2018-02-17

XXXV. Alfa Amore Pókerverseny

Ggesztenyepüré-dopping a 35. pókerversenyen!
Események >> 2018  

21 versenyző indult el a 35. amorés pókerversenyünkön. Hatalmas összecsapások voltak, nagy esélyesek estek ki. Volt aki ezt nem is bírta elviselni, így vizsgálat született az úgynevezett gesztenyepüré-dopping miatt. Az erről született cikk:

"Botrány a pókerversenyen!

A Nemzetközi Doppingellenes Bizottság vizsgálja a hétvégi történéseket - tudta meg a Car Poker Clubs.com. A neve elhallgatását kérő informátor arról tájékoztatta a mértékadó portált, hogy a doppingellenes szervezet vizsgálatot rendelt el Európa egyik legrangosabb pókerversenye kapcsán. A már 35. fordulójánál járó Alfa Amore Poker Tour hétvégi budapesti fordulóján ugyanis gyanús körülmények között született meg a végeredmény. Több versenyző is bejelentést tett, miszerint a versenyen kimagaslóan jól játszó, majd a dobogóig jutó játékosok nagy része gesztenyepürét fogyasztott. Nem tudni - tette hozzá az informátor - hogy a gesztenyepüré és a játékosok eddigi teljesítménye alapján kiugró siker között milyen összefüggés van, de a több névtelen bejelentés miatt a bizottság vizsgálatot rendelt el. Az mindenesetre erősíti a gyanút, hogy a három dobogósból kettő is érintett lehet. A versenyen készült fényképek is alátámasztják a vádakat. A vizsgálat várhatóan március elején zárul le.

Megkerestük a verseny szervezőjét is, ám Halápi Zsolt, az Alfa Amore internetes portál vezetője azt mondta, szerinte a versenyzők ártatlanok, továbbá, a folyamatban lévő vizsgálatot nem szeretné kommentálni.

Mi, mindenesetre kíváncsian várjuk a vizsgálat végét, és egyben rendkívül sajnáljuk, hogy egy ilyen rangos versenyre is a dopping árnyéka vetül. Amennyiben fejlemény van az ügyben, természetesen, azonnal tájékoztatjuk olvasóinkat."

:) 

A verseny - immár hivatalos - végeredménye: 

21. Bartók Anita (Probst Tibor ejtette ki)
20. Vatai Csongor Csongi (Tóth Szabolcs)
19. Seprenyi Andrea (Tóth Szabolcs)
18. Csukárdi Gyula (Vass Ferenc)
17. Ráskó Gábor Gabcsi (Szilveszter Kállai)
16. Körtvélyes Tivadar Tedi (Tóth Szabolcs)
15. Kiszely Máté (Tóth Bertalan)
14. Huszár Tímea Tünde (Tóth Dorottya)
13. Csizik Roland  (Feterik Flórián)
12. Kaszás Márk  (Szabolcs Tóth)
11. Rácz Norbert  (Halápi Zsolt)

10. Kaszás Gábor Kaszi (Halápi Zsolt)
9. Probst Tibor (Tóth Szabolcs)
8. Tóth Szabolcs Hudini (Szilveszter Kállai)
7. Tóth Bertalan (Tóth Dorottya)
6. Feterik Flórián  (Halápi Zsolt)
5. Kraszna Attila Kraszy  (Tóth Dorottya)
4. Szilveszter Kállai Sylvester (Tóth Dorottya)

3. Tóth Dorottya Valerossa (Ferenc Vass)
2. Vass Ferenc shikaree
1. Halápi Zsolt Halesz

 

A pontverseny állása 5 forduló után:

73 pont - Kállai Szilveszter (Sylvester) - Helyezések: 2, 1., 2., 4.
45 pont - Vass Ferenc (shikaree) - Helyezések: 3., 8., 6., 2.
40 pont - Halápi Zsolt (Halesz) - Helyezések: 3., 1.
36 pont - Csukárdi Gyula - Helyezések: 5., 6., 2.
28 pont - Racsek Gergő - Helyezések: 2., 5.
27 pont - Bartók Anita - Helyezések: 3., 4.
27 pont - Szentirmai Zoltán (Szenti) - Helyezések: 1., 9.
25 pont - Szimeiszter Imre (Imszi86) - Helyezések: 1
25 pont - Finta Nándor (Finucci) - Helyezések: 1.
24 pont - Tóth Szabolcs (Hudini) - Helyezések: 5., 5., 8.
23 pont - Tóth Dorottya (Valerossa) - Helyezések: 7., 9., 3.
22 pont - Kraszna Attila (Kraszy) - Helyezések: 4., 5.
22 pont - Pozsonyi Dániel (Pozsi) - Helyezések: 10., 3., 7.
16 pont - Kaszás Márk - Helyezések: 8., 4.
12 pont - Kesztler Bálint - Helyezések: 4.
9 pont - Tóth Bertalan - Helyezések:  9., 10., 7.
8 pont - Feterik Flórián - Helyezések: 6.
8 pont - Békés Balázs (Bazsi) - Helyezések: 6.
8 pont - Kaszás Gábor (Kaszi) - Helyezések: 6.
6 pont - Drenda Andrea - Helyezések: 7.
6 pont - Nagy Zoltán - Helyezések: 7.
5 pont - Huszár Tímea (Timpiri) - Helyezések: 10., 8.
4 pont - Kurucz Gergely (Gerissimo) - Helyezések: 8.
2 pont - Probs Tibor - Helyezések: 9.
2 pont - Fekete András (Blacky) - Helyezések: 9.
1 pont - Kaszás Gábor (Kaszi) - Helyezések: 10.
1 pont - Rácz Norbert - Helyezések: 10.

Következő versenyünk időpontja: március 3., szombat, 15.00

Kapcsolódó topic: