Blog

>> EseményHoZee // Alfa 147 "Vadállatosított" EcoTS :) // 2011-02-28

Ma munka után kénytelen voltam egy kisebb bevásárló körutat tenni, gondoltam felszerelkezem, és ma este végre beépítem az új fejegységet. Első hiba. ( Nem kellett volna semmi, bár a zseblámpa már régóta jól jött volna a kocsiba...) Hazaértem, nagy nehezen kioperáltam a rádiót, és nekiálltam faragni azt a műanyag darabot, amit a Paradox autóhifis srác magyarázott, hogy azért nem megy be a helyre keretestül a cucc. Második és harmadik hiba. (Nem kellett volna elhinnem, és faragni se kellett volna, mert anélkül is bement, bár így könnyebben. A félreértések elkerülése végett, mindössze kb. 1 mm vastagon faragtam le a műanyagból, a képen látható lyuk/szünet gyári képződmény volt.) Ezután akárhogy erőlködtem, nem tudtam egy síkba hozni a pohártartó keretével, aztán rá kellett jönnöm, hogy ezt nem is lehet, így van kitalálva, szándékosan van egy plusz pereme... Ha jól számolom egy órán belül a negyedik.
Egy szó mint száz, sokat tanultam ebből a rádiócseréből. Ne kapkodjak, gondolkozzak, tervezzek, és ellenőrizzek, mielőtt nekiállok. Munka közben szokott menni, jó lenne átmenteni ezt a formát egyéb dolgokra is...
Képek alant, smile-kat és megjegyzéseket írhattok a falamra, most megérdemlem a savazást... :P

Költségeim:
Tesco gazdaságoz mini kézifűrész: 639 Ft
Kicsi elemlámpa: 399 Ft (+elem: 399Ft)
Naivitás és hülyeség: megfizethetetlen...

>> Tuning és extracsoki159 // Alfa 147 1.9 JTD // 2011-02-12

Sport kipufogó rendszert kapott Alfi, már zavart, hogy a kilógó, rozsdás gyári dobot kell néznem.
Így már sokkal jobban tetszik és a hangja is olyan kis morcos :)
By: Dinamit-Dob: 10000
Felrakás: 3000

 
>> EgyébEastone01 // Alfa 166 2.4 JTD // 2011-02-28

Pénteken megadta magát a vas valamiért nem akart elindulni, pedig elötte való nap még semmi baja nem volt. Pár dolgot megnéztem, de minden működött, elkezdtem gyanakodni az izzítógyertyákra, de még ha valamelyik rossz is lenne be kéne indulnia. Majd vasárnap reggel kiszedtem az aksit és felraktam töltőre mert már elég gyenge volt a sok probálgatástól, majd próba képpen bettem egy másikat és egy pöccre elindult utánna visszaraktam a régit és azzal is. Lehet hogy az indításgátló tréfált meg bár az ICS nem kért kódot csak az akku csere után. Lényeg, hogy most már működik.

 
>> EgyébSzabeee // Alfa 156 2.0 Twin Spark Blackline // 2011-02-28

Szombaton (2011. 02. 26) Lacci33 cartárstól átvettem az Olaszországból érkezett tricolort. Mivel van elég matrica a hátulján, gondoltam miért ne?!

 
>> Tuning és extraSzabeee // Alfa 156 2.0 Twin Spark Blackline // 2011-02-28

Pénteken (2011. 02. 25) meghoztam az utolsó alkatrészeket is, egy biztosítéktartót, 80A-es ANL biztosítékkal, két gyűrűt az akkumulátor saruhoz való felfogatáshoz.Aznap este ki is próbáltuk, viszont a kábel nem akart a helyén maradni, így szombatra maradt a végleges rögzítés, amit meg is csináltunk. Az erősítő alá került 2 32 cm hosszú kék LED-sor, aminek a vezérlője tud hang alapján is villogni, így ezt az opciót választottam a látványosság érdekében, meg nekem így jobban is tetszik! Az erősítő konzolát 4 helyen fogattam oda, hogy tempós közlekedés közben ne akarjon nagyon elszaladni a csomagtartóból, + a 7 kg-s erősítő nagyon rávette a konzolt, hogy "bukjon hanyatt" :) Sötétben nagyon mosolykeltő látványa van!

tervek a jövőre: egy front erősítő ( u-Dimension JR 2.370), egy első szett (u-Dimension Element comp 6 vagy Focal A1), tápkondenzátor, ajtók rezgéscsillapítása

képek:

 
>> Tuning és extraJ-Imi // Alfa 146 1.9TD // 2011-12-30

Legyünk kényelmesek, így hát vettem egy központi zár vezérlőt, már távirányítóval is nyithatóak az ajtók:) De lustaságomnak köszönhetően semmi mást nem kötöttem be, csak a zárást nyitást, de a célnak tökéletesen megfelel:)

 
>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2011-02-27

A gyenge gyári fény helyett bekerült (0227) a már régóta tervezett LED szalag a csomagtérbe. Fehér, nem KÉK:) Ez végre megvilágítja rendesen.. Csinálok majd esti képeket is, mert nappal készült, de talán már itt is látni belőle valamit. És ezzel még nincs vége a LED-esítésnek.. ( - Nem, kívülre nem fog kerülni.. :):P )
Miután végeztem vele, így a jó időre való tekintettel - a tegnapi autómosás után most - belülről lett egy kicsit rendbetéve, porszívózás, törölgetés, pakolászás, stb..

 
>> EgyébKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2011-02-26

Mai napon (0226) krecsitől átvettem a 25db idei amore-s kártyanaptárat.

>> SzervizDzsozy // Alfa 166 2.0 TS // 2011-02-26

Mivel 2011.02.24.-én megérkezett Grandótól a ball hátsó zárszerkezet, ezért a hétvégén ez beszerelésre is került. Végre jó a kp.zár, nem kell mindíg nyúlkálni, és úgy nyitogatni az ajtót belülről. :)

 
>> Tuning és extraJ-Imi // Alfa 146 1.9TD // 2011-02-26

A héten lefestettem a szárnyat, így mai nap sikeresen a helyére tettük, könnyebben ment mint gondoltam egy kis rajzolgatás, méricskélés, fúrás és már a helyén is van...:) Kellett ez már oda...:)
Bónuszként szétszedtük az LDA-t, valószínűleg a tüske fordítva volt benne, most már ez is rendben van.