2016-01-09

XXII. Alfa Amore Pókerverseny

Rég pókereztünk már 20-nál többen! Három asztalon hatalmas mezőny csapott össze a 22. pókerversenyünkön!
Események >> 2016  

Ismét a százhalombattai biliárdszalonban gyűltünk össze, hogy baráti pókerversenyünket megrendezzük. Az előzetes jelentkezések alapján azt tapasztaltuk Sly-lal, hogy két asztal elég lesz, viszont az utolsó pillanatban - ahogy lenni szokott - beesett még egy játékos. Aztán a helyszíni regisztrációt megcifrázva rájöttem, hogy még én sem jelentkeztem a listára... így a már előre bekészített harmadik asztal felállítását követően kezdődhetett meg játék a 22 fős létszámmal. 


Valerossa betegség miatt otthon maradt, ezzel a csoportképpel kívántunk jobbulást neki

Ezúttal Kraszynak sikerült megtörni a csendet, így elvinni az első kiesőnek járó vándorkupát, a lófejet. A helyzet komikumává vált, hogy ráadásul a saját vendége ejtette ki őt, Franci. A pórul járt Kraszy egyébként egyből megérezhette, mit eredményez a lófej: 10 kieső után összeült egy újabb asztalnyi játékos egy vígasz-játszmára. Nem fogjátok kitalálni, ki esett ki elsőnek!? Igen, Kraszy :)

Innentől már felgyorsultak az események, sok-sok all innel állt össze a döntős asztal, ahol hatalmas csaták voltak, végül Szilveszter, Franci és Mario maradt a végére. Mario eddigre már olyan mennyiségű zsetont halmozott fel, hogy hatalmas szerencsétlenség-sorozat kellett volna ahhoz, hogy veszítsen. Bár Franci, majd Szilveszter is megszorongatta, végül mégis győzedelmeskedett.

Íme a végeredmény, a teljes listával. (zárójelben a kiejtő neve)

22. Kraszy (Franci)
21. Tipoatti (AlfaMario)
20. Hudini  (Halesz)
19. Jacsa / Sly vendége (AlfaMario)
18. Finucci (Franci)
17. Bazsi (Fanni)
16. Barney (Antal Ákos)
15. Osztó Zoli (Ákos)
14. Sly (Drapál)
13. Szözsi (AlfaMario)
12. Blacky (Roli)
11. Drapál / Szözsi vendége (Szilveszter)

10. Halesz (Gyuszi)
9. Fanni / Hudini vendége (Zoli)
8. Imhotep (Zoli)
7. Csukárdi Gyula (AlfaMario)
6. RoliQ4 (Franci)
5. Zoli (Franci)
4. @kos (AlfaMario)

3. Franci / Kraszy vendége
2. Szilveszter / B@rney vendége
1. AlfaMario

A pontversenyünk állása 7 forduló után:
 
Nagy Zoli: 38 pont
Halesz: 32 pont
Csukárdi Gyula: 28 pont
Gabcsi: 22 pont
AlfaMario: 20 pont
Blacky: 19 pont
Szalamandra: 17 pont
RoliQ4: 15 pont
Urbán Franciska 14 pont
Imhotep: 14 pont
Sly: 13 pont
Fanni: 11 pont
Szözsi: 11 pont
Szalay János: 10 pont
Andy: 10 pont
Szilveszter: 9 pont
Attila: 9 pont
Méh Attila 9 pont
Pozsi85: 9 pont
Timpiri: 8 pont
Antal Ákos: 7 pont
Finucci 7 pont
ToBoZ: 7 pont
Kácsi Kis Gergő: 7 pont
Kiszoli: 7 pont
Jack: 6 pont
Povizoli: 6 pont
Probst Tibi: 4 pont 
Ricsko96: 4 pont
Kraszy: 3 pont
Gerissimo: 3 pont
Mike: 3 pont
Valerossa: 2 pont
Ancsa: 1 pont
 
Következő versenyünk: február 13. vagy 20. Hamarosan szavazhattok az időpontról.

Kapcsolódó topic: