Blog

>> SzervizBeeGee // Alfa Spider / GTV 3.2 V6 24v // 2011-02-01

Eddig itthon általában ha "mester emberhez" fordultam, aki valami speciális vagy nekem speciálisnak tűnő foglalkozást űzött, általában megjártam, mint sokak már. Ismerős, mikor a határidő a duplájára nő, miközben az ár is több lesz valamiért, és a végén még hibát is találsz? Szemét egy érzés, és szemét egy ember.

Most határozottan nem ilyen szakemberrel volt dolgom.

Egy hét plusz a két hétvége telt el azóta, hogy leadtam a bútorzatot. Bő két hetet kaptam munkaidőre, azaz e hét végét, jövőhét elejét vártam. Ehhez képest hétfőn jött a telefon, hogy kész van, sikerült mindent megoldani, amit kértem. Sőt, még többet is.

Azaz combtámasz, bőr restaurálás, ajtókárpit összerugdosások eltüntetése. Ezen felül kérdés nélkül: 3. féklámpa takaró eleme újrafújása és a két kifakult hangszóró fedél is le lesz, ha beviszem, valamint a tipikus-GTV-betegség övcsat által okozott beszakadás eltüntetése.

Mindezt a megbeszélt árban. Illetve vártam még némi plusz költséget a combtámasz-szivacspótlása miatt, de az grátisz lett az apróságok mellett.

Úgyhogy másnak is ajánlom őt.

De hogy ne legyen olyan reklámszagú a történet. Az enyémen kívül vittem még egy piros Spider ülést, csúnyán kikopva az egyik oldalon. Az az ülés valamiért nem sikerült olyan szépen, több helyen észre vehető a javítás nyoma. Csodák nincsenek, fenntartások legyenek.

A terv szerint csütörtökön kerülnek vissza a kárpitok, addig be kell fejeznem a kalaptartó, oldalelemek és egyéb kiszerelt apróságok mély tisztítását és zajcsillapítós előkészítésüket. Jól esik saját kezűleg babrálni ilyen "komoly" dolgokon :)

>> Tuning és extraHaro // Alfa 147 1.9 JTD // 2010-07-09

Végre sikerül fehér index-et szereznem:)

 
>> SzervizLongman // Alfa 155 GTA :)) // 2011-01-31

Ma folytatódott a munka. Összeszerelésre került a hátsó dob, és véglegesen lehegesztették az első csöveket.
Megcsiszoltam az összetételek talpait, hogy rendesen illeszkedjenek a tömítések.
Az első csövek és a katalizátor (szépen lefestve) fel is kerültek a helyükre. A leömlőkhöz sikerült tömítést venni, de a katalizátorhoz nem kapható oda gyártok majd holnap.
Holnap végleges összeszerelés is lesz, elméletileg. Állítólag innen már gyerekjáték.

Imi szerint a hátsó dob állapota miatt volt már nagyon hangos, szerinte nem is kellene a középdob. Szerintem viszont igen, bár már kicsit tartok tőle hogy semmi hangja sem lesz.
Hamarosan kiderül..

 
>> SzervizSasamester // Alfa 33 1,3 VL // 2011-02-01

Nekikezdtem rendbe rakni kis Alfámat! Hál Istennek semmi komoly baja, csak vannak dolgok, amiket az előző tulaj erősen elhanyagolt.. :(

Végre működik az első ajtókról is a belső világítás. Semmi komoly, egy kábelszakadás (bal ajtó) és egy kis korrózió (jobb ajtó). Mostmár ez is faja! ;)

Pár izzót megreparáltam (első-hátsó ködlámpák, rendszám világítás) mert sajnos ezek sem voltak a helyzet magaslatán, vissza raktam az előzetesen levett (????) porvédőket a hátsó lámpákhoz.

Megcsináltam a csomagtartó világítást

Kapott 2 új Lemförder vezérműszíjat és 2 SKF görgőt a motor, mert sajnos az előző tulaj nem foglalkozott a vezérléssel (pedig már a görgők igencsak be voltak állva, szal olyan volt a kocsi mint az orosz rulatt), azóta már könnyebben indul a gépsárkány.

Szétszedtem a karburátorokat és az AC pumpát, mivel csurig volt rozsdával és egyéb nyalánkságokkal. Kapott egy kis etanolt, az kiimpregnálta a tankot :) Feldobtam egy benzin szűrőt (mivel szívtam ez miatt is, hogy nem volt rajta)

Lassan alakul a molekula. :)

 
>> Tuning és extracsoki159 // Alfa 147 1.9 JTD // 2011-01-21

Kezdtem unni a sárgát, meg azt, hogy alig látok sötétben.
Karácsony után pont jött egy kedvező ajánlat meg is rendeltem és be is szereltem Alfiba az új xenon szettet.
Eddig még a zsarukkal nem volt gond:)

 
>> Szervizcsoki159 // Alfa 147 1.9 JTD // 2011-01-07

151.000 km a kicsikében
Selénia olaj 14.000Ft
Szűrő: 4.000Ft

 
>> Szervizcsoki159 // Alfa 147 1.9 JTD // 2011-01-13

Rángatás,hatalmas füst felhő mögöttünk gáz fröccsnél és fura kifújó hang.
Ez bizony alsó, felső szétrepedt turbó cső.
Csere új gyárira: Felső: 13.000.-
Alsó: 34.000.-
A csere munkadíjja: 10.000.-
Ha lúd, legyen kövér!
Már idegesített, hogy ajtó nyitásnál kattog a történet.
új ajtóhatároló: 5.600.-

 
>> SzervizIron(F)Man // Alfa 156 SW 1.9JTD // 2011-01-31

Futómű kontroll kimutatta, hogy a lengőkarok cserések... TRV gyártmány a felső kettő, Moogul az alsó kettő. Csend van és feszes. Remélem birja majd a 17"os kerekeket is.

 
>> EgyébGerion // Alfa Giulietta 2.0 JTDm-2 // 2011-01-31

A HÓNAP FORDULATA!! :) vagy inkább :(

Tavaly októberben ezt írtam a 2009-ben totálkárosra tört 147-esünk emlékére a blogomban a baleset utáni ügyintézésről:

"(...) Gyanús az egész, kérdezem tőle, ugye nem azon mesterkednek, hogy ebből a gazdasági totálkárosra vett roncsból autót csinálnak? Mondja vidáman, dehogynem! Hoznak Németből egy másik Alfát, aminek meg a feneke tört rommá, kettévágják, a kettőből csinálnak egyet. "

Ma telefonált egy autókereskedő x Autóház Kft-től. Mondja, hogy volt-e nekünk egy 147-es piros Alfánk. Igen. A kocsit a napokban ellopták (!) az új tulajdonosától (!!) és mivel csak 1 kulcs volt, őket, mint eladókat is megkereste a rendőrség , hogy nem mi, a régi tulajdonos loptuk-e vissza!!!!!!!! :) :)

Szóval a totálkáros roncsot csak visszakalapálták forgalomba a mocskos gengszter biztosító, meg az ő roncsautós nepperei. Kíváncsi lettem volna az új tulajdonos arcára, amikor vásárlás előtt látta volna a baleseti fotóinkat, meg azt, hogy miként nézett ki a csilivili piros, fullextrás Alfája nem is olyan rég. Hát, mondja a kereskedő, pár helyen újra kellett fújni egy kicsit, mert a doktornő meghúzta itt-ott parkoláskor, de semmi komoly.... :)
És biztos nagyon szép pirosra lefújták, mert volt, akinek megtetszett és megvette, és másnak is megtetszett, mert ellopta.

Szegény autó, nehéz élete van.... :(

 
>> SzervizZOI // Alfa 156 2.0 Twin Spark // 2011-01-31

Tegnap délután az üzemanyag befecskendezési hibát jelző lámpácska ismét égve maradt és nem tudtunk kocsikázni. Főnix nem indult. Már másodszor! Első gondolatom az volt, hogy az alig 2 hónapja cserélt jeladó ment tönkre megint (lehet hogy a drágább Bosch-t kellett volna megvennem? ). De ma tüzetesebben körülnéztem és egy régi rémálmom vállt valóra: egy nyest garázdálkodott a motortérben! (Mióta elköltöztünk egyenlőre az utcán parkolok) Két vezetékemet rágta szét a dög, egyet meg kicsit megrágcsált. Legalábbis egyenlőre ezt fedeztem fel. A vezetékeket összetoldottam ideiglenesen és a motor elindult . :) Majd szerzek bontott vezetékeket.