Fórum >> Találkozók, események >> Selénia Rally - 2023. május 13.

--2005-05-23 22:48:10 // 557
igen, az jó srác volt... jó megoldást még véletlen sem mondott, de a rosszakat tudta variálni :)
Bg.2005-05-23 22:44:35 // 556
A jószámdékú vasutas, sok emberél szerzett fekete pontot:)
Bg.2005-05-23 22:43:26 // 555
Volt egy templom, ahol az volt a gond, hogy éppen esküvőre készültek, és várták a násznépet. Szóltak is az embereknek, hpgy ha lehet, ne a temlom előtt parkoljanak. Valaki azt válaszolta, hogy 2 perc mulva egy Alfa sem lesz már itt. Ezzel szemben 2 perccel később kétszer annyi Alfa állta el az utat:) A násznápet már nem láttuk, de remélem később jöttek...
Halesz2005-05-23 22:37:18 // 554
Szerintem már azzal sokkal emészthetőbb lehet az egész rally, ha kihagyjátok az egy perces feladatokat, pontosabban azokra is legalább 5 percet hagytok... Egy csomószor volt olyan is, hogy annyian tolongtak egy-egy helyszín körül, hogy már csak amiatt sem lehetett adott idő alatt megcsinálni... Meg azért volt olyan hely, mint pl a "könyvtár", ahol szó szerint parkolóhelyet kellett keresni, mert épp valami búcsú volt, na pl sokaknak azzal is elment az idő... Ilyen apróságokon múlik szerintem csak az egész, és ha ezekre több időt adtok, akkor nincs gáz és el lehet felejteni a többi kritikát is :)
--2005-05-23 22:18:35 // 553
Köszi! :) Tudom, hogy az első mindig könnyen beszél, de nekünk az itiner nem okozott gondot - bár ez sokkal inkább a navigátorom érdeme, mint az enyém. Az idő tényleg szoros volt és abban is szerencsénk volt, hogy nem kellett várnunk sehol, de a megengedett sebességet sehol sem kellett túllépnünk és egy két fotó erejéig még lazíthattunk is. A feladatokat igyekeztünk minél hamarabb megoldani - és épp a Selénia teszten nyertünk néhány fontos percet. És persze abban is szerencsénk volt, hogy nem kellett kisgyerekkel foglalkozni. :) Jövőre javaslom, hogy támogassátok a babával érkezőket és nekik nagyobb szintidőt adjatok!
Kau2005-05-23 21:32:00 // 552
Én sem húznám az időt azzal, hogy milyen jó volt a szervezés. Tényleg az volt. Ötletes feladatok voltak. Utólag tényleg nem érte meg ennyit várni a Metás feladatra, pláne, hogy csak 1 pontot kaptunk ott. Valaki kérdezte a legjobb időt gyertyacserére. Pl. GEORGE, ha jól emléxem 1.07 alatt lett kész. (Azóta Szamosiéknál dolgozik :)) Mi sem tartottuk be a Kreszt. Éppen ezért feszterggel úgy gondoltuk a végén, hogy van még időnk és félre álltunk kb. 5 percre átnézni az adatlapokat. Utólag kiderült 17 percet késtünk. Nekem tetszett a Diósjenőn bolyongó sok Alfa. Volt amikor megjegyeztük, hogy "na ez eltévedt". Kicsit később már mi is ott jöttünk :)) Gratulálok PP-nek az első és Beliánnak a második helyhez. Meglepett, hogy Cgo nincs az első ötben. Bár itt inkább szerencse kellett. Valaki írta. Romhányban nem diófa volt, hanem Mogyorófa. Bocsi, nem kötekedésképp, csak én romhányi vagyok :) A vasutason kívül, mindenkinek szeretném megköszönni ezt a csodás napot ;)
Bg.2005-05-23 21:21:57 // 551
Csak egy utoló észrevétel: A Selénia most is olyan volt mint máskor, csak a verseny volt egy kicsit kapkodós. 21 feladat volt erre összesen 83 perc. Ez egyenként kevesebb mint 4 perc és ebbe beleszámítandó az olaj tesztlat, a gyertya csere, kopjafa látogatás stb.. Szerintem ez volt a karcsú. Hét db egyperces faladat volt, aminél mindenki többet időzött. Mindenki kapkodott elszámot, eltévedt. Még sosem keveregtünk ennyit, mint most (3-szor tévedtünk el) Ez bele szokott férni, ha belekombinálom, hogy az itiner és az egyéb ajánlás átlag másfélszeresével hajtottunk. Így eddig mindig maradt tartalék időnk. Most semmi, pedig kb. 6-10 autó előny szereztünk a mezönyben. Képzelem a többiek mennyit késtek valójában. Egy idő után éreztünk, hogy nem lesz jó, buliból mindeképp végig csináljuk. Ha lehet kérni, egy kicsit lazábbra venni a legközelebb a tempót, úgy élvezhetőbb lenne...
