kérdés volt, kiderült: a spidert is lehet rendelni a "póklámpával", ha jobban tetszik, mint az új fényszóró.

A velünk foglalkozó menedzser hölgy megerősítette az Alfa Amore azon információját, hogy 2015-re és 2016-ra nem kapott gyártási helyet Magyarország (sem a velünk egy régióba tartozó Szlovákia és Csehország), így várhatóan csak némi trükközéssel lehet majd idehaza hozzájutni az autóhoz, hivatalosan, magyarországi Alfa Romeo szalonban nem lehet egyelőre még szándéknyilatkozatot sem kitölteni. 

Más kérdés, hogy erre a szándéknyilatkozatra még Genfben is másfél órát kellett várnia az egyik helyszínen lévő vevőjelöltnek. Ugyanis - bár már a kiállítás második napja volt -, nem volt kinyomtatott példány belőle a standon. Pedig, ha Kelet-Európában nem is, azért Genfben, ráadásul egy autókiállításon, ahol elég komoly a konkurencia a 20+ milliós autókban, kicsit komolyabban kellene venni az érdeklődőket...

Reméljük, az utolsó napra pedig a ponyvát is megtalálják.

Szöveg, fotók, és videó: Halesz / fotó a címlapon: Alfa Romeo - official page

Írta:
Halesz
Kapcsolódó topic:
4C

Az utolsó 3 hozzászólás:

GT Ɨ|ѯ2024-03-30 14:36:17 // 1203
Kazes☻2024-03-26 19:24:01 // 1202
GT Ɨ|ѯ2024-03-14 14:43:01 // 1201
átalakítva, tolószékes a tulaj, respect