Blog >> vezérlés >> 156

>> SzervizPoló // Alfa 156 GTA // 2020-10-01

Kaptam egy check engine-t, gondoltam megint a fojtószelep dobta be. Hát nem, vezérműtengely szenzor. Úgy gondoltam, ezzel nem jó játszani, mert nem biztos, hogy a szenzor vagy a kábel a hiba forrása, hanem lehet rossz pozícióban levő vezérlés is.
Habár Csöri azt mondta, hogy a szenzorral nem szokott gond lenni, én vettem egy gyári új szenzort Lengyelországból. Így most az van tartalékban. (23.686 Ft). Bíztam benne, hogy nem a vezérlés ment el. Csak nem akart eltűnni a hibakód.
Az autót trélerezni kellett volna, Csöri se nagyon ért rá, így elkezdtem szét szedni itthon. Így legalább ami a szememet bántotta, az is megszépült.
Lengyelországból rendeltem vezérlés rögzítő célszerszámot (35.725 Ft).
Ha az 1-es henger dugattyút felső holtpontra állítottam, akkor nem ment fel a vezérlés rögzítő. Kellett még hajtani a főtengelyen. Itt már biztos voltam benne, hogy elment a vezérlés.
A főtengely végén az anya 41-es kulcsnyílású, ahhoz kellett vennem fejet, ami persze nem ment be a szíjtárcsába, így még le is kellett belőle esztergáltatnom. Akkumlátoros vagy levegős kulccsal lehet levenni az anyát, úgyhogy megvettem azt a Milwaukee M18-at, amit már régóta szerettem volna. Utána még kellett egy körmös lehúzató is, hogy a szíjtárcsát levegyem. És ekkor láttam meg, hogy a bordáskerék kb 10-15 fokkal le van maradva a főtengelyhez képest.
Alkatrész rendelés következett. Kereket már nem kapni, ék van, anya nincs, alátét van. Nem nagyon találtam bontott kereket sem. Már majdnem egy komplett 2.5V6 motort vettem, míg végül az érdi bontóban kaptam kereket 5.000 Ft-ért (+posta).
Elaforgtól vettem új Gates vezérműszíjat (13.310 Ft), gyári feszítőt (30.360 Ft), bár ebből visszament az előző, mivel csak 10.000 km van benne). Alátét az anya alá (2.051 Ft), alátét a vezérműkerekek csavarjai alá (15.146 Ft / 10 db), csavarok (4.491 Ft / 10 db),
ék (1.287 Ft).
Lekrómoztattam a szívócsöveket a Cromkontakt Kft-vel (el-vissza postával 30.000 Ft). Galvanizáltattam az üzemanyagcsöveket, néhány tartót, csavart az AGT Kft-vel (11.200 Ft).
Ki lettek cserélve a vezérműkerekek alatti vezérmű burkolatok. A belsőt Trencsiktől vettem 8.000 Ft-ért, a hűtő felőli ritkább, azt Olaszországból rendeltem 25.522 Ft-ért a Ricambi Nuovi-tól.
A burkolatot rögzítő csavarokból is szerettem volna venni, de már nem kapható, mint ahogy a szelepfedél csavarok sem.
A szelepfedeleket, a szívócsövet és a 2-es oldalon lévő szelepfedél burkolatot homokfúvattam (15.000 Ft), majd egy ultrahangos tisztítóba kerültek (1.000 Ft) és bronzkefével és különböző, fúrógépbe fogható kefélkel fénesítettem. A feliratokat visszafestettem. Akartam venni másik PCV-szelepet, mert azt hittem az enyém rosszul működik, de állítólag az új is olyan, hogy lötyög a szelep ide-oda. Az ára pedig 35-40 ezer Ft körül mozog. A szívócsőhöz viszont vettem 2 db csavart, mert nem az eredetiek voltak ott (320 Ft), illetve a szelepfedélben a menetet javítani is kellett Heli-coillal mindkét csavanál. A króm szívócsövek alá vettem 6 db Reinz tömítést (3.254 Ft), de ezek nem lettek felhasználva, visszamentek a régiek). Kartergázcsövekre vettem bilincseket (2.097 Ft), azok sem az eredetiek voltak.
Kapott még egy új akksi fedelet (4.332 Ft) és egy üzemanyagcső csatornát (4.242 Ft).
Kozi’s Garage jött el és tette fel a vezérműszíjat. Hozott magával a feszítőhöz célszerszámot és a holtpont beállításhoz mérőórát.
Vettem még új Dayco hosszbordás szíjat (3.862 Ft), gyári feszítőt (18.530 Ft) és a 2 db vezetőt hozzá (5.080 Ft és 5.399 Ft).
Fojtószelephez tömítést klingeritből kellett csinálnom, utángyártott nincs, gyári nem kapható.


A hiba oka egyrészt az, hogy gyárilag 35 mm hosszú ék van, aminek a helye 45 mm hosszú. Elvileg ezzel nem is lenne gond, ha normálisan össze lett volna rakva az előző vezérlés cserénél, amit Svédországban végeztek el az autón kb 10.000 km-rel ezelőtt. A szíjtárcsa nem volt megfelelően a helyén, valószínűleg a csavarral akarták behúzazni a helyére. A motornak alapjáraton volt egy súrlódó hangja, fordulaton már a motorzaj elnyomta. Szétszereléskor kiderült, hogy a szíjtárcsa esztergálja a bordáskerék körül levő burkolatot. Ha bekapcsoltam a klímát, akkor az feszített rajta annyit, hogy abbamaradt a súrlódás.
A check engint megelőzően jelentkezett egy olyan probléma is, hogy alapjáraton nem volt fékrásegítés. Valamennyit visszapöfögött a szívó oldalra, így nem volt vákuum.
A legvégén pedig egyenetlenül is járt a motor.

A hiba megelőzhető lett volna, ha szakszerűen rakják össze az előző vezérlés cserénél. Ék a lehető legbeljebb tolva, szíjtárcsa finoman felkocogtatva. Mondjuk a svéd tulaj is szólhatott volna nekik, hogy az a súrlódó hang korábban nem volt...

Ha esetleg valakit érdekelnek az alkatrészek és számai:
vezérmű burkolat 1-es oldal 60663625
vezérmű burkolat 2-es oldal 60663626
vezérműtengely szenzor 60586655
bordáskerék főtengelyre 60622396 (nem kapható)
bordáskerék alátét 55190295
vezérműkerék alátét 60513819
vezérműkerék csavar 16240031
szívőcső csavar 14305524
szelepfedél csavar 14419124 (nem kapható)
fojtószelep tömítés 60629641 (nem kapható)
kartergázcső bilincs 13126270
akksi fedél teteje 71747701
üzemanyagcső csatorna 55190545

Nagy köszönet Csörinek a hiba behatárolásért és a sok tanácsért, amit kaptam tőle. Továbbá Kozinak, aki eljött és feltette a vezérműszíjat.
És az Elaforgnak is, akik segítőkészen álltak rendelkezésemre és beszerezték a szûkséges alkatrészeket.

>> Szervizpinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2019-07-04

Ugyanis legutóbb csak ideiglenesen ért véget ez a történet. Vagy talán még úgy sem, hisz tulajdonképp március óta "futom a vesszőt" az Alfával, s hogy egy pillanat nyugodalmam se legyen, már odáig jutottunk, hogy ha épp nem lenne semmi baj, akkor csinálunk magunknak egyet.
Történt ugyanis, hogy a nagynyomású szivattyú cseréjét követően (az első hosszabb úton) fura csattogó hangra lettem figyelmes a motor felől - addig ugyanis csak helyben, rövid távokon járkáltam az autóval, a hang pedig csak melegen jött elő. Kicsit arra hasonlított, mintha valami kifújna, vagy finoman kattogna. A forrása szintén nehezen volt behatárolható, s a blokk is annyira elvezette a hangot, hogy aknán állva többen letették az esküt, hogy szerintük a 330 000km-t futott hajtókarcsapágyak adták meg magukat a végre ismét ereje teljében levő befecskendező rendszernek.
Ezen a ponton úrrá lett rajtam a pánik, mely több rossz időben és rosszul meghozott döntésbe, s újfent némi "feleslegesen" kicserélt alkatrészt eredményező kapkodásba torkollot. Elkezdtem másik autót is keresni, hogy legyen egy "B"-terv a közelgő nyaralásra, ha tényleg beütne a krach, az Alfa pedig egy garnitúra új alapméretes hajtókarcsapágy, egy kanna olaj, és egy olajszűrő társaságában elkerült a szervizbe. Ha nagyobb lett volna a baj (főtengely is sérült) két lehetőségem marad: vagy motorcsere, vagy eladom motorhibásként, de mindkét esetben sürgősen kellett volna valami más. Itt kicsit több, mint egy nap alatt kicserélték a hajtókarcsapágyakat.
Nem mondom, hogy nem fért rá, de a hang sajnos maradt, s mint egy igazi laikus (szégyen szemre, mintha nyolc éve nem ebben a szegmensben dolgoznék), ismét előbb cselekedtem, mint összeraktam volna fejben az események láncolatát. Persze ezt követően sem a legnyilvánvalóbbal kezdtem, hanem levettem a szelepfedelet (igaz ez nem került pénzembe, s láttam, hogy ott kérem szépen mégsincs semmi látnivaló), s már a vákuumszivattyú leszerelésén agyaltam, mikor beugrott, hogy a nagynyomású szivattyú cseréjekor vezérműszíjat is cseréltek.
Nosza gyorsan lebontottam mindent, hogy lássam a jeleket, majd ambivalens módon idegbajjal kevert megnyugvás lett úrrá rajtam, mikor bebizonyosodott, hogy ezt a szopórollert az hajtotta körbe-körbe, hogy egy foggal el lett rakva a vezérlés.
Helyretétel óta minden a legnagyobb rendben, így remélem, hogy ennek az eseménydús, nyárbanyúló tavaszi folytatásos szappanoperának immáron végére értem, s nyugodtan hátradőlve konstatálhatom, hogy a feleslegesen cserélt tömérdek alkatrésznek hála a környéken tutira az én 156-osomban van a legjobb 330 000km-t futott 1.9 JTD... #nemőszintemosoly

>> Szervizpinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2017-10-06

Az autóhoz kapott számlák alapján 2012-ben, mintegy 80 000 km-rel ezelőtt cserélték a vezérlést és a többi hozzá tartozó hóbelevancot, így az eltelt idő indokolttá tette a művelet megismétlését.
Amúgy is illik evvel kezdeni a közös kapcsolatot, hogy biztosan tudjuk mikor mi fog következni, s hol tart épp a szerviztörténet. Került tehát az autóba új vezérműszíj a hozzá tartozó feszítő és vezetőgörgővel, vízpumpa, hosszbordásszíj szintén minden görgőjével, valamint egy új termosztát is - ez utóbbi azért volt szükséges, mert a régi folyton nyitva volt egy picit.
Közben kiderült, hogy a főtengelyszíjtárcsa is elég repedezett, így ha már le volt bontva, ennek is új állta a helyét.
Aztán ahogy az lenni szokott, szerelés közben derült még ki ez az - a legutóbbi futómű javításnál még csak repedezett bal külső féltengely gumiharang már verte ki a zsírt, így ahelyett is újat kapott az autó.
Az első fékek a hamarosan esedékes olajcsere alkalmával lesznek cserélve, addig még biztosan kibírják, de napjaik bizonyosan meg vannak már számlálva. Egy garnitúra Delphi tárcsát már be is szereztem, így ehhez már csak egy garnitúra fékbetétet kell intéznem.
Vettem új pedálgumikat is a fék és kuplungpedálokra, mert a régieket már megrágta a több mint 300 000 megtett kilométer. Utángyártott darabok (az Alfa logót keresve sem találni rajtuk), ennyit biztosan nem is fognak kibírni, mint a gyárik, de minőségüknek megfelelő volt rajtuk az árcédula is.
Végül felkerült a két kígyó az oldalindexek fölé - ez utóbbira már régóta vágytam - mégiscsak így igazán Alfa egy Alfa...

>> Szervizsanyalfa 156 // Alfa 156 sw 1.9jtd 16v // 2017-05-27

Ma megcsináltam a vezérlés cserét,végre túl vagyok rajta most végeztem(22 óra 10).
Igaz azt írtam korábban szervízben csináltatom,de nem volt türelmem kivárni őket így aztán magam megoldottam.Nem az első vezérlésem volt bár Alfán előtte még sosem csináltam.Cserélve lett még a vízpumpa és a fagyálló is.

>> SzervizSanyi // Alfa 156 1,6 TwinSpark Progression // 2016-09-13

Eljött ismét a vezérlés csere ideje. Km még nem indokolta, csak az idő...
Olaj: Selenia 20K for AR
Vezérlés + vízpumpa: Gates + MagnetiMarelli

>> Szervizlasicsviktor // Alfa 156 2.0 Twin Spark // 2016-08-13

Rég nem írtam.. megpihent egy kis időre a kicsi Alfi, elment a fékem jobb hátul, szétégett a tárcsa kihullott a betét ömlött belöle a fékolaj...kicseréltük, két hátsó tárcsa+betét. Mint kiderült szorult a munkahenger, cseréltük azokat is, igaz azokat bontottra. Az még csak jó is lett volna de légtelenítéskor kiderült fémfékcső repedés van.. na akkor még egy kicsit maradt a mühelyben. Az is elkészült. Vezérlés is cserélve lett. Elérkezett a műszaki ideje, minden rendben volt ideiglenesen javítva kellett a jobb küszöböt, késöbb komplett átnézésre és lakatolásra is sor fog kerülni.. meglett a műszaki 08.10én, 11én furcsa zaj, égett gumiszag. Félreálltam bal hátulról enyhe füst jött. Beigazolódott amitől féltem, a rugóstagról letört a tányér. Akkor haza, megint mühely. Gyorsan Sosbe szereztem egy bontottat, késöbbiekben újra lesznek cserélve mind2. Na akkor tegnap 08.12. Az is cserélve, eléggé berohadtak a csavarok, szenvedés volt de megvan. Apró hiba, hogy ez meg kopog.. van még rajt mit javítani, de szép lassan meg lesz, gondos gazdája és barátja vagyok nem mint az előző tulaj..sokszor azt mondom megy a háztól, elég volt ez viszi el minden filléremet, de mikor kész, és beleülök, már nem érdekel.szeretem, felújítom és sokáig autó lesz még belőle. :) ami mostanában mèg javítva lesz az a hosszbordás szíj+feszítő mert csikorog, első felső lengőkarok. Képen az elégett jobb hátsó tàrcsa és az új. Hát igen elég durva volt..

>> SzervizRicoe156 // Alfa 156 1.6 TS 16V Progression // 2016-05-28

Még nem ment le a 60ezer km a vásárlásnál megejtett vezérlés cserétől, de már olyan csúnya hangja volt a hosszbordás vezetőknek, hogy nem tűrt halasztást.
Nomeg nem akartam 2× fizetni munkadíjat.

Cuccos: 56800ft
support: 25K
Km: 165363

>> SzervizRicoe156 // Alfa 156 1.6 TS 16V Progression // 2012-08-03

Alkatrészek: 31.500
Felső lengőkar:26.000 (Később lesz cserélve)
Support:16ezer

>> Szervizadmirális // Alfa 156 SPORTKIT 1998 // 2011-06-15

Tegnap ott hagytam a kocsit a szerelőmnél, aki kicserélte a felső lengőkarokat. Ez már az előző látogatásomkor is kívánatos lett volna, mert nem csak az alsókon voltak rosszak a gömbfejek, hanem a felsőkön is. Úgyhogy a múltkori futómű beállítás ára megy a levesbe:(. Abból tudtam hogy rosszak még a felső gömbfejek, hogy nagyon kopogtak, még amikor kuplung felengedés közben eljut a kerekekre az erő, akkor is bizonyos kormány állásnál tudott kopogni. Mivel a felsők nem lettek cserélve, azokra gyanakodtam egyből. Utána 2 másik szervizbe is elvittem megnézetni, ahol nem jeleztem előre nekik hogy gyanús lenne bármi, de szóltak, hogy azok a felsők szerintük lógnak. Szerelőm szerint nem is volt komoly bajuk nekik, de az viszont tény hogy most megszűnt minden zaj a futóműben a csere után, és elöl-hátul új lengéscsillapítók vannak, igazából szerintem a teljes futómű jelenlegi állapota bátran újszerűnek nevezhető.

A másik dolog ami miatt mentem, az a vezérlés és hosszbordás komplett csere mindennel együtt. Elég fájdalmas leírni, 80.000 Ft volt a vége nagyjából csak a szíjcseréknek (görgőkkel, vízpumpával). Ezt rendesen, időben a 60.000 km csere periódus szerint csináltattam meg.

Volt még motor olaj és fék olaj csere is. A fék olaj szerintem még gyári volt, már határ érték alatt volt a legutóbbi állapot felmérésen. Motor olajat 10E km-ként cserélek, de nem szoktam mindig beírni ide.

Viszont most megint hibátlan az autó igazából, és a vizsgára, ami pont egy év múlva esedékes, már nem kell komolyat költeni. Egyedül a kézifék kötelek cseréje lesz időszerű, de azok is már megvannak, vizsga előtt gondoltam beépíteni.