Blacky2005-05-23 18:57:37 // 550
ve156! minden ok. volt Pisti, ne aggódj semmin. A csoport képet lehet a következőn találkozón a délelőtti rajt előtt kell megejteni. Ügyik voltatok.
feszti2005-05-23 17:56:43 // 549
Mi ráhúztuk a kormányt és jól megijesztettük :))))))
ve1562005-05-23 17:46:59 // 548
Végigolvastam a mai hozzászólásokat! Egy-két megjegyzés, ha megengeditek! Az idén nehezíteni akartunk a rallyn, mert az általam készített itiner többek szerint túl szájbarágós volt! Elhagytuk a településneveket és a települések ki-bejáratát. Ez szerintem nem olyan vészes nehezítés, ha odafigyeltek a RÉSZTÁVOLSÁGOKRA akkor ez simán megoldható! Az itiner többször is le lett ellenőrizve az szerintem jó volt! Amit elbaltáztunk, az a feladatok mennyisége - ez tényleg sok volt, ezért elnézést kérek! Diósjenőn sok feladat volt, több "hurokkal" is a faluban! Erre oda kellett volna figyelni, mert sokan össze- vissza mentek a faluban. Elmentem fotózni és csak figyeltem, hogy az első itinerjelzést - ami az első feladat egyben - az előttem menő autó egyszerűen kihagyta! Vagy 8. feladat: egyértelműen jelzi az itiner a jobb kanyart, meg is jegyzi, hogy a kereszteződés előtt jobbra parkolj le! Ott álltunk az Andrással amikor három autó is elindult és mindhárom egyenesen ment!!! Hát ez sajnos figyelmetlenség ami súlyos tízpercekbe kerül! Idén volt először, hogy a lányommal, aki nem tudott semmit az útvonalról és a feladatokról, kompletten végigcsináltuk az összes feladatot, és a közl.szabályoknak megfelelően, de Alfás tempóban végigautóztuk a távot! Túlságosan is Alfás volt a tempó ezek szerint, hiszen én ismertem már az utat! Ezt is bele kellett volna kalkulálnom, bocs! Chacho felvetette, hogy jobb minőségű útvonal jobb lett volna! Több mint 1000 km-t autóztam el a Cserhátban mire összeállt ez az útvonal! Higgyétek el nekem ennél jobb minőségű út nem található a környéken, ahol valami látnivaló is van! Hiába találjuk ki évről-évre kora tavasszal az útvonalat, az a helyszínen az út minősége miatt mindíg többször is módosul. Magyarország területén nem tudom hol találhatnék egy kb. 100 km-es kört ami jó minőségű! Szerintem nem egyszerű - nekem erre tellett! Bocs! Ingegnere: Tegnap este kitértem az egyik válaszomban a gyertyacserés feladatra: az András sem, és én sem tudtunk semmit róla. Nekünk az lett mondva, hogy kérnek 5 percet! Ez is tanulság a jövőre nézve! Sajnos a rally vége, a díjkiosztás és a csoportkép elég furcsa lett megint az értékelés miatt. A jövöre nézve itt az ideje valahogy átalakítani a rallyt a javaslataitok, észrevételeitek alapján! Annak nagyon örültem, hogy többen pici babával is eljöttek, viszont az általunk megalkotott tempó tényleg nekik nem lehetett valami jó! Hát ennek a sok összetevőnek a figyelembevételével kell a jövőben rallyt szervezni!
tzoli1462005-05-23 16:00:01 // 547
Sőt mi még dudáltunk is annak az ál fakabátnak!!! :D Nagyon tetszett neki! :)
Attie2005-05-23 15:55:03 // 546
Tényleg nem voltam :( Viszont valami rémlett, hogy beszéltetek akkor egy rendőrről. Ugyanez volt? :)
bubble2005-05-23 15:45:26 // 545
Akkor te nem voltál két évvel ezelőtt a Selénián! Ugyanis ez már volt akkor is feladat. :))) Viszont utasunkra bíztuk ezt a feladatot. Mondtuk neki, hogy köszönjön ő, de határozottan, mert mi már fáradtak vagyunk. Köszönt. Mi meg mulattunk igen nagyot. Majdan el lettünk küldve melegebb éghajlatra. :)))
Halesz2005-05-23 15:43:24 // 544
Mi is köszöntünk :)))) Mosolyogtunk is rá, hátha egy robotzsaru, aki fotókat csinál a szemeivel... :)
Halesz2005-05-23 15:42:32 // 543
LOL :)))) Volt egy településnév, amihez oda volt írva, hogy ha ezt nem tudod, akkor inkább vissza se gyere, vagy valami ilyesmi :))))) (Ez volt ugye Diósjenő :) Na akiket vasárnap láttatok, azok azok voltak, akik nem mertek visszemenni :)))))
Attie2005-05-23 15:38:19 // 542
Na és most mindenki valljon színt!! Köszöntetek a rendőrnek? :))) Én igen :)
Stef2005-05-23 14:59:38 // 541
Pont akkor indultatok el. Még integettem is (igaz nem Alfából, hanem egy montenbájkról :-))
bubble2005-05-23 14:45:48 // 540
Attie Teeeeeee...... :)))) Persze elvitted a navigátorom, így azonnal eltévedtem. :))
bubble2005-05-23 14:44:57 // 539
Stef Volt biza! :)) Ott is lakik egy barátosném és jól meglátogattam. Én is láttam egy Amorés 145-öst, de téged nem láttalak.
Attie2005-05-23 14:43:59 // 538
Nekem a max a 140 volt, faluban pedig 80, de inkább 70-nel mentem át rajtuk. A Metat viszont megcsináltuk pedig asszem 5-en voltak előttünk. De nagyon happy voltam amikor megkaptuk a 2 pontot érte :)) Igaz közben veszítettünk vagy 30-at :DDD
a2005-05-23 14:41:25 // 537
konvoj: meg az elején a padlógáz - satufék - padlógáz - satufék - padlógáz - satufék kombó nem kellett volna... Először azt hittem, hogy beleszaladok az előttem menőbe, aztán amikor a mögöttem jövő is alig bírt megállni, amiatt kezdtem aggódni...
Attie2005-05-23 14:40:44 // 536
Egy csomó Alfát láttam másnap a váci dunaparton (többek közt Bubble-t is). Volt második nap is? ;-) Nem, ők rosszul értelmezték az itinert és keresték az utolsó biztos pontot azóta is :)))))) Attie von Gegecz :DD
ingegnere2005-05-23 14:33:04 // 535
Őőőő. Mikor elindultunk, hajtott engem is a versenyszellem, el is tévedtünk rögtön és feszültté is vált kicsit a hangulat. DE! Rájöttem, hogy ez egy játék. És bár 3 éve nagyon jó volt 2.-nak lenni, nem esz meg a penész, ha nem én viszem el a díjat. Mivel láttam, hogy néhol a feladatok igen közel vannak egymáshoz, csak annyit csináltam, hogy nem állítottam le a motorom, mert minek indítózzak annyit, de egyébként MINDENHOL betartottam a sebességhatárokat, sőt, egyes helyeken max 60-at mentem a főúton. Mi így, nem rohanva, nyugodtan teljesítettük a távot, igaz 226 perc alatt. És csak azért nem fotóztam, mert inkább néztem a tájat, az utat. Szóval szerintem reális lehet a szintidő, és nem kellett, hogy a feladatsor bárkit is indokolatlanul száguldásra ösztökéljen. ui.: Én csak egyet nem értek, nevezetesen azt, hogy konvojban haladásnál mi a franc értelme van az előzgetésnek, ideges ugrálásnak? úúgyse' jut sokkal előbbre az ember, viszont másokat veszélyeztet.
