Blog >> kopogás

>> SzervizJCsabi // Alfa 147 1.9 JTD 8V Distinctive // 2019-10-18

Az utóbbi időben némi kopogó hangot hallatott a kocsi jobb elölről. Doktorbácsi megállapította, hogy egy felső lengőkar csere megoldja a dolgot. Így is lett. Friss új TRW jobb első felső lengőkart kapott. Ismét csend. :-)

km állás: 207.654km

>> SzervizAlejandro // Alfa 159 1.9 JTS Berlina // 2015-07-30

Az előlről hallható kopogás az alsó lengőkarok hátsó nagy szilentek múltkori cseréjével sem szűnt meg, tulajdonképpen nem történt kopogás-téren javulás, ami rém idegesítő lett már.

Volt egy olyan sanda gyanúm is, hogy hátha nem is futómű, hiszen azt már vizsgálták, hanem mi lehet a legrosszabb alapon mondjuk kormánymű.

Tekintve, hogy a legutóbbi rázópados vizsgálaton a stabrúd szilentek is cserésnek tűntek és időközben azokat beszereztem (gyári, Erhardtól futárral 4400 Ft), az autó újra emelőre került.

A gyanú beigazolódni látszik, kiderült, hogy a kopogást valószínűleg a kormánymű felfogatás meglazulása okozhatta, amit rendberaktak, míg a stabrúd szilentek cseréjére végülnem lett szükség.

Üröm az örömben, hogy a szerelőm, és egy odahívott kormányműves szaki szerint a kormányműnek már nincs sok hátra... nemsokára áldozata leszek a FL előtti 159-esek típushibájának.

>> SzervizGTPeti // Alfa 156 Sportwagon 1.9 JTD Novitec // 2012-10-07

Már említettem a 156 topicban is, hogy érdekes hangot hallani hátulról / jobb oldalról.
Akkor jelentkezik, mikor pl. egy nagyon enyhén mélyebben fekvő csatornafedélen áthajtok.
Olyan hang, mintha teljes tenyérrel ráütnék egy kartondobozra. (Ezt a hangot német fórumokon is többen így fogalmazták meg.)

Úgy tűnik igazából nem is "belehajtáskor", hanem éppen a csatornafedél elhagyásakor jön a puffanás. A lengéscsillapító a legvalószínűtlenebb, ezeket bemérettem, illetve cseréjük másnál sem hozott javulást.

Sokan emlegetik (szokás szerint német fórumokon) a kerékagy tartójába préselt szilentet. Szóba került még a toronycsapágy, de ez nem olyan valószínű.

Ha esetleg valakinek volt már ilyen problémája és tudja a megoldást, szóljon!


Hosszlengőkarokat és ezeket a szilenteket mindenképpen akarok cseréltetni. Azon viszont gondolkodom, hogy egyből keresztlengőkarokat is vegyek-e. (Illetve stabrudat is... Ez esetben komplett lenne a felújítás.)

A hátsó rugók cseréjén is gondolkozom. Van egy olyan érzésem, hogy minimálisan jobban ül az autó hátulja, mint kéne. (Ez további 15-20eFt-ot jelentene.)

Minden észrevételt és javaslatot szívesen fogadok!

Update: Megrendeltem hátulra a lengőkarokat és a szilenteket. Ennyit igazán megérdemel az autó 200K-nál.

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 1.9 JTD // 2010-10-29

Ma elkészült az ismét megkomplikált futóműszervízelés.
Úgy volt, hogy csak szilentezni kell az első lengőkarokat, de csak kiderült a szétszedéskor, hogy a talpasok is készen vannak. Ott voltam az átnézéskor, tényleg nem adta ki megemelve a kis gonosz, nem moccant semerre. Szétszedve meg vagy egy centit...
Úgyhogy a szilentkészletet félretettem a következő alkalomra, és gyorsan szereztünk két lengőkart. Holnap kell a verda, úgyhogy nem értünk rá sokat jógázni az ügyön.
Végül cserélve lettek az alábbiak:

első lengőkarok
jobboldali kormányrúdfej
bal első motortartó bak
bal hátsó lengőkarcsapágy
olaj, olajszűrő

Egészen korrektül egyben van érzésre az autó, sokkal finomabban
veszi a döcögős utat. Most nagyon korrekt a futómű, nincs az a kellemetlen
szétrázza a belem érzés. Ennyit számít, hogy hangtalan. Persze a kormányzáson
is éreztem már, hogy nem az igazi, most elmúlt az a fura nyúlóssága ami az utóbbi
időben már érezhető volt. A kedvenc körforgalmamon 10-zel gyorsabban mentem át, mint szoktam :-)
Holnap pályán is kíváncsi leszek, hogy mekkora a különbség. Ennyire egyben nem is volt még nálam sose.

Jövőhét: fékgenerál

>> SzervizDiny // Alfa 156 1.9 JTD Executive // 2010-08-23

Nagyon zavart már, és nem tudtam miért van: kopogó hangok jöttek a bal elejéből.

Még ezzel a kopogással vittem el Liát Zsámbékra a szerelőhöz, aki "kijavította" egy laza kormánymű-cserével. Ráköltöttem 70-ezret csak erre, meg még sokat a többire, de a kopogás 2 nap múlva újra előjött.

Rendkívül bosszantó volt a dolog, ugyanis NEM JAVÍTOTTÁK KI a kopogást, és egy vagyont hagytam náluk.

Aztán most a hétvégén alámentem, és megnéztem közelről, hogy mizu. Azt tudtam, hogy az alsó műanyag burkolóelem a kormányműnél lifeg baloldalt. Miután rájöttem, hogy nem tudom szerelőakna nélkül megcsinálni szépen, a jó öreg ladás módszerrel fogtam két darab drótot, és két helyen (ahol amúgy szerintem két csavarnak kell lennie) összefogtam a lifegő elemet a fixszel.

Miután végeztem, örültem, hogy nem fog leérni többet az alja. Aztán hazafelé jövet azt vettem észre, hogy nincs kopogás:)))


Ergó, és itt a lényeg, két darab dróttal egy hetek óta húzódó kérdésre kaptam választ, és hoztam rendbe Liát. Sőt, kiderült, hogy nincs is se a futóműnek, se a szilenteknek, se a lengéscsillapítónak, se a kormányműnek baja.

Ja igen, és új szerelőt keresek. Ez azt gondolom alap, ezek után..

>> Szervizpe-Ti // Alfa 156 SW 1,9 JTDm 16V Distinctive // 2009-09-05

Nem nagyon bírja a futómű a 17-es kerekeket a stabszilentek után beadták az unalmast a tavaly tavasszal felújított (beszilentezett) felső lengőkarok: főleg alászedett kormánynál kopogással, nyekergéssel tudatták velem ideje valamit tenni! Mivel az utángyártott lengőkarokról nem sok jót hallottam ezért gyárik váltották a rajtalévő dátumbélyeg(2004. 08.) szerint az autóval egyidős eredetiket!
A csere nem nagy meló az egyedüli szükséges "célszerszám" egy gömbfejprés 2 óra alatt megvolt mind a két oldal! Alkatrész by Erhard!
Km óra állás: 121000

>> Szervizpe-Ti // Alfa 156 SW 1,9 JTDm 16V Distinctive // 2009-06-25

Halk kopogás és enyhe "fűrészes" kopás a hátsó gumi belső szélen jelezte, hogy a tavaly nyáron felújított hátsó kitámasztók ennyit bírtak!
Most után gyártott (by Erhard) került bele a csere negyed óra sima ügy! Holnap futómű állítás mert a kuplungozáskor porrá volt szedve a futómű is!
Km óra állás: 117500.

>> SzervizDévid // Alfa 156 2.0 TS // 2009-07-05

És igen, ezt is megértem, hogy úton maradtam a kocsimmal. Előzés közben elkezdett kopogni valami a motortérben. Jobbnak láttam vontatókötélen hazajönni. Jövő héten majd kiderül mit műveltem már megint. Nagyon nem kellett ez a történet. :S

>> SzervizPeti16V // Alfa 156 1.6TS SW // 2007-10-02

2007. október 1. 102900km
Végre sikerült rájönnöm, hogy mi kopogott az első futóműben.
Alacsony sebességnél jött a hang leginkább, egész pici úthibákon, sőt huplikon átgurulva is apró, de gyakran ismétlédő koppanásokat hallottam.
Kicseréltem a stabilizátor pálcát és a hang végre eltűnt. :)
Az alkatrész 2900 Ft volt, szerelési költséget meg nem számoltam fel magamnak. Nem érdemes ezzel szerelőhöz menni, mert nem egy bonyolult feladat és alig volt több, mint 1 óra.

>> SzervizPeti16V // Alfa 156 1.6TS SW // 2007-09-28

2007. szeptember 26. 102xxxkm
Kicseréltettem a jobb felső lengőkart, mert gyanús volt, hogy ez kopogott elöl.
Felesleges volt, mert nem ennek a hangját hallottam. Mondjuk volt egy kis lógása a szilenteknél, úgyhogy nem tragédia, hogy ki lett cserélve. Csak az a baj, hogy vmi még mindig kopog, de nem jövök rá, hogy mi.
Gyári eredeti lengőkar került bele (ami TRW gyártmány, Boge szilentekkel), mert ezt tudtam a legolcsóbban megszerezni. A cserét egy ismerős szerelő végezte 3000 Ft-ért.