Stef2005-05-23 14:28:16 // 534
Attie, Nem a nyereményre gondoltam. Az az első 20 percben világossá vált hogy nagyon rossz lesz az időeredményünk, mégis végigcsináltuk az összes feladatot (sőt, még azt a bizonyos 2 települést is beírtuk :-)). Szerintem az volt a baj, hogy mindenki tudta, hogy a szintidő sokat számít és akár a gyertyacsere után, vagy egynémely rosszul értelmezhető itiner félretájékoztatás miatti késést a pilóták gyorshajtással próbálták behozni. (én is) Nnnna emiatt vált az egész egy fejetlen rohanássá :-( Azért én is készítettem néhány képet, de messze nem annyit, és olyanokat, mint szerettem volna. Mindezek ellenére (vagy éppen ezért) ott leszünk jövőre is, csak épp más stílusban játszuk majd ezt a játékot... Egy csomó Alfát láttam másnap a váci dunaparton (többek közt Bubble-t is). Volt második nap is? ;-)
ingegnere2005-05-23 14:23:42 // 533
Az ott maga az.:-) Egyszerűen nem fotóztam többet.:-) Azaz Judit a Rákóczi diófánál lencsevégre kapta a Belián féle és az én GTV-m, de ennyi. Sajnos.
Thomika2005-05-23 14:21:16 // 532
beleszámítom = leszámítom
Thomika2005-05-23 14:20:02 // 530
Én is min. dupláztam, de volt a 3x gyorsabban mentem a megendedettnél, és ha a 9 perc várakozást beleszámítom, akkoris később értünk be kb 5-6 perccel... Eccerűen nem értem,hogy lehet az előírt tempókban a feladatot elvégezve időben beérni...
maxx2005-05-23 14:15:36 // 529
A szervezés jó volt, gratulálok a házigazdának és a többieknek is! Sajnos meg kell erősítsem az előttem szólókat! Szerintem is kevés idő volt a feladatokra! Mi négyen ültünk a kocsiban: asszony, kisfiam(Andris fél éves), Janka( a tacsink) és jómagam. A gyertyacserés feladatnál ugyanazt tapasztaltuk, mint CGO 10 perc ácsorgás és két versenyző elénktolakodása után inkább eljöttünk pont nélkül, mert az idő pénz ill. pont! Az asszony félidőben hátul ült a gyerekkel, így csak Janka segíthetett a feladatlap kitöltésében. Tehát egyedül olvastam az itinert, töltöttem a feladatlapot, vezettem és ügyeltem rá, hogy viszonylag komfortosan érezze magát mindenki, messze felülmúlva a sebességkorlátokat! 10 percre megálltunk egy buszmegállóban, mert Andrist etetni kellett, másik 20 percre később, mert akkor szopizott kicsit :) Néhányszor elkavarodtunk, de nem nagyon :))) és 239percre érkeztünk. Nem vontunk le semmit az időnkből és még csak utolsók sem lettünk :)))) -18,5 ponttal. Nehéz volt a verseny (részben navigátor nélkül és nekünk - kisgyerekeseknek - a kötelező pihenők miatt)! Jól éreztük magunkat! 18:35-kor indultunk haza a fürdetés, altatás miatt.
a2005-05-23 14:08:07 // 528
(igaz, a végén rossz faluba fordultunk le, így kb 10 percet ott szedtünk össze)
a2005-05-23 14:07:34 // 527
Nem volt rohanósabb? :) A 2-esen 180+ tempót toltam a 64-nek, az alsó úton "csak" 150+ -t, a Meta feladatot amikor megláttam a sort, egyben kihagytam, és így "csak" 20 perccel később értem be :)
Attie2005-05-23 14:03:51 // 526
Stef! Lehet, hogy azért nem érezted jól magad, mert a nyereményre gondoltál? :) Én a Seleniat meg az esztergomi tájékozódást is csak a játék kedvéért csinálom és nagyon jól érzem magam. Szerintem nem volt rohanósabb az idei mint a régebbiek, csak több feladatot tettek be. De azért most is tudtam képeket csinálni :)
Cacho2005-05-23 13:08:34 // 525
Hoppá! Lehet, hogy megint a Te géped lesz egy darabig a hátterem? :) A képeid ebből a fotóból számomra nem derül ki, hogy hol vannak :)
Cacho2005-05-23 13:06:40 // 524
Igen, jobban visszagondolva teljesen igazad van. Szerintem túl sűrűn voltak a feladatok, emlékszem, tök felüdülés volt, m ikor az itner ilyen 3 km körüli távokat jelölt, nem is beszélve, mikor 5-6 km-t lehetett menni egyirányba. És az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy én szinte végig szabálytalanul közlekedtem, településeken beleül 80 körül, kint 130, meg ahogy az út engedte. Egyszer mentem szabályosan 3-4 km, mikor Ingegnere mögött utaztunk, nem győztem betelni a GTV6 látványával :) Ezek mellett meg kerülgettem a kátyúkat, néha sikertelenül :( Tehát az én gondolatom az, hogy jobb lenne mondjuk ugyanennyi távra kicsit kevesebb feladat és sokkal jobb utak kellenének.
KG2005-05-23 12:51:39 // 523
Igazad van, néhányszór jó lett volna kicsit többet időzni itt-ott-amott, de gyanítom aki kitervelte az útvonalat+időket nem először látta azt amit én:((((( Mellesleg, a többséggel ellentétben én nem bántam volna, ha egy térképmásolatot is kapunk a néhanapján félreérthető nyilaspapír mellé-akár fakultatív alapon is, vállalva a megtisztelő "mazsola" jelző viselését is térdszalagrendileg keblemen. Szóval ha nem lenne időhöz kötve, vagy ezen idősíkok tágulnának annyira, hogy az elsuhanó külvilág képei maradandóbban beleégjenek a szürkeállományba, SZERINTEM jót tenne a rendezvénynek, ami ezektől az apró nüanszoktól eltekintve szuper volt.
Stef2005-05-23 12:47:54 // 522
Sziasztok, Sokáig gondolkoztam, hogy billentyűzetet ragadjak-e, de CGO hozzászólása engem is felbátorított. Függetlenül attól, hogy rengeteg munka volt a szervezésben, én úgy éreztem hogy ez a Selenia Rally nem adta azt a hangulatot mint az eddigiek. Tényleg jó volt a vendéglátás (ezúton is köszönet a szervezőknek), nagyon jó volt az útvonalválasztás, de a feladatok annyira sűrűn voltak, hogy mikor beértünk a célba, az egész gyönyörű vidékből semmire nem emlékeztem (pedig viszonylag helyi versenyzőnek mondhatom magam). Szóval ott és akkor úgy gondoltam, hogy köszönöm, ezt jövőre kihagyom. Azóta módosult az elképzelésem, és ott leszek jövőre is, DE! Kézhezvesszük az itinert és a feladatokat, és teljesen nyugodtan, időn és versenyen kívül fogunk végigmenni az úton, gyönyörködve a tájban, ha kedvünk támad megállni valahol megállunk, fagyizunk, fényképezünk, amihez épp kedvünk lesz. Mivel idén csak egy rohanás volt az egész, így képeket se tudtam készíteni útközben, és így is (bevallom, túllépve néhol a sebességhatárt) 58 perc késéssel értünk célba (jó-jó, levontunk belőle 20 percet, de még ez is soknak bizonyult...). Tehát jövőre ugyanitt, de a következő Selenia számomra egy tét nélküli kellemes sétagalopp lesz...
ingegnere2005-05-23 12:40:35 // 521
A 2005-ös Selénia rally-s képem megtekinthető alább:



:-)
ingegnere2005-05-23 12:39:34 // 520
ve156 Nagyon jó volt a tali, jó utat választotatok, szellemesek voltak a feladatok.:-) Csak két helyen értem le, és ott is csak minimálisan, igaz kb 30 perccel lassabb időt futottam óvatosságból.:-) Nem tudod, mennyi lett a gyertyacsere rekordideje? És utólag kérek elnézést, amiért köszönés nélkül távoztunk,de szorított az idő.:-( Úgyhogy most: Szervusztok, és köszi.;-)
a2005-05-23 12:07:17 // 519
Mármint Thomika Tomi anyukája...
a2005-05-23 11:59:07 // 518
Ő Tomi anyukája :) Nem emléxem már mi volt a 13-as feladat, de tudom, hogy egyszer elkeveredtek, és nem találták meg a feladatot utána már :)
a2005-05-23 11:58:13 // 517
Igazad van, jó lett volna ott maradni. De ha nem akarok családi vihart + üvöltő gyereket + vasárnapi puffogást, akkor haza kellett indulnunk. Szvsz a fotót és hasonlókat el kellett volna kezdeni az utolsó beérkezése után 20-25 perccel (hogy az utolsó is tudjon még enni...)
Cgo2005-05-23 11:41:55 // 516
SN, persze, ertheto, de... de valami rossz. es foleg rossz erzes, ram is vart 250 km, megis megvartam a veget, mert remeltem, hogy lesz par kozos foto.
Cgo2005-05-23 11:40:21 // 515
errol a holgyrol jut eszembe, megkerdezte tolem, mi a 13. feladat megoldasa, de nem tudtam valaszolni, mert nem volt nalam az a papir, modjuk ha tudtam volna, akkor se biztos, hogy megmondom :) remelem mar nem haragszik :)
Cgo2005-05-23 11:34:50 // 514
Cacho, szerintem a rohanas megoli ezt a tipusu versenyt! Oszinten szolva fogalmam sincs, merre jartunk, mit lattunk, az egeszbol csak a katyukra es nyilakra emlekszem :( A Rakoczi fanal peldaul szivesen leultem volna 2 percre legalabb 1-2 kepet kattintani. Vagy jovore 2 autoval jovok es az egyik megcsinalja az elso 10 feladatot, a masik a masodik tizet es a maradek idoben bulizunk :) Bar lehet, hogy csak nekem volt tul gyors.
a2005-05-23 11:33:44 // 513
A kpeink megtekinthetőek ITT
--2005-05-23 11:25:38 // 512
Helló Mindenki! Ide lőjetek! Én vagyok az a gaz, aki - úgy tűnik - megnyerte a rallyt, és idő előtt lelépett… Szánom bánom bűnömet, az igazság az, hogy az első rallym volt, így nagy eredményre nem számítottam, Alfám is csak fél éve van, ezért személyesen meglehetősen keveseteket ismerlek még (bár Esztergom és Kaposújlak után ez már a 3. olyan rendezvény volt, amin részt vettem), valamint egy fontos családi eseményre kellett odaérni 6-ra, ezért bátorkodtam meglógni. Igérem, jövőre a helyszínen veszem át az első díjat. :) Az előttem szólókhoz csatlakozva én is köszönöm a szervezőknek, a szakácsoknak, a szponzoroknak és mindenkinek, aki létrehozta ezt az istenien sikerült rendezvényt, személy szerint nagyon jól éreztem magam! Üdv' PP
Attie2005-05-23 11:17:18 // 511
Igen, szerintem is korrektek voltak. Amúgy én nem éreztem nehezebbnek vagy szivatósabbnak a tavalyinál és a 3 évvel ezelőttinél, csak jóval hosszabbnak. Bár ha a feladatokra kapott időt lehet szivatásnak venni akkor tényleg az volt :)
Cacho2005-05-23 11:08:52 // 510
Szerintem jó ez így, hogy ők mérik az időt. A gyertyacserés feladatra meg (ha lesz jövőre is) visznek 4-5 hengerferjet, azt kész. És azt elfelejtettem említeni, hogy nagyon korrektnek találtam, hogy le lehetett vonni az időből a gyrtyacserét, meg persze örültem is neki.
a2005-05-23 10:36:50 // 509
Először is köszönet a házigazdáknak a szíves vendéglátásért :) Köszönet a szervezőknek a versenyért :) Köszönet a szponzoroknak a lehetőségért :) És átok a "szívatós" feladatok kiagyalóinak fejére :) És átok arra, aki kitalálta, hogy az itineren nem kell városnév :) (úgy elmentünk rossz irányba, hogy arra a falura is TÖKÉLETESEN ráillett az itiner) :) Jó volt az egész :) Jól éreztük magunkat :) CGO: nekünk menni kellett, egy 10 hónapos gyereknek erős napirendje van. 19:00 és 19:30 között fürdés, 19:30-kor vacsora, 19:45-kor alvás. Ha valami hibádzik, összedől a világ. Így is közelharcot kellett vívnom a nejemmel, hogy Ákos véget nem érő beszéde ellenére is várjuk meg az eredményhirdetést :) Tipp: eredményhirdetés előtt kellett volna a csapatfotót csinálni...
Cgo2005-05-23 09:36:30 // 508
Sziasztok, en is szeretnek koszonetet mondani a rendezoknek, bar ha sorrendet kell allitanom, akkor a 2002-es es 2004-es magasrol verte a 2005-ost. Az odafele utat (224 km) eleg gyorsan magunk mogott tudtuk, mar ha 2,5 ora gyorsnak mondhato :)) ami meglepett, hogy nagyon kevesen nem jottek el a "regiek" kozul (Viktor, IC klasszikus tavolmaradasa, SKrisz, Tommi, TOM314, Leon, Csori, ...), csereben rengeteg uj ember volt, vagy 10-en ramrontottak, hogy szia Cgo, es egy ido utan mar nem voltam hajlando visszakerdezni, hogy te meg ki vagy? :) A versenyre nagyon keszultunk, de ugy latszik nem elegge, vagy nem tudom, mit rontottunk el, a lenyeg, hogy a 3. feladat utan mar >10 perc kesesunk volt, amit a kozuton probaltunk behozni - lehetetlen feladat. Raadasul hiaba toltam neki, amit csak a szegeny JTD adott, allandoan odavertem az aljat, 3x meg kellett allnom felkotni a muanyag takarolemezt, amivel ujabb perceket vesztettunk. A pontot az i-re a META rakta fel, gyorsan kiraktam a puzzlet, de keson vettem eszre, hogy a gyertyacsere csak 1 pont, ezert csak akkor huztam el, mikor elem tolakodtak. Vagy 10 perc elment, osszesen mar >20 perc kesest regisztraltam. A nagy idegesseg atragadt a navigatoromra is, aki rosszul forditotta meg az itinert es egy oldallal arrebb folytattuk. Mikor az itiner jobb oldalt templomot jelzett, nekunk meg a bal oldalon volt a templom, rajottunk, hogy masik faluban vagyunk... mivel nem tudtuk, hol rontottuk el pontosan, az utolso ismert pontig vissza kellett menni... A kovetkezo veszteseg a 16-os feladat elott volt: istennek nem talaltuk meg az egyiranyu utcat, csak sejtettuk merre lehet, ezert az utca vegere mentunk, de ott zsakutcat jelzett. Ekkor kb. 60 perc kesesunk volt es azon tortuk a fejunket, hogy feladjuk, de az utak egyre jobbak lettek. Kozben osszefutottam Sauval, aki a 20. feladatot csinalta, mi viszont a 17-nel voltunk, ezert ebben a faluban mindenkivel szemben mentem, ami nem kis gondokat okozott a letereseknek (kerdezzetek meg Maxot vagy Szamosit :))), legkozelebb kerek ketiranyu itinert :))) Vegul ugy szamoltunk, hogy 2 percet behoztunk a kesesbol a sebesseg altal (udvozlom a Thaliat, picit dudalt rank, de a STOP tabla nem buszmegallo, hogy 3 percet alljon), viszont a cel elott megalltunk egy gyors ellenorzesre, amivel 3 perc elment, igy a celba ugy gurultunk be, hogy nem is adjuk le, mert nagyon tulleptuk a limitet. Ekkor tudtuk meg, hogy a META miatt le lehet szamolni valamennyi percet. Mivel a META-nal 10 percet kestunk, 20-at diktaltam be, a tobbi 40-et mar nem volt pofam. Igy az idonk 236 perc lett, ami 45 perccel tobb, mint a szintido, vagyis ha levontam volna az 1 orat, meg akkor is lett volna 5 perc keses :))) A feladatokban (vagyis a megoldasaimban) csalodtam, sikerult 11 pontot elvesziteni, vagyis a 101-bol csak 90-et szereztunk, amit a 45 perces keses pontosan lenullazott :))) A zsindelyek 32/33, a tuskek 40/41, a gumik 33/34, egyedul a lepcsoket tudtam rendesen megszamolni - 3 pontot igy elszorni... Kiderult, hogy a fekfolyadekom mar nem tul jo es 5 Selenias kerdest elrontottam a 36-bol, igy 4,5 pont itt elment... (ezaltal Fastcarral holtversenyben elsok lettunk a Selenia feladatlap megoldasaban - 19,5 pont) Persze azt sem tudtam megmondani, mikor volt bizonyitottan templom Diosjenon, kerdes mi az a templom :) abbol indultam ki, hogy egzakt modon csak az volt odairva, hogy a papok valamikor 15xx-ban elpucoltak a torokok elol, szerintem ez volt ez elso egzakt allitas, de lehet, hogy tul gyorsan olvastam. Fel pontot veszitettem a 29-es kozseg nevenel, 1 pont pedig a META gyertyas feladata miatt uszott el. Minden esetre 90 pont nem olyan rossz, atneztem vagy 15-20 feladatlapot es senkinek nem volt tobb, ha az idonel 1 oras kesest adok meg, 80 ponttal vegeztunk volna... Jovore kenytelenek leszunk beerositeni :) Egy kategoriat viszont megnyertunk, a 101 km-es rallibol sikerult 142 km-t kihozni :) Hazafele nem mentunk hazafele :) hanem Budapestre szaguldottunk. Kozben a 2/A-n kiszurtunk egy rosso Ferrarit, nem volt rossz latvany. Budapest elott aztan vagy egy bena szakasz, ahol vegig 80 van, aztan par meteresen szakaszon 60, majd ujra 80 - kiszurtam a lesipuskas feher rendoroket, bar a mutatot nem tudtunk 70 ala vinni - de nem lett gond. Aztan egyszercsak mellettunk volt egy ujabb rosso Ferrari... 2 oras kitero kovetkezett az Auchanban, vettunk vagy 20 uveg bort, majd folytattuk utunk a 11-es ut fele, mikor a Meditteran etteremnel ujabb piros Ferrari. Mondom ezt mar le kell kapni, szegeny akkorat fekezett a vaku lattan, hogy alig birtam osszakaparni a JTD-t. A kep persze nem jott ki :)) Vegul 23:30-kor ertunk haza, osszesen majdnem 700 km megtetele utan. Isteni volt a buli, nagy kar volt az idegeskedes, kapkodas miatt, beszeltunk is Andrassal, hogyan lehetne ezt jovore kikuszobolni, pl: - mindenki bemondja a szintidot, amit jonak talal - a verseny kozepen tartani egy 30-60 perces pihenot, ahol be lehetne hozni az esetleges kesest, fagyizni lehetne, ... - ... sokan panaszkodtak, hogy tul hosszu az inditas (80 auto > 3 ora). Erre is van lehetoseg, pl. tobb itiner (lenyegeben 2 is eleg, mert lehetne egy balos es egy jobbos kort csinalni, egy idoben indulna 2 auto, az egyik jobbra, a masik balra, ami az egyiknek az utolso feladat, az a masiknak az elso, ...) Ami azonban legjobban faj, hogy mindenkinek mindig akad valami fontosabb dolga, hosszu evek utan eloszor tortent, hogy csapatfoto sem keszult, sot, ami a legdurvabb, hogy az elso (Papp...??) es masodik (Belian) helyezett sem volt jelen a dijkioszton - nagyon keseru volt emiatt a szam ize... Egy evben egyszer van Selenia Rally es nem kepesek az emberek ott maradni mondjuk 18-ig... Na mindegy... Meg egyszer koszonet a szervezoknek, jo volt az itiner, jo volt a kaja, jok voltak a feladatok. Remelem jovore is talalkozunk!
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak